
A Békés Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati mérkőzésein sikeresen vette az akadályokat a felsőházi rájátszásra készülő kvartett. Az éllovas Előre II. parádézott, az üldözők mérsékeltebb szerepléssel is begyűjtötték a három pontot. Zsinórban harmadik hazai sikerével a Nagyszénás hosszú idő után elkerült a sereghajtó pozícióból, és még a középházi szereplésre is megnyílt az esélye.
Az Előre II. csapatát a visszajátszók repítették a Békéssel szemben, amely félórán át volt képes ellenállni a rohamoknak. Az első számú üldözője Isaszegi Máté mesterhármasával már az első félidőben döntésre vitte a Dévaványa elleni hazai találkozóját, mellyel hamarosan a kupában is összecsap.
Nagyszénás SE–Szeghalmi FC 3–2 (1–0)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Nagyszénás, 140 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Nagyszénás: Lévai – Godár, Nagy M., Kovács L. (Kálmán), Balázs (Tari), Libor, Kukovecz, Papp M., Varga T., Szijjártó (Somogyvári), Maczik (Varga Zs.). Edző: Tasi Róbert.
Szeghalom: Oláh Z. – Oláh A., Vágási, Hajdú, Kiss T., Polonio-Guerreiro, Darányi, Cserna R. (Kardos), Gedó, Zsilák, Mészáros (Borúzs P.). Edző: Oláh Ferenc.
Gólszerző: Kovács L. (8., 78.), Balázs (46.), ill. Zsilák (66.), Oláh A. (75.).
Tasi Róbert: – A játékunk elmaradt az elvárttól, viszont küzdött a csapat, és tulajdonképpen csak a győzelem számít. Mindkét csapat győzelemre játszott, de talán ennyivel többet tettünk a három pont megszerzéséért. Nagyon fontos hét következik számunkra, bízunk a hasonló folytatásban.
Oláh Ferenc: – Kevesen vagyunk, sokat hibáztunk, voltak akaratgyenge játékosok, szerencsénk sincs. Ez bőven elég a vereséghez.
Kárai Roland
Békéscsaba 1912 Előre II.–Békési FC 9–1 (5–0)
Békéscsaba, 50 néző. Vezette: Kató Benedek.
Békéscsaba II.: Csonka – Komáromi (Balogh Zs.), Kovács G. (Csák), Hursán, Rácz (Borbás), Pusztai O. (Rostás), Kővári, Borbély, Tóth B. (Ilyés B.), Marik, Babinyecz. Edző: Jakab Péter, Marik László.
Békés: Takács M. – Medve, Nagy J., Mihalik, Rózsavölgyi (Vincze), Csikós (Római J.), Csaplár-Nagy (Apáti-Nagy), Rigler, Laukó (Kis J.), Urbán, Balázs. Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Gólszerző: Marik (31., 65.), Hursán (32., 43.), Pusztai O. (36.), Rácz (38., 56.), Kővári (67.), Borbély (88.), ill. Balázs (89.).
Jakab Péter: – Magabiztos játékkal hoztuk a kötelezőt, bár az első félórában a Békés jól tartotta magát. A neheze csak ezután következik.
Szarvas András: – Félórányi helytállás volt, de az első bekapott gól után nagyot változott a játék képe és a képzett ellenfél fölénk kerekedett.
M. L.
Orosházi MTK-ULE–Dévaványai SE 4–1 (3–0)
Orosháza, 110 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Orosháza: Marunák – Valach (Miszlai), Fehér (Dobi), Isaszegi B., Kasuba, Ondrejó, Darida (Janicsek), Isaszegi M. (Halász), Márk, Szabó V. (Harangozó), Bónus. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Dévaványa: Dobozi – Papp D. (Csordás), Szántó, Katona (Erdős), Kéki, Szabó E., Papp Zs., Juhász, Polasek, Somogyi M., Diós (Bakó). Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Isaszegi M. (22. – 11-esből, 32., 37.), Miszlai (73.), ill. Papp D. (49.).
Bodzás Ádám: – Az első félidőben jól futballoztunk: sokat birtokoltuk a labdát, és több veszélyes helyzetet is ki tudtunk alakítani. Elégedettek lehetünk azzal, ahogy kezdtük a mérkőzést. A második félidőben már inkább a biztos előny megtartása volt a prioritás, emellett pedig igyekeztünk rotálni és pihentetni a kulcsjátékosokat, hogy frissek maradjanak a következő kihívásokra.
Bereczki Árpád: – Gratulálok az Orosházának, megérdemelten győzött.
Betkó Tamás
Mezőhegyesi SE–Szarvasi FC 1–3 (0–1)
Mezőhegyes, 70 néző. Vezette: Barta Tibor.
Mezőhegyes: Varga P. – Varga T., Mátó, Szlovák, Kovács A. (Szalai), Zsilák, Lugasi M., Szabó Zs., Halász (Czene P.), Pálhidai (Bóna L.), Gazsi. Edző: Rotár Péter.
Szarvas: Köteles – Zima (Endrefalvi E.), Furár, Pilán R. (Pecznik), Magyar (Takács), Cservenák (Kerekes), Barna, Simon R., Pilán M., Pleszkán, Sindel (Hanea). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Mátó (60.), ill. Pilán M. (6.), Pleszkán (50.), Barna (62.).
Rotár Péter: – Jelenlegi helyzetünkben tisztességgel helytálltunk a jó erőkből álló szarvasi csapattal szemben. Büszke vagyok a fiúkra, megérdemelt vendégsiker.
Somogyi János: – A múlt hetinél kicsivel visszafogottabb játékkal is megérdemelten nyertünk a lelkesen és szimpatikusan játszó hazai csapat ellen.
Perlaki János
Gyomaendrődi FC–Kondorosi TE 0–2 (0–1)
Gyomaendrőd, 200 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.
Gyomaendrőd: Zsibrita (Soczó Sz.) – Soczó Cs., Forgács, Lénárt, Egri (Truczka), Hunya (Kovács Zs.), Kovács A., Kasik (Szabó P.), Gellért M., Kiri, Varga I. Edző: Karászi László.
Kondoros: Gritta – Czvalinga Á., Mile, Czvalinga M. (Buzás), Rafaj R., Rafaj M. (Fejér), Csicsely (Szász A.), Bány (Nagy P.), Mladonyiczki (Popucza), Szász Á., Vízkeleti. Edző: Janis János.
Gólszerző: Vízkeleti (40.), Rafaj M. (86.).
Karászi László: – Az első félidőben nekünk volt több lehetőségünk, de nem tudtunk velük élni. Szünet után már a Kondoros volt sokkal jobb, így megérdemelten vitte el a három pontot.
Janis János: – Felejtős félidő után a második játékrész alapján rászolgáltunk a három pontra. Sok sikert a fiatal gyomaendrődi csapatnak! Jó játékvezetés.
Raffael Henrik
A Füzesgyarmati SK–Jamina SE mérkőzést vasárnap rendezik 16.30 órától.