Okányban a 98. percben egyenlített a Vésztő

Okányban a két szomszédos csapat igazi presztízsmeccsen osztozott meg a pontokon. Fotó: Kuti István

Amolyan papírforma hétvége volt a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokságban, ahol a helyszínek többségén az esélyesebbnek tartott csapat zsebelte be a pontot. Az éllovasok egyke kivétellel három ponttal gazdagodtak, így azután a tabella élmezőnyében nem történt komolyabb helycsere.

Egyedül talán a sárréti szomszédvári derbi döntetlenje, és annak mikéntje meglepetés. A teljesen átszervezett okányiak változatos, 100 perces csatát vívtak a vésztőiekkel. A vendégek szereztek vezetést az első félidő elején, ám a szünetig fordult a kocka. A házigazdák a folytatásban próbálták őrizni az eredményt, ami a hosszabbítás 8. percéig sikerül. Ekkor azonban a kitámadó látogatók egy pontot megmentettek maguknak, ezzel pedig a második helyüket is megőrizték.
Az élen immár 2 pont előnnyel a Bucsa vezeti a mezőnyt. A piros-fehérek nyögvenyelős első- és elfogadható második félidei produktummal fektették két vállra a végegyháziakat, akik így a pályán továbbra is nyeretlenek, de a fehér asztal mellől érkező „erősítéssel” a középmezőnyben lesz a helyük, ha jóváírják számukra a korábban elmaradt mérkőzéseket. Tartják a lépést a listavezetővel a szabadnapról visszatérő keresztúriak is, noha a játéknap előtt sokan féltették őket a kardosi vizittől. A pályán azonban igazolták, hogy alaptalan volt az aggály, és gondmentesen jutottak a három ponthoz, a tartalékos házigazdákkal szemben.
Elmaradt a szoros csata Zsadányban is, ahol a Mezőmegyer volt a vendég. A tavalyi ezüstérmes nem tudta az utóbbi hetek formáját hozni, sokat hibázott, amivel jól élt a bihari gárda, amely Szilágyi Zoltán mesterhármasával biztosan nyert, ezzel tartva a dobogós riválisok által diktált tempót.
Két csapat van a mezőnyben, amely továbbra is pont nélkül áll. A Gerla mindössze 9 emberrel állt ki Kamuton, noha teljes létszámban is szép kihívás lett volna egy bravúros eredmény. Így viszont nem kerülhette el sorsát és negyedik őszi meccsén is kétszámjegyű vereséget szenvedett, ráadásul továbbra sem lőtt még gólt. Nem sokkal jobb a Békéssámson helyzete sem, amely hazai környezetben kapitulált 11 alkalommal a Kötegyánban szemben, és mindössze kettővel tudott válaszolni. Az előttünk álló játéknapon Gerla–Békéssámson derbi lesz, ott kárpótolhatják magukat a kárvallott felek.

További eredmények, program, tabella:


A 7. forduló emlékeztetője
Okány KSK–Vésztői TK 2–2 (2–1)
Okány, 120 néző. Vezette: Gyebrovszki György.
Gólszerző: Balogh R. (24.), Szabó B. (44.), ill. Lázár T. (16.), Varga T. (98.). Kiállítva: Huszár (67.), ill. Bradák (67.).
Zsadányi KSE–Mezőmegyer SE II 4–1 (2–1)
Zsadány, 30 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Gólszerző: Szilágyi Z. (2., 41., 55.), Tóth I. F. (60.), ill. Egeresi (35.).
Kardos KSK–Sarkadkeresztúri SE 0–4 (0–0)
Kardos, 40 néző. Vezette: Vágási Pál.
Gólszerző: Kopács (60., 62.), Molnár M. (84.), Szabó Milán (86.).
Kamuti SK–Gerlai SE 10–0 (5–0)
Kamut, 40 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Gólszerző: Krizsán (6., 13.), Radics (26., 30., 62., 65., 73., 87.), Máté (35.), Szalkai (60.).
Bucsa SE–Végegyházi SE II 4–1 (1–1)
Bucsa, 50 néző. Vezette: Dohar László.
Gólszerző: Lázók A. (3., 88.), Tóth K. (72. – 11-esből), Tasi T. (80.), ill. Lakatos Á. (8.).
Békéssámsoni SK–Kötegyáni FC 2–11 (1–3)
Békéssámson, 20 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Gólszerző: Iszáka (5. – öngól), Krajcsovicz (76.), ill. Bozsányi II T. (8., 40., 47., 49., 64., 72.), Bozsányi I T. (22.), Oláh K. (54.), Hideg (60. – öngól), Flóra (74., 88.).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!