Egy héten belül a második rangadóját játssza a Békéscsabai 1912 Előre II. együttese a Békés vármegyei I. osztályú bajnokságban. A szarvasi ütközetet sikerrel vették a lila-fehérek, és nem mondanak le arról, hogy a még veretlen Gyulát is két vállra fektessék. A 12. fordulóban ádáz csata várható Orosházán is, ahol a hazaiak az újonc Mezőhegyest fogadják.
November 4., szombat, 12.00
Gyulai TFC (1.)–Békéscsaba 1912 Előre II. (5.)
Brlázs Gábor, a Gyulai TFC edzője: – Szeretnénk begyűjteni a három pontot annak ellenére, hogy a Békéscsaba javuló formát mutat. A játékerejüket meghatározza, a visszajátszó játékosok száma. Jó állapotban és jó formában vagyunk. Bízom benne, hogy jó mérkőzést vívunk a vendégeinkkel. Bojtos Tamás sérülése sajnos nem jött rendbe, nagyjából egy éve kínlódik a hajlítójával, de a többiek egészségesek.
Jakab Péter, a Békéscsaba 1912 Előre II. edzője: – Ha nem akarunk lemaradni az előttünk állóktól és oda akarunk érni a dobogó valamelyik fokára, akkor oda kell, hogy tegyünk magunkat Gyulán is. Az ifistáink Zalaegerszegen játszanak, az U17-esek pedig itthon szintén a zalaiak csapatával, utóbbiaknak nagyon fontos lenne nyerni, hogy ne essenek ki. Tőlük így most nem akarunk segítséget kérni. Egyeztettünk Csató Sándorékkal, bízom benne, hogy a Bacsa Krisztián, Kuzma Hunor, Mágocsi Bence hármasra számíthatunk az NB III.-as keretből. Ilyés Tamást megkaptuk legutóbb, de szeretnénk elkérni ismét a kapus Krnács Richárddal együtt. Az egy pontnak is tudnánk örülni, de a győzelemről sem mondunk le.
November 4., szombat, 13.30
Nagyszénás SE (6.)–Jamina SE (8.)
Juhász Norbert, a Nagyszénás SE edzője: – Nem vagyunk jó formában, éppen ezért szeretnénk elindulni felfelé a tabellán, de a Jamina ellen sosem egyszerű játszani. Természetesen nyerni szeretnénk.
Medgyesbodzás SE (9.)–Szeghalmi FC (10.)
Mazán Zoltán, a Medgyesbodzás SE edzője: – Nem kerültünk jobb helyzetbe a korábbi mérkőzéshez képest, mindössze tizenketten vagyunk. A kapusunk, Kurta Lajos családi okok miatt abbahagyta, viszont sikerült visszahívnunk a már korábban visszavonult Véha Bencét. Sódar Gábor bölcsességfogát megműtötték, de szombaton talán már játékra tud jelentkezni. Reményeink szerint Bozsó Milán valamennyit tud már játszani a hétvégén. Varga Zoltán felépült, aki vállalja a játékot. Pontot szeretnénk szerezni, de nyilván így gondolkodik a Szeghalom is. A pályán már jobban nézünk ki, de még mindig megvannak a koncentrációs hibák, nincs meg a megfelelő agresszivitás, későn érünk oda a kipattanókra, hiányzik az önbizalom. Győzni akaró csapatot szeretnék a pályán látni.
Orosházi MTK-ULE (2.)–Mezőhegyesi SE (4.)
Buza Barnabás, az Orosházi MTK-ULE edzője: – Tartok tőle, hogy a Gyomaendrőd ellen többet veszítettünk két pontnál. Innentől kezdve semmilyen hiba nem fér bele, mindenkinek át kell érezni a helyzetet. Sajnos nem vagyunk elég élesek, legutóbb is „összehoztunk” magunknak egy tíz-tizenöt perces rövidzárlatot és a semmiből kaptuk a gólokat. Fogy a levegő a csapat körül, ha versenyben akarunk maradni, akkor minden meccset meg kell nyernünk. Kasuba Dániel és Szabó Ákos kisárgult, Szarvas Józsi viszont edzésbe állt, ám jó ideje nem rúgott labdába, míg Darida Ádámra ismét számíthatunk.
Szarvasi FC (3.)–Gyomaendrődi FC (7.)
Sajben Gábor, a Szarvasi FC edzője: – Újabb rangadót buktunk el, ezúttal a Békéscsaba II. ellen. A helyzetek megvoltak, de azok kimaradtak. Nem számítok könnyű mérkőzésre a Gyomaendrőd ellen, amely egy szervezett, rendkívül agilis támadókkal rendelkező csapat. Mindenképpen győzni szeretnénk.