Lépéselőnyt szerzett az Előre II.

Az orosházi kapus, Salka Olivér tisztáz Cservenák Csaba elöl a szarvasi rangadón. Fotó: Babák Zoltán

A vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati 20. fordulója után négy pontra nőtt az Előre II. előnye a tabella élén. A csabai együttes last minute győzelmet aratott Dévaványán, miközben legnagyobb riválisa pont nélkül maradt a szarvasi rangadón. Az alsóházi együttesek számlája is hízott, csupán a Gyarmat maradt pont nélkül.

A csabaiak minden tekintetben viharos körülmények között nyertek a jól küzdő Dévaványa otthonában. Velük ellentétben az orosháziaknak erre most nem volt sanszuk Szarvason. A legtöbb gólt Kondoroson láthatták, szépen zárkózik a sereghajtó Szénás, amely a gyarmatiak lendületét fékezte meg, Gyomaendrődön és Békésen viszont nem bírtak egymással a felek.

Kondorosi TE–Mezőhegyesi SE 4–2 (2–1)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Kondoros, 170 néző. Vezette: Tóth Imre.
Kondoros: Gritta – Czvalinga Á., Mile (Fejér), Czvalinga M. (Buzás), Rafaj R. (Popucza), Rafaj M. (Nagy P.), Csicsely, Bány (Szász A.), Mladonyiczki, Szász Á., Vízkeleti. Edző: Janis János.
Mezőhegyes: Varga P. – Mátó, Kiss Cs. (Szalai), Faragó (Kovács A., Bóna L.), Szlovák, Balogh D. (Pálhidai), Zsilák, Lugasi M., Szabó Zs., Halász, Gazsi. Edző: Rotár Péter.
Gólszerző: Rafaj R. (25.), Bány (39.), Czvalinga M. (68.), Csicsely (74.), ill. Faragó (19.), Zsilák (47.).
Janis János: – Gyorsan kijavítottuk az előző heti fiaskót, helyreállítottuk becsületünket a szurkolóink előtt. Egy fordulatos mérkőzésen, jókkor szereztük a góljainkat. Elismerésem a csapatnak a győzelemhez.
Rotár Péter: – A hazai csapat megmutatta, hogy miért került a legjobb négybe. Megérdemelten nyert, sajnos nem csak a meccset veszítettük el, de két játékosunk is sérülést szenvedett. További sok sikert a hazai együttesnek!

Jankovics László

Szarvasi FC–Orosházi MTK-ULE 4–0 (3–0)
Szarvas, 300 néző. Vezette: Bakos József.
Szarvas: Köteles – Zima, Furár, Pilán R., Magyar (Kerekes), Cservenák (Hanea), Barna, Simon R. (Steinmacher), Pilán M., Pleszkán (Endrefalvi E.), Sindel (Takács). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Orosháza: Salka – Huszár (Dénes), Szabó V. (Harangozó), Isaszegi B. (Dobi), Kasuba, Ondrejó, Darida, Isaszegi M. (Miszlai), Márk, Halász (Valach), Bónus. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Gólszerző: Zima (8.), Furár (12.), Pleszkán (30.), Miszlai (77. – öngól).
Somogyi János: – Nagyon örülök annak, hogy két balul sikerült hétvége után, ilyen karaktert mutattak a srácok, és egy fontos rangadót meg tudtunk nyerni.
Bodzás Ádám: – Minden sorozatnak egyszer vége szakad, de ennek nem így kellett volna történnie. Remélem, még időben kaptuk ezt a pofont, és bízom benne, hogy a csapat legalább annyira szégyelli magát, mint én! Az első félidei hozzáállás alapján a hazai győzelem ilyen különbséggel is teljesen megérdemelt volt.

Rohony Gábor

Nagyszénás SE–Füzesgyarmati SK 3–1 (1–1)
Nagyszénás, 140 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Nagyszénás: Valuk – Godár, Tari (Ludányi), Kovács L. (Balázs), Dajka (Nagy M.), Libor, Kukovecz, Papp M., Varga T., Szijjártó (Bok), Maczik (Varga Zs.). Edző: Tasi Róbert.
Füzesgyarmat: Fildan – Sas (Boros), Kis Sz. (Polgárdi), Béres, Szilágyi, Pálfi (Vígh), Komáromi R., Lukács Zs., Lukács R. (Jámbor), Juhász, Pákozdi. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Gólszerző: Papp M. (25. – 11-esből), Kovács L. (49.), Papp M. (67.), ill. Sas (19.). Kiállítva: Juhász (25. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Tasi Róbert: – Átérezte a csapat a mérkőzés súlyát és helyenként jó játékkal sikerült győzelmet aratnunk. A kiállításig sem volt kérdéses, utána pedig szinte végig uraltuk a mérkőzést.
Boros Tibor: – Az első húsz perc az elképzeléseink szerint alakult, de a kiállítás és büntető után teljes új mérkőzés kezdődött. A kényes szituációkból rosszul jöttünk ki, így a hazaiak megérdemelten szerezték meg a három pontot.

