Sok gólt tartogatott a középházi nyitány

A kondorosiak hosszú idő után tudtak nyerni ismét Szarvason. Fotó: Babák Zoltán

Nem született gól a Békés Vármegyei I. labdarúgó-bajnokság csúcsrangadóján A rájátszás nyitányán az élen álló Előre II. harmadszor sem bírt az Orosházával, de a döntetlennel megőrizte két pont előnyét. A harmadik helyért versengő Szarvas és Kondoros párharca a zöld-fehérek diadalával zárult a Körös-parti városban, ezzel a KOTE pontszámban utolérte riválisát.

Az Előre II. a délelőtti csúcsderbin hiába harcolt ki mezőnyfölényt, a látogatók remekül lezárták előlük a területeket, így a felek egy kevés eseményt hozó derbin osztoztak meg a pontokon. Szarvason a helyiek vesztéhez egy korán kihagyott büntető is hozzájárult, ami semmit nem von le a csapatként jobban funkcionáló kondorosiak érdemeiből.

Felsőház (1–4. helyért)
Békéscsaba 1912 Előre II.–Orosházi MTK-ULE 0–0
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 200 néző. Vezette: Bakos József.
Békéscsaba II.: Póser – Komáromi, Kovács G. (Kuzma), Rostás (Pusztai O.), Csák, Bacsa, Pelles (Rácz), Tóth B. (Magocsi), Borbély, Marik, Babinyecz. Edző: Jakab Péter, Marik László.
Orosháza: Salka – Harangozó, Fehér, Isaszegi B., Halász (Valach), Isaszegi M. (Miszlai), Ondrejó, Darida, Márk, Szabó V., Bónus. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Jakab Péter: – Küzdelmes mérkőzésen, legalább azt elértük, hogy megtartottuk a két csapat közti távolságot. A győzelemhez viszont gólt kellett volna szereznünk, amihez a helyzeteink is adva voltak, csak nem tudtunk élni velük.
Bodzás Ádám: – Kiváló futballidőben, nagyszerűen előkészített pályán azt kaptam a csapattól, amit egész héten gyakoroltunk. Stabilan védekeztünk, az igazi helyzeteink nekünk voltak, ennek ellenére igazságos döntetlen született.

M. L.

Szarvasi FC–Kondorosi TE 1–2 (0–0)
Szarvas, 300 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Szarvas: Köteles – Zima (Cservenák), Furár, Magyar, Kerekes, Barna, Simon R., Pilán M., Pleszkán, Sindel (Endrefalvi E.), Takács. Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Kondoros: Gritta – Czvalinga M. (Nagy P.), Czvalinga Á. (Szász Albert), Mile, Csicsely, Rafaj R., Rafaj M., Bány (Takács M.), Mladonyiczki, Szász Á., Vízkeleti (Buzás). Edző: Janis János.
Gólszerző: Furár (60.), ill. Vízkeleti (58.), Bány (66.).
A 8. percben Sindel büntetőt hibázott.
Somogyi János: – Ha egy csapat ennyi mérkőzést elront egy bajnokságban, amikor jobban játszik, mint az ellenfél, akkor ez valószínűleg már nem a véletlen műve, hanem valami hiányzik belőle. Gratulálok a Kondorosnak! Végre újra igazi focihangulat volt Szarvason.
Janis János: – Nagyon sokat tettünk azért, hogy ma győztesen hagyjuk el a pályát. Igaz szerénynek kell maradnunk, mert a Szarvas legalább úgy megérdemelte volna a győzelmet, mint mi. Igazi rangadó volt és ami fontos, sportszerű. Gratulálok a csapatomnak!

Rohony Gábor

Zsilák Máté egyenlítő gólja a jaminai meccs elején. A folytatásban már a házigazdák akarata érvényesült. Fotó: Erdős Csaba

Középház (5–8. helyért)
Jamina SE–Mezőhegyesi SE 6–2 (2–2)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Kató Benedek.
Jamina: Dolezsán – Leszkó (Bereczki), Bozsó (Ökrös), Kardos, Horváth M., Szaszák (Lipták-Pikó), Jánovszki, Nagy L., Kurta (Sebők), Mazán (Palik), Bencsik. Edző: Mazán Zoltán.
Mezőhegyes: Varga P. – Varga T. (Balogh D.), Mátó, Bóna L., Szlovák, Zsilák, Lugasi M., Szabó Zs., Kovács A. (Pálhidai), Czene P., Gazsi (Szalai). Edző: Rotár Péter.
Gólszerző: Szaszák (1.), Bozsó (38., 46., 55., 59.), Jánovszki (48.), ill. Zsilák (4.), Mátó (42.).
Mazán Zoltán: – Az elején gyorsan vezetést szereztünk, de ezek után nem volt megfelelő a hozzáállásunk és hiába szereztünk újból előnyt, a továbbiakban is dekoncentráltak maradtunk. A második félidőt úgy indítottuk, ahogyan azt az öltözőben megbeszéltük, a vezetés birtokában pedig már magabiztos, jó játékot nyújtottunk.
Rotár Péter: – Az első félidő hellyel-közzel rendben volt, viszont ahogyan a másodikat elkezdtük, arra nehéz szavakat találni. Konkrétan tíz perc alatt megpecsételtük a saját sorsunkat. Lélektelenül és akaratgyengén ezt a sportágat nem lehet játszani.

