Staféta: a vendég Kintner János

A tarcsaiak és a gádorosiak számára sem a terveik szerint alakult a pótlás. Archív fotó: Imre György

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a képzeletbeli váltóbotot valamelyik kollégája számára. A megye II/B osztály „reszli hetét” Kintner János (Magyarbánhegyesi FC) értékelte, aki Toncseff Zsoltot (Kaszaper FC) „hozta helyzetbe”.

Kondorosi TE–Tótkomlósi TC 0–0
Két jó szériában lévő csapat feszült egymásnak az élbolyban. A rangadó úgy tűnik, igazságos pontosztozkodást hozott. A sárga lapok számából ítélve, sokat kellett brusztolnia a Kondoros csapatának, hogy mezőnyfölényt alakíthasson ki és hárítani tudja a tótkomlósi helyzeteket.
Köröstarcsai KSK–Magyarbánhegyesi FC 1–1 (1–1)
Egy kis szerkezeti változással masszívabbá tudtuk tenni a védekezésünket, ami több-kevesebb sikerrel működött is, azonban egy jól eltalált szabadrúgással, pontot rabolt a sportszerű hazai csapat. Helyzetek itt is ott is kialakultak, de azt gondolom, hogy a játék alapján, így volt igazságos a végeredmény.
Kaszaper FC–Medgyesegyháza SE 3–2 (1–2)
A Medgyesegyháza jó képességű játékosokból áll, és amíg erővel bírja, szinte bárkire veszélyes lehet az osztályban. A második félidő a jó erőben lévő Kaszapert csapatát fémjelzi, amely egy percig sem adta fel és képes volt a fordítással begyűjteni a győzelmet, ami már igen csak rá fért a sorozatos kudarcok után. A stafétát Toncseff Zsoltnak adom.


Újkígyós FC–Gádorosi LSE 4–2 (2–1)
Gólok tekintetében két azonos félidőt jellemezte a mérkőzést, ami az Újkígyós első győzelmét hozta a szezonban. A Gádoros helyzetét kiállítás is nehezítette, így esélytelenné vált a fordítás lehetősége, amivel a harmadik vereségébe szaladt bele.

A korábbi hetekben szerephez jutó szakvezetők
1. forduló: Horváth Henrik (Tótkomlósi TC)
2. forduló: Janis János (Kondorosi TE)
3. forduló: Lukács István (Battonyai TK)
4. forduló: Gellény Ferenc (Medgyesegyháza SE)
5. forduló: Papp József (Kétegyházi SE)
6. forduló: Tóth Pál (Újkígyós FC)
7. forduló: Botás Attila (Lőkösháza KSK)
8. forduló: Zsiga Róbert (Csorvási SK)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!