Őrségváltás a B-csoport élén

A végegyházi Tanner Gergő ötször volt eredményes vasárnap, ezzel már 16 találatnál jár. Fotó: Markovics Bence

Őrségváltás volt az élen a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulóját követően. Továbbra is két hibátlanul menetelő együttes van a mezőnyben, ám közöttük a gólkülönbség megfordította a sorrendet. A játéknap során 3-3 hazai és vendégsiker született, két pályán pedig megosztoztak a pontokon.

Az élre a bodzásiak álltak, akik öt gól lőttek a 75 percig rendkívül masszívan küzdő, ám az utolsó negyedórára elfáradó Békésnek. A győzelemhez kellett Dunai Zoltán kapu előtti kreativitása is, aki klasszikus mesternégyesig jutott. A legfőbb riválishoz hasonlóan, a megyeriek is öt találatig jutottak a szükségkapussal kiálló Kardoson. Ezzel együtt csak a végjátékban tudták bebiztosítani a sikerüket, mert a hazaiak csupa szív játékába a végsőkig benne volt a meglepetés. Az éllovasok közvetlen üldözői közül két határvárosi reprezentáns is megtorpant. A battonyaiak hetek óta szenvednek a pályán, ezt most a vendég Köröstarcsa használta ki, amely a jelek szerint maradéktalanul leküzdötte az év eleji nehézségeit. Az elekiek sem feltétlenül tehetik kirakatba az Újkígyós elleni hazai döntetlent, a vendégek szervezett játékkal okoztak meglepetést, első pontjukat begyűjtve. Ugyancsak nem akadt győztese a szomszédvári presztízscsatának Gádoroson, ahol kétszer is az OMTK-Rákóczi vezetett, a szívósan küzdő házigazdáknak azonban sikerült ledolgozniuk a hátrányukat.


A Battonya és az Elek botlását kihasználva, harmadik helyre lépett fel a vasárnap tízgólos meccset játszó Végegyháza. Mivel ebből hetet maga szerzett – ötöt a góllövőlista élén álló Tanner Gergő révén –, és csak hármat engedélyezett a kevermesieknek, így magabiztos sikerrel alapozott a jövő heti mezőmegyeri rangadóra. Ugyancsak a játéknap nyertesének bizonyult a Csorvás, amely taktikus játékkal nyert Lőkösházán. A hazaiak hiába támadtak többet, a gólokat a vendégek szerezték, élen a triplázó Varga Gáborral, ezzel ismét a közvetlen élmezőnyhöz tartozik a CSSK. A középmezőnybe lépés volt a tétje a méhkeréki mérkőzésnek, ahol a Kaszaper vizitelt. A vendégeknek az elejétől kezdve futniuk kellett az eredmény után. Bő 60 egy órán keresztül nyílttá tették a meccset, ekkor azonban a röviddel korábban pályára lévő, ezúttal debütáló Cseke Tamás végleg becsukta előttük a pontszerzésbe vetett „remény kapuját”.

A mérkőzések jegyzőkönyvei, program, tabella: