Staféta: így látta Karászi László

Hunya Kristófék vesztét egy hete Gyulán, most pedig hazai környezetben is a helyzetkihasználás okozta. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

A staféta rovat lényege, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban Karászi László (Gyomaendrődi FC) került sorra, aki Földesi Ambrust (Szeghalmi FC) „hozta helyzetbe”.

Orosházi MTK-ULE–Szeghalmi FC 2–0 (1–0)
Az Orosháza érvényesítette a papírformát, és hozta a kötelező győzelmet. A gyors első gól után nyugodtan építkezhettek a házigazdák, hiszen a Szeghalomnak kellett támadnia. Nem lehet könnyű helyzetben Földesi Ambrus kollégám, ha egy ilyen meccsen csak két csere állt a rendelkezésére. Valószínűleg további időre is van szüksége arra, hogy jobban megismerje saját csapatát, illetve a mezőnyt. A stafétát is neki küldöm, hétvégén ugyanis ellenük játszunk.

Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC 0–2 (0–0)
Nem mi voltunk az esélyesek, ezért visszaálltunk a saját térfelünkre, onnan próbáltunk labdaszerzés után támadásokat vezetni. Az első nagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, utána viszont nekünk volt három helyzetünk. A második félidőben egy rossz játékvezetői ítélet miatt hátránya kerültünk, igaz előtte háromszor nem tudtunk felszabadítani. A helyzeteink ugyanúgy megvoltak, de a Szarvas végül lezárta a mérkőzést. A mutatott teljesítményünk alapján a döntetlenre rászolgáltunk volna, de amíg nem találunk a kapuba, addig nehéz lesz gyarapítani a pontjaink számát.

Medgyesbodzás SE–Gyulai TFC 2–0 (1–0)
Döntetlen körüli eredményt vártam, valószínűsítem, hogy a korai gól átrendezte a taktikát a gyulai oldalon. Mivel a bodzási pálya talaja meglehetősen nehéz ilyen időben, így a vendégek nem tudták játszani azt a rövid passzos játékukat, amit az előző héten mi is megtapasztaltunk. Azzal pedig, hogy még büntetőt is elhibáztak, tovább nehezítették önmaguk dolgát.

Nagyszénás SE–Végegyházi SE 0–2 (0–1)
A szénásiaknak kijutott a jóból, hiszen az első két fordulóban két bajnokesélyest fogadtak. Úgy látom, hogy ők is hadilábon állnak a góllövéssel, így pedig nehéz a pontokat gyűjteni. Mentségükre szól, hogy az ellenfelük kimagaslik az osztályból. A Végegyháza télen tovább építkezett és most szállította a számára kötelező győzelmet.

A korábbi hetekben szóhoz jutó szakvezetők
11. forduló: Balázs József (Végegyházi SE)
12. forduló: Pozsár Gábor (Jamina SE)
13. forduló: Sajben Gábor (Gyulai TFC)
14. forduló: Mazán Zoltán (Medgyesbodzás SE)
15. forduló: Balogh Csaba (Sarkadi KLE)
16. forduló: Buza Barnabás (Orosházi MTK-ULE)