Pénteken rajtol a megye-egyes szezon

A szarvasi Simon Róberték és a gyulai Repisky Dánielék is győzelmi reményekkel várják a hazai nyitányt. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Több mint három hónapos szünet után a 15. fordulóval folytatódik a Vármegyei I. osztályú bajnokság, méghozzá rögtön egy igazi csemegével: a bajnoki címről még nem lemondó Orosháza az Előre fiataljaival csap össze Békéscsabán. A hangulat – ahogy az ilyenkor lenni szokott – mindenhol bizakodó, a csapatok jó felkészülést zártak és reménykednek az eredményes tavaszi szereplésben.

Március 1., péntek, 18.00
Békéscsaba 1912 Előre II. (5.)–Orosházi MTK-ULE (2.)
Jakab Péter, a Békéscsaba 1912 Előre edzője: – Nehéz megmondani, hogy mire is számítsunk. A második csapatunk tulajdonképpen hat játékosból áll, közülük is Kovács Máté egész tavasszal nem játszhat és Mágocsi Bence sem egészséges. Az NB III.-as együttes keretéből Czinanó Antalt és még várhatóan egy mezőnyjátékost megkapunk és számítunk az ificsapatból is játékosokra, bár ők másnap délelőtt mérkőzést játszanak. Az U17-es együttes hét közben kupamérkőzést játszott, a hétvégén pedig utaznak Budapestre. Egyszóval nehéz lesz összeállítani a csapatot, de tavasszal ez már csak így lesz. Az orosháziaknak köszönjük, hogy belementek az időpont módosításba. Bármire számíthatunk, lehet, hogy jó napot fogunk ki, s akkor van remény a pontszerzésre. Az Orosháza jó csapat, ellenük egy jó mérkőzésre számítok és egy döntetlennel már elégedett lennék.
Buza Barnabás, az Orosházi MTK-ULE edzője: – Jó felkészülést zártunk, bár az edzőmérkőzések eredményével nem vagyok feltétlenül elégedett. Ondrejó Tamással és Juhász Jónással erősödtünk. Kasuba Dániel szinte az egész felkészülést kihagyta, Burai Dávid pedig másfél hete sérült. Rajtuk kívül azonban mindenki rendelkezésre áll. A cél egyértelmű: minden mérkőzést meg kell nyerni, még a döntetlenek sem férnek bele. A Békéscsaba egy fiatal, futós csapat, de nekünk – ahogy mondtam – minden bajnokit, így ezt is meg kell nyerni.

Március 2., szombat, 14.30
Gyomaendrődi FC (9.)–Szeghalmi FC (7.)
Karászi László, a Gyomaendrődi FC edzője: – Az utolsó bajnoki után sem nagyon álltunk le, és az igazi munkát is már január 2-án elkezdtük, mert nem volt annyira jó az őszi szereplés és a fiúk is igényelték a munkát. Jól sikerült a bajnoki főpróba, a Tótkomlós elleni megyei kupamérkőzésen hat egyre győztünk, ami jót tett a fiúk önbizalmának. Nincsenek létszámgondjaink, az a kellemes helyzet állt elő, hogy nem tudom, kit hagyjak ki a csapatból. Szeretnénk jó tavaszi rajtot venni, azaz két vállra fektetni a Szeghalom együttesét.

Jamina SE (8.)–Mezőhegyesi SE (4.)
Varga Péter, a Jamina SE edzője: – Január első hetétől zajlott a felkészülés, a hónap végéig velem, azután egy darabig az U19-es csapat edzője, Bereczki Zsolt segítségével. A Kórház utcai műfüvesen, a Madách iskolában és heti egy alkalommal Ádám Katalin spinning edzésein folytak a foglalkozások. Erőben jól megvagyunk. A Németországból visszatérő Géczi Dániel nagy erősítés, melléjük három fiatalt – Fábián Hunort, Orodán Kornélt és Osztódi Martint hoztam fel. Gál Ferenc és munkahelyi elfoglaltság miatt Dankó Dániel köszönt el a csapattól. Szombaton a jó erőkből álló Mezőhegyest fogadjuk. Náluk ősszel sajnos beleszaladtunk egy vereségbe. Bízom benne, hogy itthon masszívabbak leszünk és joggal bízunk abban, hogy megnyerjük a mérkőzést.

Szarvasi FC (3.)–Medgyesbodzás SE (10.)
Sajben Gábor, a Szarvasi FC edzője: – Sajnos közel sem teljes a keretünk, mert Bány Bence és Czvalinga Márk sérülés miatt nem tudta elkezdeni a felkészülést, Pilán Ricsi az egész tavaszt kihagyja, Simon Róbert és Polonszki Patrik pedig eltiltás miatt nem játszhat. A távozóinkat megpróbáltuk pótolni, Endrefalvi Erik Orosházáról, Marik Soma Békéscsabáról érkezett a csapatunkhoz. Tisztelem az ellenfelet, tudom, hogy nehéz helyzetben vannak, de mi vagyunk a mérkőzés esélyesei és így is fogunk majd hozzáállni a mérkőzéshez. Szeretnénk folytatni a küzdelmet a dobogó második fokáért.

Gyulai TFC (1.)–Nagyszénás SE (6.)
Brlázs Gábor, a Gyulai TFC edzője: – A Nagyszénás remekül kezdte a tavaszt, az Előre II ellen három egyre tudtak nyerni. Nehéz mérkőzés lesz, de nekünk fontos a jó rajt, ezért otthon akarjuk tartani a három pontot. A tervezett munkát elvégeztük, bár két edzőmérkőzésünk elmaradt, de így is jó állapotban várjuk a tavaszt. A műfüves pályán játszunk, köszönjük a szénásiaknak, hogy hozzájárultak ehhez. Sajnos a kapusunk, Füstös Krisztián két hete komoly vállsérülést szenvedett, míg Trescsula Máténak a térdével vannak problémái.

Eredmények, sorsolás, tabella: