
A staféta rovatban a játéknapok történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. A Vármegyei II/.A osztályú labdarúgó-bajnokságban Nagy Gergely (Elek USE) értékelt, aki Dohányos Zoltánt (Békéscsabai MÁV SE) kérte fel a folytatásra.
OMTK-Rákóczi–Kondorosi TE 1–4 (0–2)
Nem mondok meglepetést azzal, hogy a Kondoros abszolút kiemelkedik ebből az osztályból. Közvetlen információim szerint csak a gólarány volt kérdéses, ezt a mérkőzést is magabiztosan hozta a listavezető. A kondorosi futballt körülvevő közeg egyedülálló és ritka a viharsarki labdarúgásban. Sok jó ember veszi körül a csapatot, akik rengeteget tesznek azért, hogy a helyi labdarúgás „rendben” legyen és sikeresen működjön. Mindig is jó volt ott labdarúgónak lenni, ez most sincs másként és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is így lesz. Hála istennek ezt volt szerencsém személyesen is átélni, amire nagyon büszke vagyok, mindig jó szívvel gondolok vissza. Janis mester nem hiába remek edző, kiválóan összerakta a tehetséges fiatalokból álló csapatot, ötvözve a rutinos, ős kondorosi játékosokkal. Remek közösséget alkotnak a pályán kívül is, amit rendszeresen „ki is visznek” a mérkőzésekre, és ez meg is mutatkozik az eredményekben. Többek között ezért tartanak ott, ahol. Kívánom, hogy érjék el a céljaikat!
Mezőmegyer SE–Szabadkígyósi SZSC 6–1 (2–0)
Mezőmegyer, 100 néző. Vezette: Bakos József.
A hazai győzelem nem, de az aránya meglepett, mivel a Kígyós igencsak stabil csapat. A Megyert remek egyéni képességű játékosok alkotják, ha jó napot fognak ki, akkor nehezen lehet őket két vállra fektetni.
Mezőberényi LE–Dévaványai SE 2–0 (1–0)
A nyilatkozatok alapján a pálya minősége rányomhatta a bélyegét a játék képére. Mezőberényben nem könnyű nyerni sose, a hazai csapat mindent megtett a győzelemért, amit megérdemelten szerzett meg az ellenfél edzője által is elismerve.
Békéscsabai MÁV SE–Békésszentandrási HMSE 2–0 (1–0)
A MÁV tavaszi formáját látva, előzetesen hazai győzelmet vártam. A stafétát Dohányos Zoli barátomnak küldöm, akinek a mentalitása úgy tűnik átragadt a csapatára, amelyet remekül összerakott erre az évre. Itt is gratulálok neki a remek idei szerepléshez! Szervezett védekezéssel, lelkes hozzáállással, valamint egy szép szabadrúgással és egy büntetővel az idei harmadik mérkőzésüket is behúzták a jó erőkből álló szentandrási együttes ellen, ami nagy fegyvertény.
Csabacsűdi GYLSE–Békési FC 0–1 (0–1)
A hazai mester nyilatkozata alapján csalódott és elégedetlen volt a mérkőzés után a csapata játékával. A vendégcsapat egy döntetlen színezetű mérkőzésen, a rutinos játékosa góljával vitte el a három pontot, amiért alaposan megküzdött.
Füzesgyarmati SK II.–Dobozi SE 0–3 (0–0)
A hazaiak csere nélkül léptek pályára ami törvényszerűen meg is bosszulta magát. Így is elismerés illeti őket az eredmény miatt. A Doboz tele van rutinos játékossal, be is húzta a mérkőzést, ha pedig egy Sztojka Bambi is a pályán van, az mindig plusz löketet ad nekik.
Elek USE–Mezőkovácsházi TE elmaradt
Sajnos a kovácsházi csapat nem tudott kiállni, pedig minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy lejátsszuk a mérkőzést, több időpontot is felkínáltunk. Minden elismerésem a kovácsházi klubé és a játékosaié, hogy becsületből letudják a bajnokságot és nem a könnyebb utat választották. Tiszteletre méltó, kitartást kívánok nekik!
A korábbi hetekben lehetőséget kapó edzők
11. forduló: Gézárt Zoltán (Mezőberényi LE)
12. forduló: Szabó Zoltán (Szabadkígyósi SZSC)
13. forduló: Matuz Tamás (Mezőkovácsházi TE)
14. forduló: Bodzás Ádám (OMTK-Rákóczi)
15. forduló: Janis János (Kondorosi TE)