Staféta: a vendég Pozsár Gábor

A listavezető első vereségét szenvedte el a bodzásiakkal szemben, akik visszavágtak az orosházi vereségért. Fotó: Bohus Krisztián

A staféta rovat lényege, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban Pozsár Gábor (Jamina SE) kapta meg a lehetőséget, aki Sajben Gáborra (Gyulai TFC) bízta a folytatást.

Végegyházi SE–Szarvasi FC 3–2 (0–1)
A Szarvas egy már megnyert mérkőzést tudott elbukni, bár a Végegyháza keretéből kiindulva képes az ilyen feladatokat megoldani, és most össze is jött ez számára.
Medgyesbodzás SE–Orosházi MTK-ULE 1–0 (0–0)
Egyértelműen a forduló meglepetése a listavezető veresége. Biztos vagyok benne, hogy az „egyszerűen nagyszerű” bodzási csapat teljesen megérdemelten nyert. Minden sorozat azért van, hogy egyszer megszakadjon.
Nagyszénás SE–Szeghalmi FC 4–2 (2–0)
Értesüléseim szerint megérdemelt hazai győzelem született, az szoros eredmény a vendégekre nézve hízelgő, noha azt gondolom, hogy a két csapat hasonló játékerőt képvisel.


Sarkadi KLE–Gyomaendrődi FC 4–3 (1–1)
Nem feltétlenül meglepetés számomra az eredmény. A Sarkad eddig is bizonyította – amit saját bőrünkön is megtapasztaltunk –, hogy képes kellemetlen ellenfél lenni és pontokat „csipegetni”. Ettől függetlenül a vendégeknek 3–1-es vezetésről nem lett volna szabad kikapniuk.
Jamina SE–Gyulai TFC 1–1 (0–1)
Az első félidő semmilyen szempontból nem nézett ki jól, rengeteg helyzete volt a Gyulának. Nagyszerű kapusteljesítmény kellett a részünkről, hogy meccsben maradjunk. A szünetben azt beszéltük a játékosokkal, hogy egy gólt bármikor lehet találni a folytatásban, ha bátrabban futballozunk. Szép góllal egyenlítettünk, kellett hozzá, hogy felvállaljuk az előrejátékot, amire az első 45 percben nem igazán vállalkoztunk. A végén már görcsösen próbálkozott a Gyula, de ebben a félidőben sokat tettünk azért, hogy pontot szerezzünk, ami az előző hetekben is érett. A stafétát Sajben Gábornak küldöm.

A korábbi hetekben szóhoz jutó szakvezetők
8. forduló: Tasi Róbert (Gyomaendrődi FC)
9. forduló: Juhász Norbert (Nagyszénás SE)
10. forduló: Boruzs István (Szeghalmi FC)
11. forduló: Balázs József (Végegyházi SE)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!