Staféta: így látta Kovács Gyula

A Jamina és a Gyomaendrőd is nehezen jutott a pontokhoz hazai pályán, de begyűjtötte. Fotó: Nagy Károly

A staféta rovat lényege, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban a rájátszás harmadik hetét Kovács Gyula (Gyomaendrődi FC) értékelte, aki Ekker Attilának (Körösladány MSK) ajánlotta a folytatást.

Felsőház
Körösladány MSK–Gyulai TFC 2–0 (1–0)
Információim szerint a ladányiak fokozottan készültek erre a mérkőzésre, tanulva a pár héttel ezelőtti botlásból. A Gyula azonban ismét bizonyította, hogy egy szervezett, jó csapat, bár ezúttal csak megnehezíteni tudta a bajnoki cím várományosának dolgát. A sárrétieknek sok szerencsét kívánok az osztályozóhoz, a stafétát pedig Ekker Attilának küldöm!
Okány KSK–Nagyszénás SE 2–1 (1–0)
Két közel azonos, jó képességű csapat csatájától döntetlent vártam, de végül a hazaiaknak kedvezett a szerencse, akik jobb helyzetkihasználással tartották otthon mindhárom pontot, ezzel sokat javítottak a pozíciójukon.
Orosházi MTK-ULE–Szarvasi FC 2–3 (1–2)
A vendégcsapat ismét bizonyította, hogy jó formában van, magára talált és mindent elkövet annak érdekében, hogy a dobogón végezzen. A vereségtől függetlenül az orosháziak is odaérhetnek még a dobogóra, hiszen nagyon kicsi a különbség az osztály eleje között.


Alsóház
Jamina SE–Sarkadi KLE 3–1 (2–0)

A hazai gyors gólok sem rendítették meg a fiatal sarkadi csapatot, amely tisztességesen helytállt a Bessenyei utcában. A Jamina vélhetően ideje korán győztesnek hitte magát, de végül hozta a kötelezőt.
Szeghalmi FC–Csabacsűdi GYLSE 2–1 (1–1)
A csabacsűdiek képesek jól megszervezni a védelmüket, ezt ellenünk is bizonyították. A hiányzó játékosaik ellenére képesek veszélyt okozni az ellenfél kapuja előtt is. Talán ezúttal az döntött, hogy a hazai együttes támadósora ezúttal jobban élt a helyzeteivel.
Gyomaendrődi FC–Szabadkígyósi SZSC 3–2 (2–0)
Az első félidőben végig motiváltak voltunk, jól fociztunk, a csapat végig betartotta a megbeszélt taktikát, ennek köszönhetően a szünetig megnyugtató előnyt szereztünk. A térfélcserét követően azonban mintha egy másik mérkőzés kezdődött volna. A kiállítás után nagyon magunkra engedtük a vendégeket, ennek köszönhetően a kígyósiak egyenlítettek, viszont örülök annak, hogy a csapatnak volt tartása és a végén a kapufa segítségével megszerezte a három pontot.

A korábbi hetekben szóhoz jutó szakvezetők
19. forduló: Buza Barnabás (Orosházi MTK-ULE)
20. forduló: Szabó László (Okány KSK)
21. forduló: Boruzs István (Szeghalmi FC)
23. forduló: Sechna Gábor (Csabacsűdi GYLSE)
24. forduló: Balogh Csaba (Sarkadi KLE)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!