Győri Ferenc

A labdáért csatázó Papp Zsolt (kékben) hiába volt kétszer is eredményes Szeghalmon, a ványaiak csak megszorongatni tudták a házigazdákat. Fotó: Erdős Csaba

Szeghalmi FC–Dévaványai SE 4–3 (2–0)
Szeghalom, 80 néző. Vezette: Láza András.
Szeghalom: Oláh Z. – Bakk, Vágási, Hajdú, Kiss T., Polonio-Guerreiro, Borúzs P., Cserna R. (Boruzs K.), Gedó, Zsilák, Kasza (Farkas Z.). Edző: Oláh Ferenc.
Dévaványa: Dobozi – Végh, Papp D. (Csordás), Szántó, Katona, Bakó, Szabó E., Papp Zs., Polasek, Juhász (Erdős), Papp V. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Zsilák (37., 46.), Gedó (44., 82.), ill. Juhász (63.), Papp Zs. (78., 86.).
Oláh Ferenc: – A második félidőben azon agyaltam, elmegyek portásnak vagy bérszámfejtőnek, az valószínűleg kevésbé stresszes munka, bár minden elismerésem az övéké is. De ez az edzői szakma…!? Lehet, nem nekem való már. Ha szakmailag nézzük, egy agyonnyert meccsen kaptam majdnem szívinfarktust, 55 percig taktikailag is álomszerűen játszottunk, utána elkezdtünk könnyelműsködni, kapkodni, s majdnem elszúrtuk. Elismerésem az ellenfélnek, hogy nem adta fel.
Bereczki Árpád: – Adtunk egy félidő előnyt a hazaiaknak, utána visszajöttünk. a mérkőzésbe, amit meg is fordíthattunk volna, sajnos most nem sikerült. Gratulálok a hazaiaknak.

Kiss Lajos

Alsóház (9–12. helyért)
Nagyszénás SE–Gyomaendrődi FC 1–1 (0–1)
Nagyszénás, 100 néző. Vezette: Barta Tibor.
Nagyszénás: Lévai – Dajka (Balázs), Nagy M., Maczik, Kovács L. (Tari), Varga Zs. (Somogyvári), Libor, Kukovecz (Kálmán), Papp M., Varga T., Szijjártó (Závogyán). Edző: Tasi Róbert.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Soczó Cs., Forgács, Moleri, Egri (Truczka), Lénárt, Hunya, Kasik, Gellért M., Kiri, Varga I. Edző: Karászi László.
Gólszerző: Balázs (70.), ill. Forgács (16.).
A 83. percben Hunya büntetőt hibázott.
Tasi Róbert: – Nagyon gyenge napot fogott ki a csapat, sajnos nem tudtuk az előző hetek formáját hozni, így igazságosnak mondható a döntetlen.
Karászi László: – Többször lezárhattuk volna a mérkőzést, de rendre kimaradtak a helyzeteink, ezért be kellett érnünk egy ponttal, amit nagyon sajnálok.

A. G.

Békési FC–Füzesgyarmati SK 0–2 (0–2)
Békés, 130 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.
Békés: Takács M. – Medve (Rigler), Nagy J., Mihalik, Római J. (Kovács I.), Rózsavölgyi, Csikós (Vincze), Csaplár-Nagy, Laukó, Urbán, Balázs (Apáti-Nagy). Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Füzesgyarmat: Fildan – Jámbor, Kis Sz., Béres, Szilágyi, Pálfi, Laith (Czinege), Lukács Zs., Lukács R. (Boros), Juhász, Pákozdi. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Gólszerző: Kis Sz. (19.), Béres (25.). Kiállítva: Rózsavölgyi (68. – második sárga lap).
Szarvas András: – Az ellenfél hibáit jobban kihasználó csapat nyerte az alacsony színvonalú mérkőzést.
Boros Tibor: – Nagyon alacsony színvonalú mérkőzésen, kicsivel hatékonyabbak voltunk a kapu előtt, ez most elég volt a három ponthoz.

Dobi Anikó

További eredmények, sorsolások, tabellák: