Rajt előtti körkép Jaminából

A jaminaiak az idény főpróbáját tartják majd a Csabacsűddel. Fotó: Nagy Károly/Békés Megyei Hírlap

Mindössze három edzőmérkőzést vív a nyári felkészülési időszakban a Jamina SE labdarúgócsapata. Az erzsébethelyi alakulat július 13-án kezdi meg az alapozó munkát a megye I. osztályú bajnokság augusztus 14-i nyitányára, ám azt megelőzően a Magyar Kupában is bemutatkozik.

Pozsár Gábor irányítása mellett heti három gyakorlás szerepel a kék-fehér alakulat programjában, amely már az első szombattól tesztmérkőzéseket is játszik. A partnerek között lesz az I. osztály abszolút újoncának számító Okány, az A-csoportban induló Mezőberény, valamint a sárrétiekhez hasonlóan riválisnak tekinthető Csabacsűd. A bajnokság főpróbáját pedig a Magyar Kupa jelenti majd, melynek sorsolása pillanatnyilag még nem ismert.
Az viszont már tudott dolog, hogy a keménységéről és nagy munkabírásáról ismert Murvai Dávid eligazol a csapattól, és Körösladányban kezdi meg a felkészülést. A 32 éves középpályás távozásán túl nem számítanak jelentős játékosmozgásra Jaminában, egy-két kiszemeltjük persze azért akad, akiket szívesen látnának soraikban.

B. M.

A felkészülési mérkőzések tervezete
Július 17., szombat, 10.00: Jamina SE–Okány KSK
Július 24., szombat, 10.00: Jamina SE–Mezőberényi LE
Július 31., szombat, 10.00: Jamina SE–Csabacsűdi GYLSE
Augusztus 7., szombat, 17.00: Magyar Kupa


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!