Öt pontnyi a távolság a dobogós csapatok között

Pilán Richárd és Barna Viktor támadja közös erővel Isaszegi Mátét az orosházi derbin. Fotó: Bohus Krisztián

Két felső- és egy középházi meccs maradt vasárnapra a Békés Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság rájátszása második fordulója keretében. Az Előre II. ellentétes félidők után fordított a féltucat játékosát nélkülöző Kondoros ellen, az Orosháza viszont harmadszor sem bírt a Szarvassal. A dobogós együtteseket innen 5-5 pont választja el egymástól.

Az Előre II. az első félidőben még kihagyta a helyzeteit, szünet után viszont már tetszés szerint alakította ki a lehetőségeket és végül simán nyert. Orosházán a vendégek szűk negyedóra alatt kialakították a végeredményt. Az OMTK még gólt sem lőtt ebben a bajnokságban riválisának. A középházban a Jamina is egy félidő alatt döntött a Dévaványa ellen, és immár nyolc pontnyi előnnyel rendelkezik.

Felsőház (1–4. helyért)
Békéscsaba 1912 Előre II.–Kondorosi TE 5–1 (0–1)
Békéscsaba, 150 néző. Vezette: Telek András.
Békéscsaba II.: Tóth P. – Komáromi (Ilyés B.), Bacsa, Rostás, Pusztai O., Kohut (Tóth B.), Papp Zs. (Mágocsi), Rácz B. (Borbás), Borbély, Kovács K., Babinyecz (Csák). Edző: Jakab Péter, Marik László.
Kondoros: Gritta – Takács M. (Buzás), Fejér, Mile, Csicsely, Rafaj R., Rafaj M., Bány, Mladonyiczki, Szász Albert, Vízkeleti. Edző: Janis János.
Gólszerző: Kohut (48., 68.), Rácz (56., 65.), Mágocsi (78.), ill. Bány (6.).
A 38. percben Rácz büntetőt hibázott.
Jakab Péter: – Az első félidőben is adva voltak a helyzeteink, de mintha átok ült volna rajtunk. Szerencsére ez szünet után megváltozott, így végül magabiztosan győztük le a tartalékos kondorosi csapatot.
Janis János: – Az első félidőben rendben voltunk, de már a szünetben láttam, hogy baj lesz. Több játékosom is elkészült az erejével és a meccset is csak tíz emberrel tudtuk befejezni. Az Előre tudott újítani és frissíteni, így megérdemelten nyert.

M. L.

Orosházi MTK-ULE–Szarvasi FC 0–2 (0–2)
Orosháza, 250 néző. Vezette: Tóth Imre.
Orosháza: Salka – Harangozó, Janicsek, Fehér, Miszlai (Halász), Isaszegi M. (Huszár), Ondrejó, Darida, Márk, Isaszegi B., Bónus. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Szarvas: Köteles – Endrefalvi E. (Cservanák), Zima (Steinmacher), Furár, Sindel (Pecznik), Takács, Barna, Pilán R., Simon R., Pilán M., Pleszkán (Hanea). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Sindel (2.), Zima (13.).
Bodzás Ádám: – Az első negyedóra nem úgy alakult, ahogy elterveztünk. Ezután mi birtokoltuk többet a labdát és mezőnyfölényben játszottunk, sajnos ez a második félidőben nem érett góllá.
Somogyi János: – Furcsa játék a foci, mert háromból háromszor megvertük a szuper erős Orosházát, de érthetetlen pontvesztéseink miatt nem felhőtlen az öröm. A mai napnak viszont nagyon örülünk.

Betkó Tamás

Középház (5–8. helyért)
Jamina SE–Dévaványai SE 3–0 (3–0)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Jamina: Dolezsán – Leszkó (Murvai), Bozsó (Bereczki), Kardos, Farkas, Szaszák, Jánovszki, Nagy L. (Horváth M.), Palik (Kurta), Lipták-Pikó (Sebők), Bencsik. Edző: Mazán Zoltán.
Dévaványa: Dobozi – Végh (Bakó), Papp D. (Ernyes), Szántó, Katona, Marton (Csordás), Szabó E., Papp Zs., Kéki, Kun, Papp V. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Bozsó (4., 25.), Jánovszki (30.).
Mazán Zoltán: – Az első félidőben sikerült megnyugtató előnyre szert tenni. Szünet után kiegyenlített játék folyt, a győzelmünket nem fenyegette veszély.
Bereczki Árpád: – Megérdemelt hazai győzelem született.

Győri Ferenc

További eredmények, sorsolások, tabellák: