Megvan a teremkupa első három döntőse

A Szeghalom és a Köröstarcsa párharca fordulatos, izgalmas csatában dőlt el

A szeghalmi Városi Sportcsarnokban szombaton megkezdődtek az Oros Ablak-Békés Megyei Teremkupa küzdelmei. Az első selejtezőnapon 3 csoport küzdelmeit bonyolították le. A január 16-i orosházi fináléba a Mezőmegyer SE, a Körösladány MSK és a Mezőberényi LE gárdája kvalifikálta magát.

Az A-csoportban úgy hozta a sorsolás, hogy a négyes két dominánsa már az első találkozón szembekerült egymással. A rutinos megyeriek szoros csatában legyőzték a fiatal gyulaiakat, és mivel a későbbiekben sem hibáztak, pontveszteség nélkül szerezték meg az elsőséget. A finálés ellenfelük kilétére vasárnap derül fény.
Eredmények
Gyulai TFC–Mezőmegyer SE 1–2, gól: Kocsis, ill. Balog K. 2.
Körösladány MSK II–Elek USE 1–3, gól: Pályi, ill. Puporka, Barthalos, Simonka.
Mezőmegyer SE–Körösladány MSK II 8–1, gól: Nyúl 3, Benyó 2, Balogh M. 2, Lehoczki, ill. Talpalló.
Elek USE–Gyulai TFC 2–5, gól: Puporka, Kása, ill. Boros, Bozó, Repisky, Radics, Kocsis.
Gyulai TFC–Körösladány MSK II 8–1, gól: Boros 3, Radics 2, Kocsis, Trescsula, Kajári, ill. Keresztesi.
Mezőmegyer SE–Elek USE 6–0, gól: Lehoczki 2, Tar (öngól), Benyó, Séllei, Kecskeméti.
A csoport végeredménye: 1. Mezőmegyer SE 9 pont, 2. Gyulai TFC 6, 3. Elek USE 3, 4. Körösladány MSK II 0.

A B-csoport csatározásait a favoritnak tekinthető körösladányi első számú együttes nyerte, méghozzá hibátlan teljesítménnyel. A megye I. osztályú bajnokság listavezetője gyorsaságban és pontosságban is felülmúlta a mezőnyt, így az orosházi finálé negyeddöntőjében az F-jelű kvartett győztesével meccselhet.
Eredmények
Körösladány MSK–Dobozi SE 7–1, gól: Csicsely 2, Kisari, Bakk, Ruzsa, Wéber, Farkas J., ill. Szigeti J.
Kondorosi TE–Kevermes SE 4–4, gól: Bákai B. 2, Korbely, ill. Kukla D. 4.
Dobozi SE–Kondorosi TE 2–3, gól: Szigeti J., Mészáros, ill. Pusztai, Paluska, Bákai B.
Kevermes SE–Körösladány MSK 1–10, gól: Bauer, ill. Kisari 3, Ruzsa 2, Farkas J., Csicsely, Wéber, Urbán, Cseke.
Körösladány MSK–Kondorosi TE 10–1, gól: Farkas J. 3, Cseke 3, Csicsely, Kisari, Bakk, Wéber, ill. Paluska.
Dobozi SE–Kevermes SE 3–4, gól: Szigeti J. 2, Barcsay, ill. Kukla D. 2, Puporka 2..
A csoport végeredménye: 1. Körösladány MSK 9 pont, 2. Kevermes SE 4 (9–17), 3. Kondorosi TE 4 (8–16), 4. Dobozi SE 0.

A C-jelű négyes csatározása hozta a legkiélezettebb küzdelmet, ahol csak az utolsó találkozó után derült fény a továbbjutóra. Hármas keresztbeverés után jobb gólkülönbséggel a berényieké lett a csoportelsőség, noha a Szeghalom elleni közös meccsükig az addig pontveszteség nélkül álló házigazdáknak állt a zászló, akik a vereségük miatt nem védhetik meg a címüket. A tarcsaiaknak is volt sanszuk, amennyiben 10 góllal legyőzik a Sarkadot, de végül ezt nem tudták teljesíteni. A Mezőberény az orosházi negyeddöntőben a G-csoport győztesével találkozik.
Eredmények
Szeghalmi FC–Sarkadi KLE 6–0, gól: Tófalvi 3, László 2, Marton.
Mezőberényi LE–Köröstarcsai KSK 1–3, gól: Durkó, ill. Hajdú 2, Keresztesi.
Sarkadi KLE–Mezőberényi LE 2–9, gól: Jenei, Hrabovszki, ill. Zsíros 3, Bereczki 2, Durkó, Kanó, Adamik, Benyovszki J.
Köröstarcsai KSK–Szeghalmi FC 4–5, gól: Szivák, Puskás, Hajdú, Farkas Gy., ill. Seres 2, Tófalvi, Tatár, László.
Szeghalmi FC–Mezőberényi LE 2–8, gól: László, Hajdú, ill. Adamik 3, Durkó 2, Olej, Zsíros, Benyovszki J.
Sarkadi KLE–Köröstarcsai KSK 5–12, gól: Jenei, Urbán, Kovács I., Szabó R., Jánki I., ill. Puskás 4, Szivák 4, Keresztesi 2, Farkas Gy. 2.
A csoport végeredménye: 1. Mezőberényi LE 6 pont (18–7), 2. Köröstarcsai KSK 6 (19–11), 3. Szeghalmi FC 6 (13–12), 4. Sarkadi KLE 0.
Az Oros Ablak-Békés Megyei Teremkupa küzdelmei vasárnap 12.30 órától folytatódnak.

error: Content is protected !!