Január 30-án látott a felkészüléshez a Vármegyei II./A osztályú bajnokságban szereplő Csabacsűdi GYLSE csapata. A zöld-fehérek téli menetrendje hiánytalanul összeáll, s mint arról Boér Zsolt edző beszámolt, a heti program alapvetően két tréningből plusz egy hétvégi gyakorló mérkőzésből áll majd.
– Öt tesztmeccset kötöttük le a hat hetes ciklust felölelő alapozás időszakára. Kezdettől fogva két tréninget tartunk, a szombatok pedig a játékos gyakorlásról szólnak. Az állományban nem várható jelentős mozgás, hiszen távozási szándékot senki nem jelzett, az érkezési oldalon is mindössze egyetlen játékos áll egyelőre, miután Rohony Márk kapus félév után visszatért a csapathoz Gyomaendrődről – sorolta a tréner.
Ugyancsak tőle tudjuk, hogy Szín Ákos térdét januárban megműtötték, ezért a gólerős támadó szolgálatait hosszú hónapokon át nélkülözniük kell. Az öltözői fogasát a fiatal Fügedi László kaphatja meg, aki miután betöltötte a 16. életévét, felkerült a felnőtt együtteshez.
– Mindenképpen szükségünk lenne még egy gólfelelősre, hiszen ősszel is ennek a hiányában szenvedtünk, emiatt számos pontot hullajtottunk el. Folytatunk tárgyalásokat a probléma orvoslására, amennyiben sikerül megnyugtató megoldást találnunk, abban az esetben akár a középmezőny élére is ugorhatunk az év végén – fogalmazott Boér Zsolt, akinek a csapata a 9. helyen telel, ám az elmaradása mindössze 4 pont a negyedik pozíciót elfoglaló Dévaványával szemben.
A csabacsűdiek március 9-én a Füzesgyarmat II. vendégeként kezdik meg a tavaszi bajnoki szereplésüket.
Az edzőmérkőzések tervezett időrendje
Február 3., szombat, 13.00: Békéscsaba 1912 Előre U17–Csabacsűd GYLSE
Február 10., szombat, 17.00: Békéscsaba 1912 Előre U19–Csabacsűd GYLSE
Február 17., szombat, 13.00: Tótkomlósi TC–Csabacsűdi GYLSE
Február 24., szombat, 10.00: Csabacsűdi GYLSE–Medgyesbodzás SE
Március 2., szombat, 14.00: Csanádapácai EFC–Csabacsűdi GYLSE