Rangadón biztosította be ezüstérmét a Gyomaendrőd

Gyomaendrődön változatos, jó mérkőzésen dőlt el a pontok sorsa. Fotó: Kiss Zsolt

A szombati játéknappal lezárultak a megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Az utolsó fordulóra már csak az ezüst- és a bronzérem sorsa volt nyitva, a bajnok okányiak ellenfél híján, játék nélkül ünnepelhették a korábban bebiztosított első helyüket. A gyomaendrődieknek ellenben rangadón kellett biztosítaniuk a második helyüket, a közvetlenül mögöttük végző szabadkígyósiak is jó szájízzel térhetnek piheőre a szomszédvár legyőzése után.

Iramos, jó mérkőzést vívtak a csapatok A hazaiak támadólag léptek fel, több lehetőség adódott előttük. A félidő második felére fordult a kocka, a sarkadiak két kapufát is elérek, illetve Vastag kapus bravúrjaira is szüksége volt a gyomaendrődieknek a gól nélküli eredmény megtartásához. Szünet után hasonlóan alakult a forgatókönyv: mindkét csapat gondosan ügyelt a zárt védekezésre, ugyanakkor egyaránt akadtak jobb és gyengébb periódusai. A házigazdák győztes gólja egy szerzett labdából született, bár Kajári ziccerben még védett, de a kipattanót már nem sikerült hárítania. A győzelemmel a gyomaendrődiek ezüstérmesek lettek, a vendégek pedig sikerül esetén sem léphettek volna a dobogóra.
Gyomaendrődi FC–Sarkadi KLE 1–0 (0–0)
Gyomaendrőd, 70 néző. Vezette: Barta Tibor.
Gyomaendrőd: Vastagh – Bartik, Szabó P., Molnár T. (Szlancsik), Barna V., Hanea, Hunya, Dávid, Forgács, Egri, Sebők (Valach). Edző: Kovács Gyula.
Sarkad: Kajári – Kovács I. (Szalazsán), Bányai, Szabó R., Fazekas, Kókai, Erdei, Szabó A., Diósi (Jánki M.), Jepure, Tokaji. Edző: Bali István.
Gólszerző: Barna V. (68.).

A gyors hazai gól könnyed győzelmet sejtetett, de a folytatásban rendre kimaradtak a kígyósi helyzetek. Szünet után magára talált az Apáca, komoly erőket mozgatott meg a fordítás érdekében. Az egyenlítés sikerült, a vezetés megszerzésére is voltak helyzetei, a meccs hajrájában azonban a cserék által ismét felpörgött a hazai csapat és bebiztosította a bronzérmet érő sikerét.
Szabadkígyósi SZSC–Csanádapácai EFC 3–1 (1–0)
Szabadkígyós, 90 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.
Szabadkígyós: Dolezsán (Kun) – Alb (Magyari), Frankó, Faragó, Milek, Gazsó (Oláh G.), Faragó, ifj. Szabó Z., Ökrös (Lászk), Csiernyik A. (Molnár M.), Sebestyén A. Játékos-edző: Frankó Márk.
Csanádapáca: Demkó – Mag, Juhász (Csonka), Göcző, Bozsó M., Haba (Tassi Zs.), Dajka, Balassa, Vígh, Kasza, Gyallai. Edző: Szikora Pál.
Gólszerző: Milek (15.), Gazsó (70. – 11-esből), Faragó (77.), ill. Dajka (50.).

Az első félidő meglehetősen „laposra” sikeredett mindkét együttes részéről. Szünet után a szervezetten védekező vendégek kezdtek fáradni, ami hibákat szült hátul, ezt kihasználva a berényi csapat végül magabiztos győzelemmel tartotta meg tavaszi hazai veretlenségét.
Mezőberényi LE–Dobozi SE 4–0 (1–0)
Mezőberény, 50 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Mezőberény: Vas – Fazekas, Buczkó B. (Benyovszki J.), Tóth J., Szalkai, Jónás (Kanó), Kajlik, Burai Zs. (Hoffmann), Kéki, Stibán (Somogyi), Adamik (Olej T.). Edző: Benyovszki Róbert.
Doboz: Wagner – Kacsala, Balogh G. (Hollósi), Kacsala, Sinkovicz, Faragó (Szabó R.), Lukucz M., Szabó L., Barcsay, Szabó B. (Roszik), Balázs (Orodán). Mb. edző: Barcsay Attila.
Gólszerző: Burai Zs. (13.), Stibán (62.), Fazekas (77.), Kajlik (85.).

A hazaiak csere nélkül játszották le az utolsó bajnokijukat, aminek a második félidőben volt jelentősége. Kiegyenlített első félórát követően jutottak két gólos előnyhöz a vendégek a szünetig. A folytatásra sérülés miatt több játékosát elveszítette a Kétegyháza, de nyolc emberrel is példásan küzdött – Dehelán révén még egy büntetőt is elhibázott –, noha nem volt esélye feltartóztatni a nagy kedvvel játszó kunágotai támadókat.
Kétegyházi SE–Kunágotai TE 0–11 (0–2)
Kétegyháza, 30 néző. Vezette: Szigeti Gábor.
Kétegyháza: Szucsán – Bukor, Dehelán, Csobán, Szegedi, Ottlakán, Igricz, Tóth V., Gál, Lengyel, Jova. Edző: Árdeleán Demeter.
Kunágota: Csomós – Balogh E. (Borbély), Kiss Cs., Sóstai, Multyán P., Mikoly (Varga B.), Sárvári Á., Sárvári M., Multyán Cs., Balog A., Kovács A. (Szabó R.). Játékos-edző: Multyán Péter.
Gólszerző: Mikoly (31., 55.), Balog A. (37., 61., 63., 83.), Multyán Cs. (73., 75., 81., 85.), Szabó R. (76.).

A góllövőlista élcsoportja
33 gólos: Multyán Csaba (Kunágota).
20 gólos: Milek Bence (Szabadkígyós).
17 gólos: Sztojka Ádám (Okány).
16 gólos: Tokaji Zsolt (Sarkad).
12 gólos: Kovács Imre (Tótkomlós).
11 gólos: Balog Adolf (Kunágota), Kopács Zsolt (Okány), Kun Csaba (Gyomaendrőd).
10 gólos: Fazekas József Richárd (Sarkad).
9 gólos: Barna Viktor (Gyomaendrőd), Virág Imre (Békésszentandrás).
8 gólos: Hanea Márkó (Gyomaendrőd), Kasza Illés (Csanádapáca), Szűcs Damján Róbert (Békésszentandrás).
7 gólos: Abonyi Ádám (Tótkomlós), Hunya Kristóf Dávid (Gyomaendrőd), Kajlik Alpár (Mezőberény).