
A staféta rovatban a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aktuális játéknapjainak történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. Az alapszakasz nyolcadik fordulóját Boros Tibor (Füzesgyarmati SK) meglátásai szerint ismerhetjük meg, aki Zsiros Györgyöt (Békési FC) hozta helyzetbe.
Gyomaendrődi FC–Nagyszénás SE 2–2 (0–1)
Meglepő módon, de nem érdemtelenül, a Nagyszénás több mint egy félidőt emberhátrányban játszva tudott pontot szerezni Gyomaendrődön. A szénásiak hozzánk hasonló módon a fiatalokra építenek. Ők is megtapasztalhatják, hogy ez nem egyszerű feladat, de az ilyen pontszerzések tarthatják fenn a megfelelő morált és adhatnak pozitív jövőképet.
Békési FC–Füzesgyarmati SK 2–1 (1–1)
A mérkőzés előtti napon még örültünk annak, hogy közel teljes csapattal tudunk kiállni, de reggelre kiderült, hogy többen is lebetegedtek, ezért több fiatal játékos került a kezdőbe. Két hasonló képességű együttes feszült egymásnak, nekünk a pályával is meggyűlt a bajunk, sajnos az egyik bemelegítő játékosunknak emiatt elszakadt a bokaszalagja. A kilencven perc során mindkét oldalon adottak voltak a lehetőségek, a helyzetkihasználás döntött, ebben pedig a hazaiak voltak jobbak, így megérdemelten nyertek. A stafétát Zsiros Györgynek küldöm.
Jamina SE–Szarvasi FC 1–5 (1–2)
Mindkét csapat állománya sokat erősödött a tavalyi évhez mérten. A Jamina stabil képet mutat, de a szarvasi keret minősége már egy sikeres osztályozó megvívására is reményt kelthet, ezért Maziék kedvét nem szabad, hogy elvegye a mostani eredmény.
Mezőhegyesi SE–Orosházi MTK-ULE 1–2 (0–0)
Mindkét csapattal találkoztunk már, ismerjük a kvalitásait. Ennek ismeretében meglepett, az orosháziak last minutos sikere. Persze minden élcsapattal előfordul az, hogy nehezen hozza a papírformát. Egy jó csapat jellemzője éppen az, hogy ilyenkor is tud nyerni, akár kevésbé hatékony játékkal.
Kondorosi TE–Szeghalmi FC 9–2 (4–0)
A Kondoroson látszik az elmúlt évek szisztematikus építőmunkája, amely egyre több eredménnyel párosul. Az eddigiek alapján egyértelműen dobogóra esélyes csapatról van szó, ennek ellenére meglepett a nagyarányú győzelme, de kilenc gólt nem lehet véletlenül szerezni. Ebből is kitűnik, hogy hétvégén hazai pályán sem lesz egyszerű dolgunk ellenük.
Az utóbbi hetekben lehetőséget kapó edzők
1. forduló: Bodzás Ádám (Orosházi MTK-ULE)
2. forduló: Kéri Roland (Gyomaendrődi FC)
3. forduló: Janis János (Kondorosi TE)
4. forduló: Boér Zsolt (Mezőhegyesi SE)
5. forduló: Tasi Róbert (Nagyszénás SE)
6. forduló: Somogyi János (Szarvasi FC)
7. forduló: Mazán Zoltán (Jamina SE)
