Staféta: Boros Tibor így látta a fordulót

Boros Tibor szerint az orosházi mérkőzésen született meg a forduló meglepetése. Fotó: Bohus Krisztián

A staféta rovatban a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aktuális játéknapjainak történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. A rájátszás első köréről Boros Tibor (Füzesgyarmati SK) formált véleményt, aki Mazán Zoltánt (Jamina SE) hozta helyzetbe.

Felsőház
Jamina SE–Szarvasi FC 0–3 (0–0)

A hazaiak hasonló bravúrra készültek, mint két hete, amikor Szarvason értek el gól nélküli döntetlent. Az első félidőben tudták is a stabil játékukat hozni, akár vezetést is szerezhettek volna, de az első gól után már nem volt kérdés, hogy a jobb játékerőt képviselő bajnokaspiráns begyűjti a három pontot. A stafétát Mazán Zoltánnak küldöm.

Orosházi MTK-ULE–Gyomaendrődi FC 3–4 (1–2)
A saját mérkőzésünk lefújásának pillanatában azt hittem, hogy mi okoztuk a hét meglepetését, de tévedtem, mert az értékrendem szerint ez a találkozó vitte el ezt a címet. Az ilyen mérkőzéseken a semleges szurkolók jól tudnak szórakozni, az érintett szakvezetők idegeit viszont próbára teszi. Ritkán előforduló, katartikus élmény így nyerni mérkőzést, egy magasabban jegyzett csapat ellen idegenben.

Alsóház
Békési FC–Nagyszénás SE 0–3 (0–1)

Két héttel korábban fordított szereposztásban a Békés meglepetést tudott okozni. Gondolom ebből önbizalmat is tudott meríteni, azonban a hasonló képességű csapatok esetében rendre a pillanatnyi forma dominál. Ezen a találkozón egyértelműen a Nagyszénásnak jött ki jobban a lépés.

Dévaványai SE–Füzesgyarmati SK 2–4 (0–3)
A meccs előtti héten is hangsúlyoztam már, hogy a játékosainknak nem feltétlenül sportszakmailag, sokkal inkább emberileg kell vizsgázniuk a rájátszásban. Ha vállaltunk valamit, azt illik végigvinni, már pedig itt az alsóházban hozzánk hasonló kvalitású csapatok vannak, ezáltal lényegesen több sikerélményünk lehet, mint az alapszakaszban. Amit a hozzáállásban tapasztaltam Dévaványán, az megsüvegelendő, és most eredménnyel is párosult. Külön öröm, hogy négy szerzett góllal nyertük meg a találkozót, hiszen előtte hat fordulón keresztül nem tudtunk az ellenfél kapujába találni.

Az utóbbi hetekben lehetőséget kapó edzők
20. forduló: Kardos Imre Tamás (Békési FC)
21. forduló: Kardos Gergő (Szeghalmi FC)
22. forduló: Bereczki Árpád (Dévaványai SE)