Otthon csak a Szarvasnak termett három pont

A piros mezes gyarmatiak első házon kívüli pontjukat könyvelhették el Dévaványán. Fotó: Erdős Csaba

A Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a hazai pályán szereplő együttesek közül csak a szarvasinak termett babér. A szombati találkozókon Kondoroson és Dévaványán megosztoztak a pontokon a felek, a Mezőhegyes és az Orosháza viszont idegenben nyert.

Gyomaendrődi FC–Mezőhegyesi SE 0–5 (0–3)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Gyomaendrőd, 70 néző. Vezette: Láza András.
Gyomaendrőd: Soczó Sz. – Kovács Zs., Forgács (Valach), Moleri, Egri (Csányi), Hunya, Lénárt (Kata), Kasik Kovács A. (Soczó Cs.), Truczka, Varga I. (Gellért M.). Edző: Karászi László.
Mezőhegyes: Varga P. – Mátó (Faragó), Lakatos (Kovács A.), Varga T., Balogh D., Zsilák, Lugasi M. (Balogi), Szabó Zs. (Verasztó), Szlovák, Papp M., Dócza. Edző: Rotár Péter.
Gólszerző: Lugasi M. (25., 27., 74.), Zsilák (39., 51.).
Karászi László: – A játék minden elemében felülmúlt bennünket a vendégcsapat, így nem maradt más, mint gratulálni a Mezőhegyesnek. A múlt heti bravúros pontszerzés után nem gondoltam volna, hogy ilyen simán kikapunk.
Rotár Péter: – Megérdemelt győzelmet arattunk a szimpatikusan játszó hazai csapat ellen. Külön öröm számomra, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset.

Vinkovics Attila

Kondorosi TE–Jamina SE 2–2 (1–1)
Kondoros, 220 néző. Vezette: Deac Alin Ionel (román).
Kondoros: Gritta – Rafaj P., Mladonyiczki, Mile (Czvalinga M.), Bány (Takács M.), Csicsely, Czvalinga Á., Vízkeleti (Popucza), Paluska, Rafaj M., Rafaj R. (Radics). Edző: Janis János.
Jamina: Démusz – Horváth M. (Kurta), Murvai (Dankó), Nagy L., Szaszák (Kardos T.), Bozsó, Mazán (Leszkó), Zsuzsa, Sebők(Lipták-Pikó), Turcsek, Bencsik. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Bány (41.), Rafaj R. (65.), ill. Bozsó (9., 61.).
Janis János: – Egy rossz szót sem mondhatok a játékosaimra, mert mindent megtettek a győzelemért, ami ma nem jött össze. Mindkétszer a Jamina vezetett, így sajnos nem tudtuk a saját játékunkat játszani a betömörülő védelem ellen. Viszont egyik csapatnak sincs szégyenkezni valója. Jó mérkőzés volt, reális a döntetlen, még ha egy kicsit közelebb is álltunk a győzelemhez.
Mazán Zoltán: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, kellően agresszívek voltunk és jól zártuk a területeket. Volt még egy lehetőségünk a hazaiak egyenlítése előtt, ami sajnos kimaradt. Utána a KOTE nagy erőket mozgósított a mérkőzés megnyeréséhez, de álltuk a sarat. Eközben sikerül vezetést szerezni, de nagyon hamar döntetlen lett, így igazságos döntetlen született egy jó hazai csapat ellen.

Jankovics László

Szarvasi FC–Békési FC 6–0 (2–0)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Bakos József.
Szarvas: Selmeczi-Tóth – Endrefalvi, Zima (Cservenák), Polonszki, Furár, Sindel (Simon), Magyar (Kerekes), Pilán R., Barna, Pilán M. (Takács), Hanea (Jánovszki). Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Békés: Takács M. – Medve, Nagy J. (Burai), Tóth N. (Rabatin), Székely, Reszelő J. (Körömi), Szabó D. (Rigler), Palik, Laukó (Kovács I.), Urbán, Balázs. Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Gólszerző: Zima (30.), Sindel (36.), Endrefalvi (51.), Jánovszki (83.), Barna (86.), Furár (89. – 11-esből).
Klimaj Zoltán: – Gratulálok a fiúknak a három ponthoz! A győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt, de látjuk a hiányosságainkat és hibáinkat is, dolgozunk rajta, hogy ezeket kijavítsuk.
Zsiros György: – Többeknél akarat gyenge játék mutatkozott. Ami fájó és nem kell szépíteni, a képességben jobb csapat nyert, még ilyen arány is megérdemelten.

Rohony Gábor

Nagyszénás SE–Orosházi MTK-ULE 1–2 (0–0)
Nagyszénás, 200 néző. Vezette: Tóth Imre.
Nagyszénás: Lévai – Godár, Tari (Nagy M.), Kovács L. (Varga Zs.), Libor, Kukovecz (Ugró), Papp M., Kókai Á., Nagy Sz. D., Varga T., Szijjártó. Edző: Kvasznovszky József.
Orosháza: Salka – Kasuba, Szabó Á., Valach, Darida, Isaszegi B., Isaszegi M., Márk, Szabó V., Bónus, Futó. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Gólszerző: Papp M. (73.), ill. Valach (55.), Isaszegi M. (90.).
Kvasznovszky József: – Sajnos nem játszottunk jól, az akarat ma kevésnek bizonyult.
Bodzás Ádám: – Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést! Az első félidőben lezárhattunk volna minden kérdést, a labdarúgás megcsúfolása lett volna, ha nem három ponttal megyünk haza.

T. R.

Dévaványai SE–Füzesgyarmati SK 3–3 (1–1)
Dévaványa, 150 néző. Vezette: Barta Tibor.
Dévaványa: Dobozi – Pap Á., Szántó (Feke), Adamecz (Katona), Kéki, Szabó E., Papp Zs., Somogyi, Szalai, Marton, Juhász P. (Ungi). Edző: Bereczki Árpád.
Füzesgyarmat: Fildan – Zs. Nagy, Kis Sz., Béres (Juhász G.), Szabó R., Szilágyi, Vámos, Pálfi, Lukács, Komáromi R., Bódis. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Gólszerző: Juhász P. (45.), Marton (71. – 11-esből), Papp Zs. (76. – 11-esből), ill. Pálfi (13.), Kis Sz. (57.), Vámos (80.).
Bereczki Árpád: – Az első félidőben el kellett volna dönteni a meccset, megint naggyá tettük a vendégek kapusát. A második félidő alapján reális a döntetlen. Korrekt játékvezetés.
Boros Tibor: – Az első félidőben a hazaiaknak, a másodikban talán nekünk volt több helyzetünk, a meccslabdát is mi hibáztuk el három-háromnál.

Papp Nándor

Pénteken játszották: Szeghalmi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. 1–2 (0–2)

Korábbi eredmények, sorsolás, tabella: