Nyertek az élcsapatok, mégis nőtt a Szarvas előnye

Salka Olivért háromszor is mattolták a ványaiak, végül ez is kevés volt a termékenyebb orosháziak ellen. Fotó: Erdős Csaba

Nem született különösebb meglepetés a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi 10. fordulójában. Valamennyi élcsapat győzni tudott, a Szarvasi FC pedig még növelni is tudta előnyét, a Kondoros szabadnapjával élve. Utóbbit az orosháziak is kihasználták, és felléptek a második helyre a tabellán.

A Szarvasi FC a szeghalmiak vendégeként lőtt fél tucatot, az orosháziak Dévaványán szorosabb keretek között jutottak öt lőtt gólig. Hazai pályán az utolsó pillanatokban fordított a Jamina, a Gyomaendrődnek nem okozott gondot a Mezőhegyes, Békésen pedig a szénási fiatalok folytatták remek sorozatukat, ezzel immár ők vezetik a mezőny második felét.

Gyomaendrődi FC–Mezőhegyesi SE 3–1 (1–0)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Gyomaendrőd, 90 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Csipai, Molnár T., Forgács, Kasik (Soczó Cs.), Lénárt (Valach), Hanea, Pecznik, Werle (Truczka), Szilágyi, Gellért M. (Egri). Edző: Kéri Roland.
Mezőhegyes: Varga P. – Mátó, Bóna (Vincze), Varga T., Zsilák, Szabó Zs., Szlovák, Papp M., Tari (Czene Z.), Faragó (Szabó I.), Dócza. Edző: Boér Zsolt.
Gólszerző: Csipai (18.), Hanea (65.), Egri (90.), ill. Vincze (67.).
Kéri Roland: – Dejá vu érzésem van. A szezon során sok ilyen meccsünk volt már, ahol a rengeteg helyzet ellenére, végig izgulnunk kellett, Sportszerű Mezőhegyes ellen nyertünk.
Boér Zsolt: – Akarat, hit és megfelelő hozzáállás nélkül mindenki számára kellemes kis edzőpartnerek leszünk. Az ellenfél kapujára minimális veszélyt jelentettünk, csak asszisztáltunk a hazai csapat győzelméhez.

Karászi László

Dévaványai SE–Orosházi MTK-ULE 3–5 (1–3)
Dévaványa, 120 néző. Vezette: Bálint Attila.
Dévaványa: Dobozi – Szász, Papp D. (Polasek), Katona (Boros), Kisari, Polonio-Guerreiro, Kun, Szalai, Marton, Szabó E., Szántó B. Edző: Bereczki Árpád.
Orosháza: Salka – Péter, Harangozó (Dénes), Ondrejó, Berki (Fehér), Miszlai, Nagy B. (Janicsek), Darida, Márk (Dénes), Halász (Bánki-Horváth), Bónus. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Kisari (28.), Polonio-Guerreiro (58.), Szántó B. (70.), ill. Miszlai (5., 33.), Péter (43.), Darida (78.), Bánki-Horváth (87.).
Bereczki Árpád: – Ma jól játszott a csapat, de volt olyan mérkőzést befolyásoló döntése a partjelzőnek, három-négynél, ami miatt nem tudtunk pontot szerezni.
Bodzás Ádám: – Majdnem sikerült magunkat megverni három-egyről. Nem tudom mi kell ahhoz, hogy át tudjuk lépni a saját árnyékunkat? További sok sikert kívánok a hazai csapatnak!

Papp Sándor

Békési FC–Nagyszénás SE 2–3 (1–2)
Békés, 100 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Békés: Takács – Medve, Urbán, Nagy J., Mihalik (D. Nagy), Székely (Római J.), Rigler (Kis J.), Rózsavölgyi (Nagy N.), Marik, Balázs A., Nagy P. Edző: Zsiros György.
Nagyszénás: Valuk – Kovács L., Kálmán (Farkas M.), Libor, Dajka (Varga B.), Kerekes, Maczik Dániel, Papp M., Farkas K., Nagy M. (Molnár Zs.), Somogyvári. Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Maczik Dániel (29. – öngól), Balázs (91.), ill. Kerekes (25., 42., 64.).
Kardos Imre: – Könnyű gólokat engedtünk a Szénásnak. Sajnos későn kapcsoltunk, és ma még a kapufa sem velünk volt. Megyünk tovább!
Tasi Róbert: – Végig kézben tartottuk a mérkőzést. A játékunk elmaradt az elvártól, de a hozzáállás és az akarat rendben volt. Küzdelmes mérkőzés volt, de ezek a könnyelmű lapok csak arra jók, hogy a büntetéseket fizessék a csapatok.

Dobi Anikó

Jamina SE–Füzesgyarmati SK 2–1 (0–1)
Békéscsaba, 70 néző. Vezette: Lovas László.
Jamina: Jakab – Ruzsa, Bozsó (Leszkó), Szabó L., Bány (Kerekes), Szaszák, Raducu, Mazán (Kardos), Bánfi (Balogh Zs.), Csatlós, Balog K. (Palik). Edző: Mazán Zoltán.
Füzesgyarmat: Fildan – Jámbor, Kis Sz., Béres, Szilágyi, Lukács Zs., Pál, Magyar (Boros), Juhász, Pákozdi, Hajdu. Játékos-edző: Boros Tibor.
Gólszerző: Balogh Zs. (80.), Ruzsa (90.), ill. Mazán (24. – öngól).
Mazán Zoltán: – A mai mérkőzésen mindent megtettünk a győzelemért. Persze azért voltak buktatók, de a végén az akaratunk és a hitünk három pontot eredményezett a lekesen és szervezetten játszó Gyarmat ellen.
Boros Tibor: – A sors ma sem adta meg azt a kis szerencsét, ami a pontszerzéshez kellett volna.

Győri Ferenc

Szeghalmi FC–Szarvasi FC 1–6 (0–3)
Szeghalom, 200 néző. Vezette: Zahorán János.
Szeghalom: Borszáki (Koncz K.) – Vincze (Kasza), Tóth I., Bakk, Hajdú, Hoffmann (Kovács N.), Boruzs P., Szilágyi (Kerekes), Mészáros Máté, Zsilák, Kiss T. Edző: Kardos Ferenc Gergő.
Szarvas: Köteles – Nagy S., Furár, Pilán R., Kepenyes (Kovács Zs.), Barna, Tóth B. (Kasik), Bojtos (Tanner), Simon (Zima), Pilán M. (Magyar). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Kiss T. (53.), ill. Sindel (14. – 11-esből, 40., 58.), Barna (24.), Furár (64. – 11-esből, 86.).
Kardos Gergő: – Az elmúlt három nap során rendre kidőlt egy-két játékos a sorból. A sok rossz előjel ellenére a lehetőségeinkhez képest megnehezítettük a jó erőkből álló Szarvas dolgát.
Somogyi János: – Az első és a második félidőben is voltak olyan periódusok, amikor lendületesen, jól játszottunk a fiatal, sportszerű hazai csapat ellen.

Kiss Lajos

A góllövőlista élcsoportja
13 gólos: Sindel Roland (Szarvas)
12 gólos: Furár Róbert Tibor (Szarvas)
8 gólos: Kerekes Sándor Krisztián (Nagyszénás)
7 gólos: Bozsó Milán (Jamina), Halász Zsombor Zoltán (Orosháza), Mészáros Máté József (Szeghalom), Miszlai László (Orosháza)
6 gólos: Barna Viktor (Szarvas), Jánovszki László (Jamina), Péter József (Orosháza)
5 gólos: Balázs Attila (Békés), Kisari Tibor (Dévaványa), Nagy Szebasztián (Békés), Rafaj Milán Barnabás (Kondoros)

További eredmények, sorsolás, tabella: