Nincs már veretlen a mezőnyben

Endrefalvi Erik (feketében) a győztes gólt jegyezte az orosházi rangadón egykori csapata ellen. Fotó: Bohus Krisztián

Utolsóként a mezőnyben, az Orosháza veretlenségi sorozata is megszakadt a Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati kilencedik fordulójában. A tabella második helyezettje a Szarvas elleni rangadón maradt pont nélkül. Ezt kihasználva, az éllovas Előre II. három ponttal növelte előnyét.

A rangadót az OMTK-ULE egykori játékosa, Endrefalvi Erik 17 méteres pontos átlövése döntötte a meccs hajrájában, hiába kezdeményezett addig többet a házigazda Orosháza. A meccs finise már nem is annyira a játékról szólt, mint a pankrációról.
A listavezető lila-fehérek egy masszív Dévaványával találták szembe magukat, a mérleghintában a tavalyi NB III.-as társgólkirály, Zádori Krisztián jelentette a különbséget, aki mesterhármassal vette ki a részét a sikerből.

Orosházi MTK-ULE–Szarvasi FC 0–1 (0–0)
Orosháza, 250 néző. Vezette: Telek András.
Orosháza: Salka – Kasuba, Szabó Á., Harangozó, Darida, Valach, Isaszegi B., Isaszegi M., Márk, Bónus, Nagy B. (Halász). Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Szarvas: Selmeczi-Tóth – Endrefalvi (Máté), Polonszki (Takács J.), Furár, Sindel (Jánovszki), Magyar (Kerekes), Pilán R., Barna, Simon R., Pilán M., Cservenák (Zima). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Endrefalvi (80.).
Bodzás Ádám: – Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, a többit inkább hagyjuk… Ezúton kívánunk jó egészséget és sok erőt Futó Zsombinak és családjának! Isten hozott Futó Hanna!
Klimaj Zoltán: – A múlt heti vereségünk után szerettük volna bebizonyítani, hogy mindenki ellen eredményesek tudni lenni akár idegenben is. Nagyon örülünk az értékes három pontnak!

Betkó Tamás

Szeghalmi FC–Gyomaendrődi FC 8–0 (1–0)
Szeghalom, 110 néző. Vezette: ifj. Medovarszki János.
Szeghalom: Oláh Z. – Tatár, Kiss T. (Kardos), Szász, Hajdú (Borúzs), Oláh A., Darányi (Kepenyes), Gedó (Schneider), Zsilák, Vágási, Mészáros. Edző: Oláh Ferenc.
Gyomaendrőd: Soczó Sz. – Valach (Soczó Cs.), Kovács Zs., Forgács, Moleri, Egri (Kata), Lénárt (Szabó P.), Kovács A., Kiri, Truczka, Gellért M. (Csányi). Edző: Karászi László.
Gólszerző: Kiss T. (32., 80.), Hajdú (53.), Gedó (63.), Kepenyes (68.), Szász (75., 87.), Tatár (77.).
Oláh Ferenc: – Beindultunk, kétségtelen. Érett már, hogy elkapjuk a fonalat, persze nem fogunk mindig gólzáporos győzelmeket aratni. Azért szomorúak nem vagyunk persze. Ma még ünnepelünk, de holnaptól folytatjuk a munkát. Nem szabad elszállni, szerényen, alázatosan megyünk tovább!
Karászi László: – Gratulálok a Szeghalomnak, mi a második gól után szétestünk.

Kiss Lajos

Mágocsi Bencét próbálja megállítani a dévaványai Szalai Balázs. Fotó: Erdős Csaba

Békéscsaba 1912 Előre II.–Dévaványai SE 5–2 (2–1)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 60 néző. Vezette: Borók Dániel.
Békéscsaba II.: Csonka – Komáromi, Csák, Dávid, Pusztai O., Rostás, Mágocsi, Borbély, Babinyecz, Zádori, Tóth B. (Lászik). Edző: Jakab Péter, Marik László.
Dévaványa: Dobozi – Végh, Szántó, Papp K., Katona (Papp D.), Kéki, Szabó E., Papp Zs., Szalai (Nyíri J.), Marton, Papp V. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Zádori (9., 24. 87.), Dávid (50., 67.), ill. Kéki (5.), Szabó E. (52.).
Jakab Péter: – Nem véletlen a Dévaványa előkelő helyezése a tabellán, hatékony és gólra törő futballt játszik. Alaposan meglepett minket a mérkőzés elején, viszont a játék képe alapján megérdemelt győzelmet arattunk, ami lehetett volna még nagyobb arányú is. Nagyon örülök a fiatal Dávid Kende gólerős játékának.
Bereczki Árpád: – A játék képe alapján reális eredmény született az osztály legjobb csapata ellen.

