Csalódáskeltő éven van túl a Békéscsabai MÁV SE labdarúgócsapata. A vasutasok csupán három riválist tudhattak maguk mögött az egy hónapja véget ért Vármegyei II./A osztályú bajnokságban. Az ősszel gyűjtött 14 pontot tavasszal 18-cal toldották meg úgy, hogy a gyarmatiak ellen játék nélkül kasszíroztak hármat.
– Sajnos ez a szezon nagyon nem úgy alakult, ahogy elterveztük annak idején. Már ősszel is voltak problémáink, a tavaszt ennek ellenére nagyon jó sorozattal indítottuk, a végére mégis teljesen szétesett a csapat. Az edzéslátogatottság és a mérkőzésekre történő „felkészülés” hű lenyomata a tabellának – mondta önkritikusan Dohányos Zoltán edző.
A piros-feketék első félévi elmaradásáért egyértelműen a hazai produktum volt a „felelős”. Abban az időszakban mindössze egyetlen pontot tudtak begyűjteni otthonukban. Tavaszra ez némileg „kiegyenesedett”, viszont ekkor meg a vidéki teljesítmény hagyott alább.
– A szabadkígyósi vagy az eleki diadalok alkalmával láthattuk azt a csapatot a pályán, amit minden héten szerettünk volna. Bár a bajnok otthonában kikaptunk, de emlékezetes mérkőzés volt, a sok néző és a körítés miatt labdarúgónak érezhettük magunkat azon a napon. A negatív rovatba elég sok dolog kerülhetne, de a legfontosabb, hogy a hazai pályán mutatott teljesítményünk jócskán hagyott kívánnivalót maga után – értékelt a szakvezető, aki július 10-től ismét edzéseket vezényel a csabai együttes játékosainak.
Tervek szerint a gárda ekkor lát a nyári felkészüléshez. Dohányos Zoltán elmondása alapján a játékosfronton nem várható különösebb mozgás, ezért az edzőmeccseket sem viszik túlzásba.
– Ráférne a csapatra a vérfrissítés, szükségünk lenne három-négy új játékosra, de a jó hangulat és a hideg sör továbbra sem a legvonzóbb ajánlat a vármegyei futballban. Látva a történéseket, meg kell becsülnünk azt, hogy egy összetartó jó közösséget alkotunk, vissza kell találnunk a helyes útra, a hozzáálláson és a mentalitáson kell nagyot változtatnunk, hogy újra kellemetlen legyen a MÁV ellen futballozni. A csapat húzóemberei már bőven túl vannak a harmadik ikszen, és igen aggasztó a helyzet az utánpótlással kapcsolatban, de ez manapság mindenhol így van. Egy jó felkészüléssel, remélem képesek leszünk egy utolsó nagy dobásra! – bizakodott a tréner.
A tervezett felkészülési mérkőzések rendje
Július 27., szombat, ?: Mezőmegyer SE–Békéscsabai MÁV SE
Augusztus 2., péntek, 18.00: Békéscsaba LA U19–Békéscsabai MÁV SE
Augusztus 10., szombat, 10.00: Békéscsabai MÁV SE–Szabadkígyósi SZSC