Simon Attila irányítja a gerlai csapatot

A gerlaiak új lendületet vehetnek az új edző érkezésével. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Új edző irányításával kezdte meg a téli felkészülést a Vármegyei III. osztály Közép csoportjában sereghajtó Gerlai SE labdarúgócsapata. A békéscsabai születésű 45 esztendős Simon Attila régen kikerült a vármegyei labdarúgó körforgásból, de nagy lelkesedéssel vágott bele az edzői munkába.

Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy tagja volt az Előrével NB I.-be jutó csapatának a 2001–2002-es szezonban és olyan játékosokkal szerepelt mások mellett, mint Balog Zsolt, Futaki Krisztián, Ursz József, vagy Valentényi Viktor. A középpályán otthonos labdarúgó ezután kipróbálhatta a fővárosi életet, Újpestre igazolt, ahol válogatott játékosoktól tanulhatott.
Hosszabb angliai lét után tért vissza a Viharsarokba, Gerlán játékos-edzőként vállalt szerepet és a csapat „vérkeringésének” megindítását várják tőle. Az érkezésének hírére Kovács Csaba, Pribelszki Péter, Szűcs István és Seres Milán is újrakezdte a játékot, további érkező lehet még Köteles Gábor Dobozról, amennyiben meg tudnak állapodni a klubok.
A gerlaiak részt vesznek a békéscsabai csapatok számára megszervezett, három hétvégét kitöltő Csaba Kupa felkészülési tornán februárban, melynek keretében a Mezőmegyer, a Kamut és a MÁV lesznek a partnerei.

A Csaba Kupa programja
Február 2., vasárnap

9.30: Mezőmegyer SE–Gerlai SE
11.00: Békéscsabai MÁV SE–Kamuti SK
Február 9., vasárnap
9.00: Békéscsabai MÁV SE–Mezőmegyer SE
11.00: Kamuti SK–Gerlai SE
Február 16., vasárnap
9.30: Békéscsabai MÁV SE–Gerlai SE
11.00: Mezőmegyer SE–Kamuti SK