Staféta: a vendég Pisont András

A forduló meglepetését szolgáltató bánhegyesi együttes. Fotó: Nito Castillo

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a képzeletbeli váltóbotot valamelyik kollégája számára. A megye II/B osztályban Pisont András (Gádorosi LSE) értékelt, aki Domsik Tibort (Kevermes SE) kérte fel a folytatásra.

Kunágotai TE–Kétegyházi SE 3–1 (1–0)
Nem meglepetés számomra az eredmény, mert a Kunágota feljövőben van. A kétegyháziak a korai kiállítással saját maguk sorsát pecsételték meg.
Kaszaper FC–Köröstarcsai KSK 3–3 (2–1)
Előzetesen háromesélyesnek tűnt a mérkőzés, nem is bírtak egymással a felek. Az edzőváltás úgy tűnik jót tett a Kaszapernek, de a Tarcsa is egyre inkább a tavalyi önmagára emlékeztet, újra masszív csapat benyomását kelti.
Újkígyós FC–Battonyai TK 1–1 (1–0)
Az Újkígyósnak mi adtuk meg a lendületet, úgy néz ki, hogy hazai pályán stabilan tudja gyarapítani a pontjai számát. A Battonyát a sok idegenbeli mérkőzés kissé felőrölte, nyilván ez befolyással van az eredményességükre is.
Magyarbánhegyesi FC–Kondorosi TE 4–0 (1–0)
Természetesen meglepetés az eredmény, viszont a hazaiakat szép számú közönségük előtt nem lehet leírni. A mostani példa is azt bizonyítja, hogy mindenkire veszélyt tud jelenteni. Várható volt, hogy a Kondoros veretlensége sem tart majd örökké, talán a vendégek kicsit túlzott önbizalommal léptek pályára.


Tótkomlósi TC–Medgyesegyháza SE 3–2 (1–2)
A medgyesiek bizonyították, hogy van helyük ebben az osztályban, Komlóson ugyanis nem sok csapat fog két góllal vezetni. Vélhetően a házigazdák félvállról vették ezt a mérkőzést, mínusz kettőnél ébredtek fel, a tartásukat azonban mutatja, hogy végül sikerült fordítaniuk.
Kevermes SE–Lőkösháza KSK 5–3 (5–2)
A déli rangadóknak mindig megvan a pikantériájuk. Most, hogy jól szerepel mindkét gárda, szakmailag is érdekes csata volt várható. A szépszámú közönség gólokban gazdag meccset láthatott, a mérleg nyelvét pedig Kukla Dávid mesterhármasa jelentette. A stafétát Domsik Tibornak küldöm.
Gádorosi LSE–Csorvási SK 4–2 (1–1)
Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, hiszen ez döntött arról, hogy gyökeret tudunk-e verni a felsőházban. Nyílt sisakos játék folyt mindkét részről, számtalan helyzete kialakítottak a játékosok mindkét kapu előtt, ahol mi határozottabbnak bizonyultunk. A Csorvás nagyon megsínyli a házi gólkirálya hiányát.

A korábbi hetekben szerephez jutó szakvezetők
1. forduló: Horváth Henrik (Tótkomlósi TC)
2. forduló: Janis János (Kondorosi TE)
3. forduló: Lukács István (Battonyai TK)
4. forduló: Gellény Ferenc (Medgyesegyháza SE)
5. forduló: Papp József (Kétegyházi SE)
6. forduló: Tóth Pál (Újkígyós FC)
7. forduló: Botás Attila (Lőkösháza KSK)
8. forduló: Zsiga Róbert (Csorvási SK)
Pótlások: Kintner János (Magyarbánhegyesi FC)
9. forduló: Toncseff Zsolt (Kaszaper FC)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!