
A staféta rovatban a Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aktuális játéknapjainak történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. Az rájátszás második körét Bereczki Árpád (Dévaványai SE) értékelte, aki Szarvas Andrást (Békési FC) kérte fel a folytatásra.
Békéscsaba 1912 Előre II.–Kondorosi TE 5–1 (0–1)
Várható volt, hogy az Előre nagy erőket fog megmozgatni a három pont megszerzése érdekében, de a rövid kispaddal érkező Kondoros jól tartotta magát az első félidőben. Szünet után realizálódott a csapatok edzettségében meglévő különbség, így a végén magabiztosan nyert a hazai csapat, ezzel pedig nagy lépés tett a bajnoki cím felé.
Orosházi MTK-ULE–Szarvasi FC 0–2 (0–2)
Úgy látszik a Szarvas kezd „mumusa” lenni az Orosházának, mert a bajnokságban harmadszor is a Körös-partiak győztek. Az is lehetséges, hogy a csütörtöki egymás elleni kupameccsünk volt még benne az orosházi lábakban, így a frissebb vendégek a mérkőzés elején szerzett találatokkal megszerezték a három pontot! Sokba kerülhet ez a vereség az OMTK-nak a bajnoki címért folytatott versenyben.
Jamina SE–Dévaványai SE 3–0 (3–0)
Nehéz mérkőzésre számítottam, mert a Jamina az osztály egyik legjobb formájában lévő csapata. A mérkőzés előtt az volt a fő kérdés számomra, hogy miként tudjuk túltenni magunkat a csütörtöki peches kupabúcsún. Már a meccs elején kiderült, hogy sehogy, mentálisan és fizikálisan is sokat kivett belőlünk az a kilencven perc. Az első félidőben közünk nem volt a meccshez örülhettünk, hogy „csak” három volt közte. A folytatásra szerkezetet váltottunk, így legalább meccsbe kerültünk. Voltak lehetőségeink a szépítésre, de ezen a meccsen a jobb teljesítményt nyújtó hazaiak teljesen megérdemelten nyertek.
Mezőhegyesi SE–Szeghalmi FC 3–1 (3–0)
Minden tiszteletem a mezőhegyesiekké, hogy bevállalták a szombati meccset a csütörtöki kupacsata után. A hazai csapat kupabúcsúját, valamint az egyre jobb formát mutató szeghalmiak állapotát mérlegre téve, vendégsikert vártam. A határvárosi együttes azonban bizonyította a benne lévő potenciált és simának tűnő győzelmet aratott, bár az edzői nyilatkozatából ítélve a Szegalom nem lehet büszke a teljesítményére.
Nagyszénás SE–Füzesgyarmati SK 0–3 (0–1)
Számomra meglepetés volt a tavasszal jó formába lendülő Nagyszénás meglepően sima veresége, a kissé tartalékos gyarmati csapattal szemben. Az idei teljesítmények alapján azt gondolom, mindkét csapat előrébb lépett, amire építhet a jövőben.
Gyomaendrődi FC–Békési FC 3–1 (1–1)
Hazai győzelmet vártam, mert hetek óta csak apróságok miatt maradt három pont nélkül a Gyomaendrőd. A nyilatkozatok alapján az első félidőben a vendégek meglepték a házigazdákat, és a vezetést is megszerezték. A második játékrészre feljavultak a helyiek és a maguk javára tudták fordítani a mérkőzést amihez bizonyára hozzájárult az is, hogy a békésiektől hamar kiállítottak egy játékost. A stafétát Szarvas Andrásnak küldöm.
A korábbi hetekben lehetőséget kapó edzők
18. forduló: Rotár Péter (Mezőhegyesi SE)
19. forduló: Oláh Ferenc (Szeghalmi FC)
20. forduló: Karászi László (Gyomaendrődi FC)
21. forduló: Bodzás Ádám (Orosházi MTK-ULE)
22. forduló: Tasi Róbert (Nagyszénás SE)
1. forduló: Fábián Ottó (Füzesgyarmati SK)