Megszenvedett a pontokért a Gyarmat és a Kondoros

Agrádi László ötször vette be a nagybánhegyesiek kapuját a szombat körösladányi mérkőzésen. Fotó: Kovács-Goda József

A megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság éllovasai alaposan megszenvedtek a három pontért a hétvégi 24. játéknapon. A listavezető gyarmatiak és a második helyen álló kondorosiak minimális különbséggel múlták felül alsóházi ellenfelüket, a szintén dobogós Ladány, valamint az oda pályázó Megyer viszont sziporkázott.

Az összefoglalónkat kezdjük is nyomban a megyeri városi derbivel, ahol a hazaiak 17 gólig jutottak a sereghajtóval szemben. A tempójukból ítélve meg lehetett volna húsz is, ha végig megy a különösebb „dicsőséget” egyik fél számára sem hozó egyoldalú meccs, amelyet a 82. percben a balhé elkerülése miatt beszüntetett a játékvezető, de akár komolytalan játék miatt is megtehette volna ugyanezt. Az éllovasokat kitartóan üldöző ladányiak is kitettek magukért, hiszen Agárdi László eredményességével 9 gólig jutottak a tavaszra visszaeső Nagybánhegyessel szemben, amely csak abban lelhette örömét, hogy nem kétszámjegyű lett a különbség.
Sokkal jobban spórolt a listavezető és a második helyezett. A gyarmatiak az NB III-as csapatban szerephez jutó gólkirályjelöltjük, Komáromi Richárd nélkül csak a hajrában elért találattal tudták begyűjteni a pontokat a Békéssámson otthonában, de hasonló módon járt Pusztaföldváron a Kondoros is.


Változatos nagy csatát és döntetlent hozott a negyedik helyért versenyben álló keresztúriak és bucsaiak párharca. A hazaiak hiába vezettek két góllal is, a sárrétiek szünet után fordítottak, de a végjátékban nem tudták megtartani előnyüket, így a két csapat között megmaradt a 3 pontnyi különbség. Szintén nem bírtak a felek egymással Zsadányban. A Kamuttal szemben a bihari együttes is kétgólos hátrányt tüntetett el szünet után, a döntetlennel pedig összességében mindkét fél elégedett lehetett. Változatlanul gyengélkednek a kötegyániak, akik Gerlán sem tudták megszakítani a hat meccses nyeretlenségi sorozatukat, sikerükkel a hazaiak el is léptek tőlük négy ponttal a tabellán. Szoros, izgalmas keretek között dőlt el a teleki találkozó vasárnap, ahol a medgyesiek kétszer is egalizálni tudtak, a hajrában született harmadik hazai találatra azonban már nem volt válaszuk, ezzel a házigazdáknak sikerült felzárkózniuk a középmezőny tagjaihoz.

Eredmények, gólszerzők, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!