Nem akadt döntetlen a harmadosztályban

A bodzásiak (zöld mezben) számára egyetlen gól is elegendő volt Kovácsházán a három pont begyűjtéséhez. Fotó: Berka István Jr.

A harmadik forduló programját bonyolították le hétvégén a Vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Míg északon és délen a hazai, addig a Közép csoportban a vendégcsapatoknak nem termett babér.

A gádorosiak beszállója kiválóan sikerült, hiszen tízzel válaszoltak a gerlaiak találatára. Náluk is termékenyebbek voltak azonban a kevermesiek, akik alaposan megszórták a kedveszegett sámsoni együttest.

Északi csoport
Bucsa SE–Békési FC II. 0–4 (0–3)

Vármegyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Bucsa, 50 néző. Vezette: Rácz Aladár.
Bucsa: Hegyesi – Hangyási Kulik Cs., Farkas (Csanádi), Czinczár, Molnár Zs., Szujó, Pap S., Mile, Tasi T., Vágner. Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Békés: Kolompár – Megyeri (Nagy M.), D. Nagy, Mracskó, Minya, Horváth P. (Benedek), Kis J., Kardos, Rácz Gy., Mihalik, Bokros. Játékos-edző: Minya István.
Gólszerző: Rácz Gy. (10.), Kardos (25.), Minya (42.), D. Nagy (77.).
Nagy Ferenc: – Sok egyéni hibával játszottunk, amit a vendégek rendre kihasználtak. Számomra már az is öröm, hogy ismét volt egy cserénk. Ezen a szinten ritkán találkozunk ilyen színvonalas játékvezetéssel.
Minya István: – Megérdemelt vendégsiker született a lelkes és kulturáltan játszó hazai csapat ellen. Jó játékvezetés. Több pontunk van, mint a katicának.

Okány KSK–Vésztői TK 1–4 (1–2)
Okány, 200 néző. Vezette: Dohar László.
Okány: Tóth T. – Kincses, Huszár, Sujtó, Bodó, Vantara (Kovács R.), Sánta (Csurai), Bujdosó (Balogh L.), Tóth I. F. (Rózsa), Szabó B., Pesti (Kovács Gy.). Edző: Varju Richárd.
Vésztő: Jansik – Lázár A. (Varga E.), Lázár T. (Ruszó), Szőke (Mohácsi), Balázs Z., Pap Sz., Pap Zs., Szabó Sz. (Szabó S.), Kovács P. (Torzsa), Nikula (Tukacs), Fazekas J. (Juhász). Edző: Kuti István.
Gólszerző: Vantara (36.), ill. Pap Sz. (10., 13.), Fazekas R. (70., 72.). Kiállítva: Tóth Tamás (11. – a 16-oson kívül kézzel fogta meg a labdát).
Varju Richárd: – A múlt héten fél óra kellett hozzá, most elég volt tíz perc, hogy saját magunkat végezzük ki. Utána viszont tíz emberrel is jól küzdöttünk, de a végére nagyon elfáradtunk és a vendégek ezt ki is használták. Nagyon nehéz rendszerint több gólos hátrányban játszani, de bennünket úgy néz ki ez nyugtat meg. Mondjuk ezzel sem vagyunk előrébb, amíg elöl gólínségben szenvedünk. Csatár kerestetik!
Kuti István: – Sikerült hamar megszereznünk a vezetést, majd a hazai kiállítás után az addig domináló játékunk még fölényesebb lett. Helyzeteink alapján jóval nagyobb arányú győzelmet is elérhettünk volna, ha a befejezéseknél jobban koncentrálunk. Gratulálok a csapatnak!

Kötegyáni FC–Zsadányi KSE 2–8 (2–6)
Kötegyán, 60 néző. Vezette: Fűri Imre.
Kötegyán: Benczur S. – Martinecz, Botos, Csiki D. (Csikos), Ungor (Bálint J.), Coita, Oláh M., Oláh K., Farkas L., Czinkóczky, Tóth A. (Csiki I.). Játékos-edző: Csiki István.
Zsadány: Csizmadia S. – Szőrös, Bakó, Csongrádi, Csizmadia, Vásárhelyi, Faragó B., Fürj (Tóth P.), Kiss B. (Varga B.), Komódi, Száva. Edző: Csizmadia Sándor.
Gólszerző: Czinkóczky (15., 35.), ill. Csongrádi (18.), Kiss B. (22.), Szőrös (27.), Csizmadia G. (30., 56., 84.), Faragó (41., 73.).
Csiki István: – Küzdelmes mérkőzésen, a vendégcsapat akarata érvényesült. Sportszerű játékvezetés.
Csizmadia Sándor: – Minden kötelezőnek tartott győzelem nehéz. Ez is így indult, de azután jól végződött. Köszönjük a lelkes szurkolóink buzdítását.
Szabadnapos: Sarkadi KLE

További eredmények, sorsolás:

Közép csoport
Gádorosi LSE–Gerlai SE 10–1 (2–1)

Gádoros, 40 néző. Vezette: Bálint Attila.
Gádoros: Horváth S. (Körösi) – Szokolai (Bankó), Rafael K., Kuli (Szijjártó B.), Szemenyei (Farkas M.), Kun-Szabó, Péter, Bús (Farkas K.), Pásztor, Szabó F., Jámborcsik (Vecsernyés). Edző: Simondán Vilmos.
Gerla: Tobai – Budai, Orodán Milán, Nagy Cs., Sóvári, Orodán Mihály, Horváth I., Gáspár, Varjú, Nagy B., Bokros. Játékos-edző: Hévizi László.
Gólszerző: Pásztor (23.), Rafael K. (44., 46., 50.), Péter (52., 76., 79.), Farkas M. (54., 78.), Szabó F. (83.), ill. Nagy B. (15.).
Simondán Vilmos: – Nyögvenyelős első félidei helyzetkihasználás után kiszakadt a gólzsák. Köszönjük a vendégek tisztes helytállását.
Gáspár Levente csapatkapitány: – Gratulálunk a hazai csapatnak a győzelemhez! A második félidőben kijött az erőnlét különbség.

Kamuti SK–Telekgerendási LSC 6–0 (2–0)
Kamut, 60 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Kamut: Takács – Kocsor, Szarvas, Dananaj, Foltin (Viczián), Máté, Gilik, Németh M. (Tarkovács), Bán (Knapp), Radics (Gál Z.), Szalkai. Edző: Gál András.
Telekgerendás: Halustyik – Kovács I., Ordó, Ágoston (Juhász), Marik (Petrovszki), Szombati, Hrabovszki, Mekis, Ránkli, Orjestyik (Korcsok), Nyemcsok. Edző: Ránkli Ferenc.
Gólszerző: Foltin (4.), Bán (14.), Szalkai (52.), Szarvas (60.), Knapp (68.), Máté (80.).
Gál András: – Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk a sportszerű vendégek ellen.
Ránkli Ferenc: – Gratulálok a sportszerű hazai csapat győzelméhez!
Szabadnapos: Kardos KSK, Mezőmegyer SE II.

További eredmények, sorsolás:

Déli csoport
Medgyesegyháza SE–Kaszaper FC 2–6 (2–3)

Medgyesegyháza, 50 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Medgyesegyháza: Zsadány – Tassi L., Tóth L. (Szikszai), Uhrin, Tanner (Nagy I.), Poljak, Fodor R., István, Hojcska (Földesi), Szigetvári, Szabó A. Edző: Viczián György.
Kaszaper: Magony – Bordás M., Kéri, Garamvölgyi, Kasza, Kis L., Toll (Varga I.), Harmati, Kovács I. (Horváth R.), Fodor J. (Csiki), Gulácsi. Edző: Hatfaludy László.
Gólszerző: Fodor R. (11.), Tassi L. (13.), ill. Kéri (17.), Kovács I. (22., 43. – 11-esből, 66.), Harmati (49.), Fodor J. (73.). Kiállítva: Harmati (75. – gólra törő játékossal szemben szabálytalankodott).
Viczián György: – A vendégek jobb helyzetkihasználással, megérdemelten nyerték a mérkőzést.
Hatfaludy László: – Negyedórás rövidzárlat után tudtuk rendezni a sorainkat és megérdemelt győzelmet arattunk, a lelkes hazai csapat ellen.

Mezőkovácsházi TE–Medgyesbodzás SE 0–1 (0–1)
Mezőkovácsháza, 70 néző. Vezette: Pusztai Zoltán.
Mezőkovácsháza: Bacsa – Almádi, Halász, Káló, Bessenyei F., Szabó K. (Sós), Krajcsi, Szokai (Hlobocsányi), Saicz, Blahó, Veres. Edző: Kiss Tibor.
Medgyesbodzás: Bordás E. – Páger, Friderikusz (Gere), Laduver (Szántó), Nagy Zs. (Nagy K.), Bordás L., Varga G., Molnár A. (Tokai T.), Baliga Sz., Novák, Deák A. Edző: Gál Gábor.
Gólszerző: Varga G. (34. – 11-esből).
Kiss Tibor: – Fiatalok vagyunk és rutintalanok, egy büntető ami elkerülhető lett volna ismét, meghozta a vendégek győzelmét. Jó játékvezetés!
Gál Gábor: – A mérkőzés egyetlen pozitívuma a három pont megszerzése volt. Sok sikert a lelkes, fiatal hazai csapatnak!

Békéssámsoni SK–Kevermes SE 1–13 (1–7)
Magyarbánhegyes, 30 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Békéssámson: Kerekes Á. – Bobvos (Hajduk), Abonyi, Zádori (Szabó Á.), Nagy Cs. (Szabó D.), Baliga K., Baliga A., Lukács, Baliga D., Ugrai (Varga R.), Krajcsovics. Játékos-edző: Zádori Ernő.
Kevermes: Bauer O. – ifj. Bauer, Kovács J. (Molnár K.), Kiss K. (Jegyinkák), Orosz, Plástyik (Szabó T.), Fehérvári (Horváth Gy.), Kócs (Farkas B.), Lakatos S., Mag T., Mag Z. (Huszárik). Edző: id. Bauer Károly.
Gólszerző: Zádori (25.), ill. Kócs (2., 4., 68.), Lakatos S. (9., 27., 63., 82.), Mag T. (13., 18.), Plástyik (39.), ifj. Bauer (78.), Farkas B. (84.). Kiállítva: Abonyi (57. – második sárga lap).
Kerekes György elnök: – Jelenleg gyenge a sámsoni csapat, de nem ennyire. Ilyen kedvetlenül és fegyelmezetlenül szorosabb eredményt sem fogunk tudni elérni.
Id. Bauer Károly: – Már a meccs elején eldöntöttük a három pont sorsát, csak az volt a kérés mekkorát javítunk a gólarányon. Kitartást a sámsoniaknak!
Szabadnapos: Kunágotai TE

További eredmények, sorsolás: