Rangadóból rangadóba tart az Orosháza

A kondorosi csapat az előző héten pontot vett el az orosháziaktól, most a jaminaiak is erre pályáznak. Fotó: Kiss Zoltán

Alaposan belekezdett a Jamina SE csapata a Békés vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, amely a bajnoki nyitányon 6–1-re elgázolta a Nagyszénás SE együttesét. Az erzsébethelyi együttes a szombati második körben a tavalyi ezüstérmes Orosházi MTK-ULE csapatával csap össze Orosházán.

A Jamina SE-ben földindulásszerű változások zajlottak a nyár folyamán, ahová 13 új játékos érkezett. A csapatnál nem titkoltan az előző évekhez képest magasabb szintre lépésben bizakodnak.
Mazán Zoltán edző a napokban két újabb labdarúgót üdvözölhetett soraikban, így a rutinos, hat évig Füzesgyarmaton futballozó, sérülése után visszatérő Sorin Constantin Raducut, valamint a 31 éves, Körösladányban éveket lehúzó, legutóbb Tiszaföldváron játszó Ruzsa Zoltánt.
– Nagy erősítést jelenthet mindkét játékos a védelemben, ami annak ellenére erősítésre szorul, hogy az első mérkőzésen csak egy gólt kaptunk – mondta a tréner. – Arra törekedtünk, hogy győzelemmel kezdjük a szezont, mert ez mindig nagyon fontos. Sikerült is, mert türelmesek voltunk, megvoltak a helyzeteink, igaz, sokat ki is hagytunk. Ezen, de a csapatszintű védekezésen is javítani kell, mert azzal még nem vagyok megelégedve. A felkészülési mérkőzéseken is sok gólt kaptunk, ami tavaly nem volt jellemző. Sajnos több ember is kihullott a játékoskeretből, így a térdére rásérülő Bencsik Csaba.
Az OMTK-ULE elleni mérkőzés esélyeiről Mazán Zoltán így beszélt:
– Nagyon nehéz mérkőzés lesz, az Orosházát is az első három közé várjuk. Ki-ki meccsre számítok. Kikapni nem akarunk, tovább szeretnénk szaporítani a pontjaink számát. Jó csapat az Orosháza, ott is vannak fiatal és rutinos játékosok egyaránt. Le vannak edzve, így csak fegyelmezett játékkal lehet eredményt elérni.
Az orosháziak döntetlennel kezdték a bajnokságot, bár ahogy az első félidő alakult Kondoroson, még az egy pontnak is örülhetnek. A csapat erénye, hogy kétgólos hátrányból sikerült visszahozni a mérkőzést.
– Nem kerültünk könnyebb helyzetbe az előző héthez képest. Soha nem jön jókor egy kiállítás, de egy újabb rangadó előtt végképp nem – panaszkodott Bodzás Ádám, az OMTK-ULE edzője. – A Jamina egy nagyon jó erőkből álló masszív csapat, amely az idei évben biztosan szintet fog lépni játékban és eredményességben egyaránt. Nagyon nehéz lesz itthon tartani mindhárom pontot, de hazai pályán nem törekedhetünk másra – adta ki a jelszót a kék-fehérek trénere.

A 2. forduló programja. Augusztus 23., szombat, 17.30: Gyomaendrődi FC–Békési FC, Mezőhegyesi SE–Kondorosi TE, Orosházi MTK-ULE–Jamina SE, Nagyszénás SE–Szeghalmi FC, Szarvasi FC–Dévaványai SE.

Eredmények, sorsolás:

G. P.