Staféta: így látta Oláh Ferenc

A szénásiak csak az első 45 percben tudták megnehezíteni a listavezető gyulaiak dolgát. Fotó: Kiss Zoltán

A staféta rovat lényege, hogy a vármegyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban Oláh Ferenc (Szeghalmi FC) szemszögéből ismerhetjük meg a hétvégi történéseket, aki Brlázs Gábornak (Gyulai TFC) ajánlotta a folytatás lehetőségét.

Gyomaendrődi FC–Szeghalmi FC 0–3 (0–1)
Büszke vagyok a srácokra, mert taktikusan, fegyelmezetten és jól futballoztak, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Örülök, hogy viszontláttam azokat az elemeket, amiket edzéseken és az utolsó felkészülési találkozókon gyakoroltunk. A hazaiaktól többet vártam, kicsit enerváltnak tűntek, tudom, hogy jól kontrázó együttes, de elképzelhető, hogy a mi játékunk ölte meg a futballjukat. Sajnos lesz egy eltiltottunk a következő mérkőzésre, egyébként sem túl bő a keretünk, de ezen az úton kell továbbmennünk.

Gyulai TFC–Nagyszénás SE 7–0 (2–0)
A hazai győzelem nem, de a különbség meglepő számomra, mert a nagyszénási együttes masszív gárda, nem véletlenül indított bravúrgyőzelemmel a pótolt találkozóján. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a gyulaiak kiemelkednek ebből a mezőnyből, általában lehengerlően futballoznak, folyamatos letámadásukkal előbb utóbb hibára kényszerítik ellenfeleiket, ezúttal is ez történt.

Békéscsaba 1912 Előre II.–Orosházi MTK-ULE 0–0
A békéscsabaiak ismét nagyon fiatal gárdával álltak ki a mérkőzésre, s ahogy tudom, ez lesz a jellemző a továbbiakban is. Sokat futnak, jó értelemben véve gátlástalanok, ugyanakkor a felnőtt mezőnyben rutintalannak számítanak, ezért hullámzóan teljesítenek. Ezúttal nehéz feladat elé állították az orosháziakat, akiktől győzelmet vártam ezen a találkozón, bár hiányzott néhány meghatározó labdarúgójuk.

Jamina SE–Mezőhegyesi SE 0–2 (0–2)
A hazaiak az edzőváltás óta összeszedetten, harcosan futballoznak, ezúttal is volt esélyük a pontszerzésre, amihez azonban több helyzetet kellett volna kialakítaniuk. A mezőhegyesiek hozták a szervezett, kontrára alapozó játékukat, jól sáfárkodtak kevés helyzetükkel, s megérdemelt győzelmet arattak. Mindkét gárda masszív csapat, nehéz feltörni a védekezésüket.

Szarvasi FC–Medgyesbodzás SE 6–0 (4–0)
Gyakorlatilag 10 percet követően eldőlt a találkozó. A Szarvas megyei szinten jó nevű, rutinos játékosai esélyt sem adtak a bodzásiaknak, úgy tűnik, jót fogtak Endrefalvi leigazolásával. A vendégek helyzete rendkívül nehéz, mert szűkös játékosállománnyal rendelkeznek, de ahogy a vezetőséget és az edzőt ismerem, becsületesen, erejüket megfeszítve próbálnak majd ellenállni minden ellenfelüknek, így senki nem veheti őket félvállról.

A korábbi hetekben szóhoz jutó szakvezetők
11. forduló: Ács Levente (Mezőhegyesi SE)
12. forduló: Mazán Zoltán (Medgyesbodzás SE)
13. forduló: Buza Barnabás (Orosházi MTK-ULE)