Staféta: Bereczki Árpád így látta a fordulót

A gyomaendrődiek a mostani vereségük ellenére megnehezíthetik a dobogós riválisok, így a Kondoros dolgát is. Fotó: Facebook

A staféta rovatban a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aktuális játéknapjainak történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. Az alapszakasz záró köréről Bereczki Árpád (Dévaványai SE) foglalt állást, aki Boros Tiborra (Füzesgyarmati SK) gondolt a folytatást illetően.

Békési FC–Orosházi MTK-ULE 1–2 (1–1)
Magabiztos vendéggyőzelmet vártam előzetesen, de a hazai csapat lelkes, alázatos játékával majdnem meglepetést okozott. A mérkőzés utolsó perceiben viszont érvényre jutott a papírforma és elvitte a három pontot a jó erőkből álló Orosháza, a nyilatkozatok alapján nem is érdemtelenül.

Kondorosi TE–Nagyszénás SE 4–0 (2–0)
Egyértelműen a hazaiak voltak az esélyesei a szomszédvári rangadónak. Az eredmény láttán itt is az esélyesebb fél nyert. A Kondoros ezzel a győzelemmel nagy lépést tett az éremszerzés felé. A szénásiak hasonló helyzetben vannak mint mi, sok fiatal, tehetséges játékost építgetnek, aminek már akár következő bajnokságban meglehet az eredménye.

Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC 0–6 (0–1)
Személyesen is volt szerencsém látni a találkozót. A látottakat hűen tükrözi az eredmény, ezen a délutánon nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A Szarvas gyors, kombinatív játékára nem volt ellenszere a gyomaendrődieknek. A listavezető kinőtte ezt az osztályt, nem gondolom azt, hogy a rájátszásban bár ki is meg tudná szorítani! A hazai gárda is nagyot léptek előre az elmúlt évekhez képest, feltehetően a Jaminával vív majd nagy csatát a negyedik helyért.

Szeghalmi FC–Füzesgyarmati SK 4–0 (2–0)
A hazaiakat tartottam előzetesen esélyesebbnek a sárréti rangadón. Az eredmény viszont annál simább mérkőzésre utal, mint amire számítottam. A Szeghalom minden nehézsége ellenére rendelkezik több olyan játékossal, aki ebben az osztályban el tud dönteni mérkőzés, ezért nehéz lesz utolérni az alsóházi versenyfutásban. A gyarmatiak is az utánpótlásukra épülő csapatot építenek, ami mindig kemény dió! A stafétát Boros Tibornak küldöm.

Az utóbbi hetekben lehetőséget kapó edzők
17. forduló: Somogyi János (Szarvasi FC)
18. forduló: Mazán Zoltán (Jamina SE)
19. forduló: Boros Tibor (Füzesgyarmati SK)
20. forduló: Kardos Imre Tamás (Békési FC)
21. forduló: Kardos Gergő (Szeghalmi FC)