Staféta: a vendég Bíró Tibor

A kovácsháziak az első góljuk szerzőjét, Lakatos Gergőt ünneplik. Fotó: Berka István Jr.

A staféta rovatban a játéknapok történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. A megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokságban Bíró Tibor (Mezőkovácsházi TE) került sorra, aki Szikora Pált (Csanádapácai EFC) „hozta helyzetbe” a következő hétre.

Mezőberényi LE–Füzesgyarmati SK II 1–5 (0–4)
Kicsit szorosabb eredményre számítottam, mivel az első fordulóban mi is megtapasztaltuk, hogy milyen masszív csapat a berényi. Ennek ellenére a fiatalos lendület magabiztosan hozta le a mérkőzést. Az eddigi eredmények arra engednek következtetni, hogy a gyarmatiakra oda kell figyelni a bajnokságban.
Dobozi SE–Békésszentandrási HMSE 1–3 (1–1)
Nem egyszerű dolog Dobozon nyerni, de ez most a Szentandrásnak mégis sikerült, ahogy olvastam ráadásul nem is érdemtelenül. A tavalyi szezonhoz képest nagyon bekezdtek a vendégek, de reményeim szerint hétvégén azért sikerülhet megszakítanunk a jó sorozatukat, ami persze közel sem lesz egyszerű feladat.
Szabadkígyósi SZSC–OMTK-Rákóczi 3–0 (2–0)
A hazaiakat ismerve, mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjenek el a szezon során. Ez a győzelmük részben a kiváló gólvágójuk, Milek Bence hazacsábításának is betudható, akinek nem igazán kellett „akklimatizálódnia”, mesterhármasával eldöntötte a mérkőzést.


Mezőhegyesi SE–Elek USE 4–3 (4–0)
Az emberelőnye birtokában gyorsan dűlőre akarta vinni a hazai csapat, amely az első félidő hajrájában tíz perc alatt négy gólt is berámolt az elekiek kapujába. Talán a játékosai elhitték a szünetben, hogy megnyerték a meccset, ami hiba volt részükről. A második félidőben a vendégek tíz emberrel is felzárkóztak, és a hírek szerint a pontszerzéshez is közel jártak, amiért dicséret illeti őket, még ha nem is sikerült pontot szerezniük.
Csanádapácai EFC–Békési FC 0–5 (0–3)
Minden tiszteletem a Pali bácsié Csanádapácán, aki a szerény körülmények ellenére hétről hétre próbálja a maximumot kihozni a fiatal csapatából. Ez most ennyire volt elegendő a Békés ellen, amely ebben az osztályban sem mellékszerepre készül. A stafétát Szikora Pálnak küldöm.
Csabacsűdi GYLSE–Békéscsabai MÁV SE 1–3 (0–1)
A vendégeket mindig stabil csapatnak tartottam, idén sincs ez másként, ami Csabacsűdön be is bizonyosodott. Azért abban biztos vagyok hogy Csűdön még sok csapat vért fog izzadni.
Mezőmegyer SE–Mezőkovácsházi TE 0–3 (0–0)
A mérkőzés előtt aláírtam volna a döntetlent, mivel tudtam hogy semmivel sem gyengültek a hazaiak a gólkirályuk elveszítésével. Ennek ellenére a fölényes győzelmünk nem volt olyan sima, mint amit az eredmény mutat. Helyzetkihasználásban voltunk jobbak a hazaiaknál és talán lelkesedésben is, aminek személy szerint nagyon örülök. Ezt a hozzáállást várom el a csapattól az elkövetkező hetekben is.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!