Staféta: Boér Zsolt így látta a fordulót

A Kondorost ezúttal is szoros csatára késztették Dévaványán. Fotó: Erdős Csaba

A staféta rovatban a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aktuális játéknapjainak történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. Az alapszakasz negyedik fordulóját Boér Zsolt (Mezőhegyesi SE) meglátásai szerint ismerhetjük meg, aki Tasi Róbertet (Nagyszénás SE) hozta helyzetbe.

Békési FC–Szarvasi FC 0–6 (0–2)
Nem mondok újat azzal, hogy papírforma eredmény született. Az idei évben annyival kimagaslik a Szarvas a mezőnyből, hogy az a csapat, amelyik gólt szerez ellene, pontot érdemelne. Vele szemben a riválisok arra fognak törekedni, hogy minél kisebb különbséggel megússzák. Minden posztra közel két hasonló képességű játékossal rendelkezik ezzel szemben sok csapatnál a kiállás is gondot okoz. Úgy gondolom,  10-12 ponttal fog a második helyezett előtt végezni. A Békés szimpatikus, megalkuvás nélküli focit játszik, hamarosan elkezdi a pontok gyűjtését, otthon bárkire veszélyes lehet.

Dévaványai SE–Kondorosi TE 1–2 (0–1)
A Kondoros egyelőre ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, és mivel a kis Előre már nincs, a dobogó egyik várományosa. Jó kerettel, közösséggel rendelkezik, kis különbséggel, de magabiztosan hozza a meccsei. Dévaványán sohasem könnyű nyerni, de a csapatjátéknak köszönhetően sikeresen abszolvált egy újabb idegenbeli túrát. A hazai alakulat lassan túl lesz az élmezőnyön, és az öt-nyolcadik helyért vívhat ádáz csatákat a hasonló erősségű csapatok ellen. Megsüvegelendő, hogy minden évben tudnak beépíteni fiatalokat, ami a mai világban már nem egyszerű feladat.

Gyomaendrődi FC–Jamina SE 0–0
Döntetlent vártam az első három forduló eredményei alapján, és nem is találtak fogást egymáson a felek. Mindkét csapat sokat erősödött a nyáron, a jaminaiak talán még nem csiszolódtak össze teljesen. Nyikorog a gépezet, de Mazán Zolit ismerve, meglesz az a taktika, amivel harcban lesznek a dobogóért, hiszen NB III.-as szintű játékosokat igazoltak. A fiatal gyomaendrődi csapat képes volt meglepetéseket okozni az előző években is, de tartósan nem tudta felvenni a versenyt az élmezőnnyel. Erre az évre ez megváltozott, nagyon jó támadókkal rendelkezik, véleményem szerint végig harcban lesz a felsőházi tagságért.

Mezőhegyesi SE–Szeghalmi FC 2–2 (1–0)
Az első olyan meccs volt a szezonban, ahol mi voltunk az esélyesek, próbáltunk támadólag fellépni, ami az első félidőben viszonylag jól is működött, uraltuk a játékot, de a helyzeteink, egy kivételével sajnos kimaradtak. Bizakodtam, hogy a második félidő elején sikerül megrúgni a megnyugtató gólt, de sajnos mi kaptunk. Ezután érthetetlen módon kapkodóvá, pontatlanná, és ami a legnagyobb probléma, lelketlenné vált a játékunk, csak a szerencsének köszönhetjük, hogy egy pontot itthon tudtunk tartani. A Szeghalomtól, ahhoz képest, hogy csak az utolsó pillanatban állt össze, és sok meghatározó embere távozott, többet kaptam, és lelkesedésben is felülmúlt bennünket a második játékrészben. Ha így folytatja, üde színfoltja lehet a mezőnynek. Hétvégén remélhetőleg fogunk tudni javítani, ami nagyon nehéz lesz, mert három meghatározó játékosunk is súlyos sérülést szenvedett, akiket a szűkös keretünk miatt nem tudunk pótolni, így a felsőház elérése is komoly fegyvertény lenne tőlünk.

Orosházi MTK-ULE–Füzesgyarmati SK 7–2 (3–1)
Itt sem borult a papírforma, a jobbik csapat simán hozta a kötelezőt. Az Orosháza nem gyengült, és idén is esélyes a dobogó második-harmadik fokára, noha sok távozója volt. Ebben csak szűkös kerete lehet akadály, ha esetleg több meghatározó játékosa is kiesne hosszabb időre, de még mindig profi körülmények között tud készülni a hétköznapokon. A Füzesgyarmat a sok sikeres NB III.-as év után fiatalokkal próbál eredményes lenni, amihez időre lesz szüksége, hogy a dobogóra esélyes ellenfelekkel szoros meccset tudjon játszani. Remélem nem hétvégén gyarapítják pontjaik számát!
A stafétát a fordulóra rápihenő Tasi Róbertnek küldöm.

Az első hetekben lehetőséget kapó edzők
1. forduló: Bodzás Ádám (Orosházi MTK-ULE)
2. forduló: Kéri Roland (Gyomaendrődi FC)
3. forduló: Janis János (Kondorosi TE)