
Az élen álló trió ott folytatta, ahol négy hónappal ezelőtt abbahagyta a Vármegyei II./B osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az éllovas Kaszaper vendégként zsebelte be a három pontot a hétvégi tavaszi nyitányon, a Lőkösháza és a Tótkomlós hazai környezetben tette meg ugyanezt, ráadásul közvetlen riválisokkal szemben.
A legfurább találkozót Magyarbánhegyesen játszották, ahol a házigazdák minimális vezetésüknél a 85. percben büntetőt hibáztak, ezzel pedig kétszeresen is „öngólt” vétettek, mivel a maradék időben fordított ellenül az Újkígyós.
Magyarbánhegyesi FC–Újkígyós FC 1–2 (1–0)
Vármegyei II./B osztályú labdarúgó-mérkőzés. Magyarbánhegyes, 60 néző. Vezette: Láza András.
Magyarbánhegyes: Németh – Bozsár, Balázs (Vágási), Varga P., Kukla D., Racs, Kormányos, Tóth L., ifj. Kintner, Rozsi, Fodor P. Edző: Kintner János.
Újkígyós: Borbély – Benkó, Marik, Horváth, Sas, Danczik, Dohányos (Venczel), Solymoskövi Zs., Gazsó (Varga P., Burkus), Csiernyik M., Nagy G. Játékos-edző: Farkas Ferenc.
Gólszerző: Racs (1.), ill. Burkus (87.), Csiernyik (89.). Kiállítva: Racs (90. – szövegért).
Kintner János: – A kihagyott tizenegyes és helyzetek sokasága, visszájára fordította a biztosnak tűnő győzelmünket.
Farkas Ferenc: – Az első félidőt átaludtuk, a szünetben viszont sikerült rendeznünk a sorainkat, így megérdemelten hoztuk el az értékes három pontot.
Kintner Jánosné
Tótkomlósi TC–Kétegyházi SE 4–1 (2–0)
Tótkomlós, 60 néző. Vezette: Dobó Attila.
Tótkomlós: Asztalos – Keszeli, Fazekas, Abonyi, Kovács I., Balogh T., Szabó S., Ondrejó (Borbás), Koleszár, Varga G. (Makszi), Garai. Edző: Horváth Henrik.
Kétegyháza: Rostás (Zsilák) – Tóth V., Veder, Jova, Gyulai (Balogh L.), Nagy N., Patkás, Máté, Hotea, Bozsó, Nagy R. (Fekete). Edző: Kiss Tibor.
Gólszerző: Varga G. (8., 9., 60.), Abonyi (87.), ill. Máté (49.).
Horváth Henrik: – A csapat nagyon jó mentalitással kezdte a mérkőzést, ezért korán megszereztük a vezetést. Sorra alakítottuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, de a kapu előtt nem koncentráltuk kellőképpen, bár a győzelmünk em forgott veszélyben. Remek játékvezetés!
Kiss Tibor: – Akaratgyenge, dekoncentrált, pontatlan játékunk egy perc alatt két gólt szült. Sokkal több kell, elsősorban hozzáállásban, de játékban is. Kiváló játékvezetés.
Motyovszki Róbert
Csorvási SK–Battonyai TK 0–0
Csorvás, 70 néző. Vezeti: Pusztai Zoltán.
Csorvás: Maczák – Gerda V., Popovics (Fabulya), Gyevi-Nagy (Lengyel), Varga G., Mazán, Máriás (Koszna), Zsiga (Simon), Barkász, Salka (Varga A.), Csábi. Játékos-edző: Csábi Mihály.
Battonya: Erdélyi – Varga P. (Habalik), Lenti, Podina, Liszkai P., Nagy Gy., Kiss Z., Kovács Z., Nagy T., Kotroczó, Liszkai L. (Ármán). Edző: Kovács Zoltán, Lukács István.
Kiállítva: Gerda V. (23. – rossz becsúszásért).