A. G.

Békési FC–Jamina SE 1–1 (0–0)
Békés, 180 néző. Vezette: Bálint Attila.
Békés: Takács M. – Medve, Nagy J., Mihalik, Rózsavölgyi (Rigler), Csikós, Csaplár-Nagy, Kovács I. (Római J.), Laukó, Rabatin, Balázs. Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Jamina: Dolezsán – Leszkó, Bozsó (Ökrös), Kardos, Kurta (Bereczki), Szaszák (Sebők), Jánovszki, Nagy L., Palik (Murvai), Mazán, Bencsik. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Római J. (75.), ill. Jánovszki (62.).
A 87. percben Ökrös büntetőt hibázott.
Szarvas András: – Nagy taktikai csata folyt a pályán, az eredmény igazságos.
Mazán Zoltán: – Hiába birtokoltuk többet a labdát, kevés helyzetet tudtunk csak kialakítani. Fontos volt, hogy így is vezetést tudtunk szerezni, próbáltunk nagyobb iramot diktálni. Az egyenlítést követően meg volt a sanszunk a győzelemre, de büntetőt hibáztunk, emiatt igazságos a döntetlen.

Takács János

Gyomaendrődi FC–Szeghalmi FC 1–1 (1–0)
Gyomaendrőd, 70 néző. Vezette: Telek András.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Soczó Cs., Moleri, Forgács (Kovács A.), Szabó P., Lénárt (Soczó Sz.), Egri (Valach), Hunya, Truczka (Varga I.), Gellért M. (Kovács Zs.), Kiri. Edző: Karászi László.
Szeghalom: Oláh Z. – Oláh A., Vágási, Hajdú (Kardos), Kiss T., Polonio-Guerreiro, Darányi, Borúzs P. (Cserna R.), Gedó, Zsilák, Mészáros. Edző: Oláh Ferenc.
Gólszerző: Egri (18.), ill. Kardos (94.).
Karászi László: – Nem feltétlenül tudok elfogulatlanul nyilatkozni, mert három perc hosszabbítást mutatott a játékvezető, és mi annak letelte után vesztettünk két pontot. Addig itt is, ott is akadt helyzet. Már csak szerencsére volna szükségünk, hogy ezeket a meccseket megnyerhessük. Végtelenül szomorú vagyok, vereséggel felérő döntetlen ez.
Oláh Ferenc: – Roppant igazságtalan lett volna, ha ezen a mérkőzésen vesztesen hagyjuk el a játékteret. Nem játszottunk igazán jól, de szinte végig támadtuk a mérkőzést, főként a második félidőt. Küzdőszellemből jelesre vizsgáztak a fiúk, hátha feloldódik a görcs.

V. A.

Dévaványai SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 2–3 (1–1)
Dévaványa, 100 néző. Vezette: Borók Dániel.
Dévaványa: Sági – Papp D. (Somogyi M.), Szántó, Katona (Ernyes), Kéki, Szabó E., Papp Zs., Juhász (Polasek), Somogyi T., Marton, Papp V. Edző: Bereczki Árpád.
Békéscsaba II.: Tóth P. – Komáromi (Ilyés B.), Csák, Bacsa, Rostás, Pusztai O., Papp Zs., Borbás (Mágocsi), Tóth B. (Balogh Zs.), Marik, Babinyecz. Edző: Jakab Péter, Marik László.
Gólszerző: Papp D. (36.), Papp Zs. (85. – 11-esből), ill. Pusztai O. (7.), Csák (59.), Mágocsi (89.). Kiállítva: Marton (57. – második sárga lap), ill. Papp Zs. (76. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Csordás Ferenc asszisztensedző: – Hazai játékosokra épülő kis csapatunkkal próbáltuk megnehezíteni a bajnokesélyes dolgát, ami sikerült is.
Marik László: – Nagyon rossz felfogásban játszottunk, ezért lett rendkívül szoros a mérkőzés. A végén a viharos körülményekhez mi alkalmazkodtunk jobban, ezzel sikerül begyűjtenünk a három pontot.

Papp Sándor

További eredmények, sorsolás, tabella: