Staféta: így látta Somogyi János

A góllövőlista élén álló Miklya Miklóssal a sarkadi védőknek is meggyűlt a bajuk a szombati meccsen. Fotó: Kiss Zsolt

A staféta rovat lényege, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságok játéknapjainak történéseit egy-egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. Az I. osztályban Somogyi János (Szarvasi FC) került sorra, aki Szabó Lászlónak (Okány KSK) „passzolta” a lehetőséget.

Felsőház
Gyulai TFC–Körösladány MSK 1–2 (1–0)

Gratulálok mindkét csapatnak a bajnokságban nyújtott teljesítményéhez! Szoros mérkőzésen érvényesült a papírforma. Nagyon remélem, hogy a ladányiaknak sikerül az osztályváltás, és újra az NB III-ban játszhatnak!
Szarvasi FC–Orosházi MTK-ULE 4–4 (1–3)
Ez az a bajnokság számunkra, ahol minden kicsi sikernek örülnünk kell. Így, hogy a hosszabbításban pontot tudtunk menteni, nagyot javultak az esélyeink az éremszerzésre. Az eredménnyel nem lehetünk elégedetlenek, bár a játékunkkal kapcsolatban azért el kell mondani, hogy tesszük becsülettel a dolgunkat, csak gyermeteg hibákat vétünk a hátsó alakzatban, emiatt hetek óta rengeteg gólt kapunk. Bízom benne, hogy a hátralévő két mérkőzésen elmaradnak ezek a hatalmas egyéni hibák, és egy éremmel tudjuk meghálálni a szarvasi szurkolók kitartását. Ők idén is minden dicséretet megérdemelnek, ahogy kiállnak a csapat mellett. Remélem, hogy a következő bajnokság végén felhőtlenül örülhetnek majd, mert régóta várnak egy kiugró nagy sikerre!
Nagyszénás SE–Okány KSK 4–1 (2–0)
A felsőházban minden győzelem duplán értékes. Könnyen lehetséges, hogy a szénásiaknak is helyezéseket hoz majd a begyűjtött három pont, amit az elmondások alapján megérdemelten gyűjtöttek be.


Alsóház
Sarkadi KLE–Jamina SE 0–5 (0–2)

A Jamina és Miklya Miki uralja a bajnokság alsóházi rájátszását. Nem véletlenül voltak végig harcban a felsőházi tagságért, és a bajnokságban mutatott teljesítményük alapján inkább az első hatban lenne a helyük!
Szabadkígyósi SZSC–Gyomaendrődi FC 2–1 (2–1)
A forduló meglepetését szolgáltatta a párharc, már az első félidőben kialakult a végeredmény egy fordítás után, gratulálok a szabadkígyósiak idei első győzelméhez.
Csabacsűdi GYLSE–Szeghalmi FC 1–4 (0–2)
Az első félidei nulla-kettő után felcsillant a remény a házigazdák pontszerzésére a jó formában játszó Urbancsok gólját követően, de a szeghalmiak gyorsan reagáltak és a végén ők örülhettek.

A korábbi hetekben szóhoz jutó szakvezetők
25. forduló: Kovács Gyula (Gyomaendrődi FC)
26. forduló: Ekker Attila (Körösladány MSK)
27. forduló: Pozsár Gábor (Jamina SE)
28. forduló: Sajben Gábor (Gyulai TFC)
29. forduló: Sechna Gábor (Csabacsűdi GYLSE)


error: Content is protected !!