Tárnyik Tibor, a Csorvási SK technikai vezetője: – Közel hetven percig emberhátrányban játszva, nagyot küzdöttünk a megérdemelt döntetlenért.
Kovács Zoltán: – Küzdelmes mérkőzésen, igazságos döntetlen.
Kaszai Norbert
Kunágotai TE–Kaszaper FC 0–2 (0–0)
Kunágota, 70 néző. Vezette: Kató Benedek.
Kunágota: Csomós – Kiss Cs., Veselicz, Csatlós, Farkas F. (Pócsik), Lakatos G., Kovács A., Sárvári M., Sirkó (Hajdú), Lólé K (Farkas M.), Mészár. Edző: Korpa János.
Kaszaper: Magony – Hatfaludy, Péli (Toll), Kasza, Vincze, Mátó, Simon B. (Mazán), Harmati, Bódi (Garamvölgyi), Fodor (Szivák), Kis Á. (Bordás M.). Edző: Kormányos Antal.
Gólszerző: Mátó (59.), Vincze (84.).
Korpa János: – Aki látta, megerősítheti, hogy az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de három ziccert hibáztunk. Száz százalékot nyújtott a csapat, dicséret illet mindenkit!
Kormányos Antal: – Az első húsz percben körülményesen kezdtünk a mérkőzésbe, az ellenfélnek volt három nagy lehetősége is. Ezután védekezésben váltottunk, jobb is lett a játékunk, a második félidőben pedig már sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, a két gól mellett két kapufát is rúgtunk. Sok sikert a továbbiakban az egyébként jól küzdő hazaiaknak.
T. Zs.
Csanádapácai EFC–Kevermes SE 4–0 (1–0)
Csanádapáca, 40 néző. Vezette: Fűri Imre.
Csanádapáca: Pós A. – Haba, Juhász, Göcző, Bozsó M., Rakonczai (Balassa), Deák, Csende, Kasza, Gyallai (Óvári), Pós D. (Dániel). Edző: Szikora Pál.
Kevermes: Horváth S. – Orosz (Lakatos S.), Kovács J., Rung, Kócs, Pain, Puporka E., Túró, Mag Á. (Huszárik), Horváth N., Torma. Edző: Id. Bauer Károly.
Gólszerző: Csende (29.), Haba (60. – 11-esből, 65.), Kasza (66.). Kiállítva: Rung (59. – második sárga lap).
Szikora Pál: – Sok gólhelyzetet alakítottunk ki már az első játékrészben is, de a vendégcsapatot csak a kiállítás után tudtuk megtörni.
Bauer Károly: – Az első félidő végén és a második elején kihagytunk két százszázalékos helyzetet, ez így bosszulta meg magát.
Deák János
Lőkösháza KSK–Köröstarcsai KSK 2–0 (1–0)
Lőkösháza, 110 néző. Vezette: Zahorán János.
Lőkösháza: Lőrinc – Balázs M., Boros, Czernó (Barna), Susánszki, Szincsák, Komlósi, Kollát, Kolozsi, Lakatos, Barthalos (Pusztai). Edző: Botás Attila.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Puskás, Tusjak (Mészáros J.), Kozák, Bákai A., Egri (Horváth), Kata (Hajdú), Szentpéteri, Vincze Gy., Mészáros S., Keresztesi. Mb. edző: Farkas Gyula.
Gólszerző: Komlósi (40., 89. – 11-esből).
Botás Attila: – Pattogott Lőkösön is a labda. Örömünkre szolgált, hogy az igen jól játszó vendégeink hálójában is kétszer. Gratulálok a fiúknak, köszönjük a szurkolást. Jó játékvezetés.
Vincze Gyula, a Köröstarcsa szakosztályvezetője: – A heti történések alapján a csapatunk megfelelő létszámban tudott kiállni. Végig motiváltan játszottunk, a helyzetek alapján azonban reális az eredmény. Jó játékvezetés. Gratulálok a hazai csapatnak!
V. I.