Staféta: így látta Botás Attila

A tarcsaiak és a kígyósiak is remek győzelemmel kezdték az új bajnokságot. Fotó: Gál András Jr.

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a képzeletbeli váltóbotot valamelyik kollégája számára. A megye II/B osztályban az első hét kapcsán Botás Attila (Kevermes SE) formált véleményt, aki Turcsek Zoltánra (Elek USE) bízta a folytatást.

Lőkösháza KSK–Battonyai TK 4–1 (2–1)
A találkozó helyszínét felcserélték a felek, így a Lőköst a revans vágya fűtötte a tavalyi, hazai pályán elszenvedett vereség miatt. Sok gólt rúgva, mindkét félidőt megnyerve ez össze is jött számára, a sok sárga lappal tarkított csatában.
Füzesgyarmati SK II–Békési FC 3–4 (1–0)
Ezt a találkozót a forduló mérkőzésének harangozta be a média. A hazai alakulat a III. osztályban veretlen volt, de most egy jól erősítő Békéssel találkozott, amely túl nagy falatnak bizonyult számára. Ettől függetlenül vélhetően minden csapat kíváncsian várja a Gyarmat elleni meccseket azon tanakodva, hogy vajon mennyien játszanak vissza az NB III-as keretből. A két csapat ki-ki meccset játszva, sokgólos mérkőzést játszott, a békésiek a támadójuk mesterhármasával vitték el a sokáig reménytelennek tűnő három pontot.
Köröstarcsai KSK–Körösladány MSK II 4–0 (4–0)
Régóta várt presztízscsatát hozott a szomszédos települések találkozója. Az eredmény kicsit meglepett, túl simának mutatkozik. A mérkőzést a hazaiak már az első félidőben lerendezték, kialakítva a végeredményt is. A tarcsaiak jó szereplését jómagam előre borítékoltam, de a ladányiaknak is lesz módjuk még a javításra.

Gádorosi LSE–Kétegyházi SE 3–1 (0–1)
A hazai együttes az állandóságot képviselve győzte le az újraformált, megfiatalított Kétegyházát. Az első félidőben jól tartotta magát a vendégcsapat, de szünet után a rutinos házigazdák felőrölték őket, és maguk javára billentették a meccset.
Kondorosi TE–Újkígyós FC 1–3 (1–2)
Az új seprű jól seper – mondhatják a kígyósi egyletnél. A vendégek új edzővel és játékoskerettel érkeztek a nagy hagyományokkal bíró Kondoros otthonába. A hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, de a félidőben már a látogatóknak állt a zászló. A második félidő egyenrangú felek csatáját hozta, az i-re a pontot a végén tették fel a vendégek.
Elek USE–Csorvási SK 3–3 (1–2)
Szerencsém volt megtekinteni a gólokban gazdag mérkőzést, ahol a vendégek jobban kezdtek. Bár lógott a levegőben a meglepetésgyőzelmük, de a hazaiak óriási erőfeszítéssel – nem érdemtelenül – otthon tudtak tartani egy pontot. A döntetlen igazságosnak mondható, noha a vendégek támadói több ziccert is elhibáztak. A stafétát Turcsek Zoltánnak küldöm.
Kaszaper FC–Kevermes SE 3–2 (2–0)
Nem sok információm volt a hazaiakról, de őket mindig az egység és az állandóság jellemzi. Kemény találkozón, ellentétes félidőket láthatott a közönség. Az első a Kaszaperé, a második a miénk volt a gólok számában is. Nagyon sajnálom a 90. percben szerzett, meg nem adott gólunkat és a kimaradt lehetőségeinket, ami befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Ezúton kívánok az új bajnoki évadra a játékosoknak sérülésmentes, gólokban gazdag játékot, a játékvezetőknek és vezetőknek pedig jó egészséget!