Staféta: a vendég Balogh Csaba

Dócza Gábor és Furár Róbert párharca a szarvasi rangadón. Fotó: Babák Zoltán

A staféta rovat lényege, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban Balogh Csaba (Sarkadi KLE) került sorra, aki Mazán Zoltánnak (Medgyesbodzás SE) passzolta a jelképes labdát.

Szarvasi FC–Végegyházi SE 0–0
A forduló rangadóján védekezésre rendezkedtek be a csapatok, a biztonságot tartották szem előtt. A nyilatkozatok alapján reális eredmény született.
Szeghalmi FC–Nagyszénás SE 2–7 (0–3)
A forduló meglepetése született Szeghalmon. A hazaiak talán egy kicsit elbizakodottá váltak a két győzelmük után, a fiatal, tartalékos Szénás viszont nyomás nélkül játszhatott és ebből nagyon jól jött ki.
Gyulai TFC–Jamina SE 5–0 (3–0)
A nagy hőségben a gyulai fiatalok hamar dűlőre vitték a dolgot. Gyorsan lőttek három gól, a második félidőben nem erőltették a dolgot, de így is növelték az előnyüket a tartalékos vendégekkel szemben.


Orosházi MTK-ULE–Medgyesbodzás SE 3–2 (1–0)
Az újonccsapat nagyszerűen tartotta magát a sokkal esélyesebb házigazdákkal szemben. A masszív védekezés sokáig jól működött, de a végén a többet támadó Orosháza egy pontos lövéssel otthon tudta tartani mindhárom pontot. A stafétát Mazán Zoltánnak küldöm.
Gyomaendrődi FC–Sarkadi KLE 4–3 (2–0)
Az első félidő a hazaiaké volt, sajnos nem az történt, amit az öltözőbe megbeszéltünk, mert több játékosunk nem vette kellő komolysággal a feladatot. A szünetben rendeztük a sorainkat és egy jó második félidei hozzáállással szorossá tudtuk tenni az eredményt. A fiúk elhitték, ha akarják a sikert és egy csapatként működnek, akkor igenis lesznek sikeres meccseink a közeljövőben.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!