Megyeren elmaradnak a szombati mérkőzések

A megyeri pálya talaja nehezen viseli az esős időszakokat. Fotó: Für Henrik

Eredetileg kettős bajnoki mérkőzést ütemeztek szombatra Mezőmegyeren, azonban meghiúsul a program, mert az egy hete még áldásként várt csapadékos idő miatt egyet sem tudnak megrendezni.

Mint arról Frisnyicz Pál elnök tájékoztatást adott, a héten lehullott jelentős csapadék olyannyira feláztatta a pálya talaját, hogy az játékra alkalmatlanná vált, így a két ellenfelet is értesítve, el kellett álljanak a rendezéstől.
Szombaton 14 órától a Vármegyei III. osztályban szereplő helyi második csapat a Gádorost fogadta volna, 16.30 órától pedig a tavalyi II. osztályú ezüstérmes gárda játszott volna rangadót az újonc Végegyházával, ám a megyeri szurkolók ezúttal játék nélkül maradnak.