Staféta: így látta Bali István

Erdei Istvánék halványabban teljesítettek a Doboz elleni szomszédvári derbin, de így is meggyőző különbséggel szerezték meg a három pontot. Fotó: Kiss Zsolt

A megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság A-csoportjában is elindítottuk a staféta rovatot, melyben a játéknapok történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja az egyik kollégáját. A 11. forduló mérkőzéseit Bali István (Sarkadi KLE) taglalta, aki ifjabb Szabó Zoltánt (Szabadkígyósi SZSC) „hozta helyzetbe” a folytatást illetően.

Szabadkígyósi SZSC–Okány KSK 1–0 (0–0)
A hazai csapat erejét mutatja, hogy ilyen előzmények után is nyerni tudott az osztály legjobb állományával rendelkező Okány ellen. A stafétát Szabó Zoltánnak küldöm.
Békésszentandrási HMSE–Kunágotai TE 2–4 (1–2)
Hazai győzelmet vártam az elmúlt hetek eredménysora alapján, de a Kunágota megmutatta, hogy nincs előre lefutott mérkőzés. Tíz perc kihagyás elegendő volt ahhoz, hogy a vendégek elődöntsék a mérkőzést.


Mezőberényi LE–Gyomaendrődi FC 0–0
A szomszédvári rangadókon nem igazán számít a helyezés és a pillanatnyi forma, ékes példája ez a meccs is. Kevés volt Berényben a fiatalos hév, a hazai csapat fegyelmezett játékkal otthon tartott egy pontot, vagy inkább elvesztett kettőt.
Kétegyházi SE–Tótkomlósi TC 3–0 (2–0)
A forduló meglepetését okozta a Kétegyháza, éppen ezért nehéz meccs vár ránk Tótkomlóson, hiszen biztosan szeretnék kiköszörülni a csorbát. Jobb csapatnak gondolom a vendégeket annál, hogy rúgott gól nélkül hozzanak le egy bajnokit, de jó lenne ha megtartanák ezt a szokásukat még egy hétig!
Sarkadi KLE–Dobozi SE 5–0 (2–0)
Hamar kétgólos előnyre tettünk szert, „bele is ültünk” a meccsbe, a hármas sípszó megváltásként jött, mert nem ez volt a fiúk legjobb meccs. Bő egy hónapunk van arra, hogy elérjük a srácok által kitűzött célt, ennek érdekében el is fogunk követni mindent.

error: Content is protected !!