Papp Nándor

Mezőhegyesi SE–Kondorosi TE 2–3 (0–1)
Mezőhegyes, 120 néző. Vezette: Zahorán János.
Mezőhegyes: Varga P. – Mátó, Lakatos (Gazsi), Varga T., Balogh D., Zsilák, Lugasi M., Szabó Zs., Faragó (Balogi, Czene P.), Papp M., Dócza. Edző: Rotár Péter.
Kondoros: Gritta – Rafaj P., Czvalinga M. (Popucza), Csicsely, Vajgely (Buzás), Bány (Laurinyecz), Vízkeleti, Paluska, Mladonyiczki, Rafaj M. (Bákai), Rafaj R. Edző: Janis János.
Gólszerző: Lugasi M. (60. – 11-esből, 70.), ill. Lugasi M. (23. – öngól), Paluska (48., 62.). Kiállítva: Mladonyiczki (91. – második sárga lap).
Rotár Péter: – Az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzés érdemi részét, ehelyett hátrányba kerültünk. Hiába játszottunk fölényben, így is csak az eredmény után futottunk. Gratulálok a vendégeknek!
Janis János: – Nagyon régen örülhettünk három pontnak, igazán jó érzés a játékosaink arcán látni a boldogságot. Sajnálom a hazaiakat, hiszen az első negyedórában eldönthették volna a mérkőzést, egy szimpatikus csapatot ismertünk meg bennük. Remélem, ezzel a sikerrel újra lendületbe jövünk!

Perlaki János

Füzesgyarmati SK–Nagyszénás SE 2–2 (0–0)
Füzesgyarmat, 60 néző. Vezette: Láza András.
Füzesgyarmat: Gorgyán – Zs. Nagy (Juhász), Béres, Kis Sz., Szilágyi, Vámos (Laith), Hajdu L., Pálfi, Csáki, Komáromi R., Bódis. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Nagyszénás: Lévai – Kovács L., Nagy M. (Godár), Kukovecz, Kálmán (Dajka), Balázs, Papp M. (Janicsek), Kókai Á., Nagy Sz. D., Varga T., Szijjártó (Ugró). Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Csáki (49.), Pálfi (56.), ill. Kókai Á. (87.), Nagy Sz. D. (90. – 11-esből).
Boros Tibor: – Sok mindent megéltem már, de ilyen mérkőzést még nem. A két gólunk mellett volt négy kapufánk és kihagytunk öt ziccert is, a végén mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat amiatt, hogy egy agyonnyert meccsen nem szenvedtünk vereséget.
Tasi Róbert: – Alacsony színvonalú mérkőzésen nem találtuk a játékunkat, viszont a két csapatnál is volt gyengébb láncszem. Persze mindez nem mentesíti csapatunkat a gyenge játék miatt. Az utolsó tíz perc hozzáállás lenne az etalon.

Tar Attila

Sebők Martin az első jaminai találat szerzője. Fotó: Erdős Csaba

Jamina SE–Békési FC 3–0 (1–0)
Békéscsaba, 80 néző. Vezette: Kató Bence.
Jamina: Démusz – Murvai (Dankó), Nagy L. (Kardos), Szaszák (Lipták-Pikó), Bozsó, Kurta (Leszkó), Mazán, Zsuzsa, Sebők (Hoffmann), Turcsek, Bencsik. Edző: Mazán Zoltán.
Békés: Domokos – Nagy J. (Burai), Körömi (Nagy Sz.), Csaplár (Rabatin), Szabó D., Palik (Tóth N.), Rigler, Laukó, Kovács I. (Római J.), Urbán, Balázs. Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Gólszerző: Sebők (8.), Bozsó (49.), Murvai (55.).
Mazán Zoltán: – Az elmúlt heti mérkőzésünkből tanulva, most jól kezdtünk, sikerült hamar előnyt szerezni és végig jó játékkal tartottuk kezünkben a meccset, illetve az értékes három pontot.
Szarvas András: – Az első gól alapjában véve meghatározta az egész mérkőzést. A hazai győzelem megérdemelt.

Győri Ferenc

A bajnokság állása
1. Békéscsaba 1912 Előre II. 24 pont, 2. Orosházi MTK-ULE 18, 3. Szarvasi FC 16, 4. Jamina SE 13, 5. Kondorosi TE 12 (8 mérk.), 6. Dévaványai SE 12, 7. Mezőhegyesi SE 10, 8. Szeghalmi FC 9, 9. Nagyszénás SE 8, 10. Békési FC 8 (8), 11. Gyomaendrődi FC 7, 12. Füzesgyarmati SK 7.