Staféta: a vendég Buza Barnabás

A visszatérő Molnár Tibor tapasztalatával nagy hasznára lehet a fiatal gyomaendrődi együttesnek. Archív fotó: Gábor Tamás

A staféta rovat lényege, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban Buza Barnabásnál (Orosházi MTK-ULE) volt a váltóbot, aki Balogh Csabának (Sarkadi KLE) ajánlotta a folytatást.

Végegyházi SE–Gyulai TFC 1–0 (0–0)
Kíváncsian vártam a hazai csapat bemutatkozását, hiszen egy erős ellenféllel találkozott. Kevés gólt prognosztizáltam, ami bejött. Egy kiélezett meccsen fontos szerepe van annak, ha büntetőt kapsz, azt használd is ki a győzelem érdekében. Ezt megtette a Végegyháza, sőt az utolsó félórában egyértelműen dominálta a találkozót, így a sikere megérdemelt. Ettől persze még a két gárda következő egymás elleni randevúján akár fordított eredmény sem elképzelhetetlen.
Nagyszénás SE–Szarvasi FC 1–3 (1–1)
Hazai környezetben nagyon nehéz pontot vagy pontokat szerezni a Szénás ellen, ezért is lehet értékes a Szarvas győzelme. Az eredmény alakulásából következtetve, izgalmas meccset lehet, a szénási kontrákban ugyanis mindig benne van a gólveszély.


Sarkadi KLE–Szeghalmi FC 1–5 (1–1)
Nagyon meglepett a számszerű végeredmény, még ha az utolsó percekben is lett ekkora a különbség, mert az első fordulóban nem ezt az arcát mutatta a sarkadi csapat. A tavalyi évet sportemberhez méltóan letudták, a nyár folyamán viszont minőségben is javultak, így az egy pont elvárható lehetett. A Szeghalom szépen csendben összerakott egy jó keretet, amely komoly veszélyt jelenthet mindenki számára. Balogh Csabának adom a stafétát.
Medgyesbodzás SE–Gyomaendrődi FC 2–2 (1–0)
Minden tiszteletem a Medgyesbodzás csapatának és vezetőinek, hogy vállalták a felsőbb osztály könnyű és nehéz dolgait. Lelkesedéssel biztosan nem lehetett gond egyik oldalon sem, amik sok helyzetet és négy gólt eredményezett.
Orosházi MTK-ULE–Jamina SE 1–0 (1–0)
A sok új igazolás miatt még nagyon nem vagyunk készek. Meccsről-meccsre javulnunk kell és sokat dolgozni a hétköznapokon. A mérkőzést szinte végig uraltuk, de a helyzetkihasználásunk az kritikán aluli sajnos. Nagy kedvvel és bizonyítási vággyal játszó Jaminát sikerült legyőznünk verejtékesen, de nyertünk és ez volt a lényeg.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!