Pontosztozkodás Végegyházán

A góllövőlista vezetőjét, Tanner Gergőt (fehérben) jól semlegesítették a bodzásiak. Fotó: Markovics Bence

Pontosztozkodás született vasárnap Végegyházán, a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokság rangadóján, ahol a házigazdák a Medgyesbodzással végeztek döntetlenre, melynek emiatt át kellett adnia vezető helyét a Mezőmegyernek. A 17. forduló ezen túlmenően a vendégek teljes sikerét hozta.

A játéknap közel sem volt teljes, hiszen a kardosi és a kevermesi csapat a járványügyi helyzetre hivatkozva elhalasztotta az aktuális mérkőzését, így pedig a Békés és a Méhkerék is pihenőt tarthatott. A határ mentiek kihasználva ezt, edzőmeccset kötöttek le az A-csoportban szabadnapos Kunágotával, melyet 4–1-re múltak felül idegenben.
Visszatérve az 1–1-re zárult végegyházi rangadóra, a döntetlennek alighanem a bodzásiak örülhettek inkább, hiszen a meccs túlnyomó részében védekezésre kényszerültek. Így is ők szereztek vezetést a második félidőben, egy védelmi hibát kihasználva. A malmukra hajtotta a vizet Kopócs kiállítása is, így a végegyháziak az utolsó húsz percet emberhátrányban töltve egalizáltak. Ennek az eredménynek leginkább Mezőmegyeren örültek, hiszen így visszaállhattak az élre köszönhetően persze a szombati kaszaperi sikerüknek is. A fellépésük azonban nem volt problémamentes. Túl azon, hogy végig szenvedték az első félidőt, hosszú hónapokra elveszítették az Achilles-ín szakadást szenvedő kapusukat, Pribelszki Pétert.

Puporka Elemér háromszor is pontosan célzott Orosházán. Fotó: Bohus Krisztián

A dobogóra esélyes együttesek közé tartozó orosháziak némi meglepetésre hazai pályán szenvedték el első idei vereségüket, mert helyzetkihasználásban alaposan elmaradtak a vendégeiktől. Az elekiek ezúttal is bizonyították, hogy tavaszra kicserélték őket. Még veretlenek 2021-ben, miközben zsinórban negyedik sikerüket könyvelhették el, felzárkózva ezzel a mezőny első harmadát üldözők táborához.
Velük ellentétes utat jár be a mezőny másik határvárosi alakulata. Battonyáról ezúttal egy újabb alsóházi vetélytárs, a Békés távozott három ponttal, így a két csapatot már mindössze egyetlen meccsnyi „távolság” választja el a tabellán. Közvetlen riválisok csatáztak Gádoroson is, ahol nem szakadt meg a házigazdák utóbbi hetekben nyújtott rossz sorozata. A csorvásiak szűkös keretéből többen is hiányoztak, ennek ellenére fegyelmezett játékkal nem érdemtelenül verték a meccs előtt minden mutatóban velük azonos házigazdákat.
A rangadóval párhuzamos vasárnapi másik találkozón első idei győzelmét ünnepelte az Újkígyós is. A kárvallott az utóbbi két hét során 6 pontot begyűjtő Lőkös volt, amely hiába próbálkozott többet, nem bírt a vendégek jól védő kapusával. A saját portájukon viszont elég volt egyetlen hibájuk is a kígyósiaknak, hogy sikerre vigyék a „küldetést”.

Eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!