Staféta: Tasi Róbert így látta a fordulót

A gyomaendrődi mérkőzésen Sindel Roland átlövése indította meg a góltömeget. Fotó: Dinya Magdolna/Békés Megyei Hírlap

A staféta rovatban a Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aktuális játéknapjainak történéseit rendre valamelyik csapat edzője szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválaszt egy kollégát. Az alapszakasz utolsó körét Tasi Róbert (Nagyszénás SE) foglalta össze, aki Fábián Ottót (Füzesgyarmati SK) hozta helyzetbe.

Jamina SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 1–1 (1–0)
Tavasszal a Jamina sokkal egységesebb képet mutat az előző időszakhoz képest, talán ennek is köszönhető a bravúros pontszerzése. A kis Előre viszont nem igazán találja a ritmust, fontos pontokat hullajt el, ami a végelszámolásnál hiányozhat majd. Talán most következik számukra az év érdemi része, hiszen a rájátszásban nem igazán lehet hibázni annak, aki bajnok szeretne lenni.

Kondorosi TE–Nagyszénás SE 4–0 (1–0)
Számunkra csak a győzelem jöhetett szóba az előrelépésünk szempontjából. Ami kisebb csoda lett volna, mivel több játékosom hét nap alatt az ötödik mérkőzését játszotta. Persze ez semmit nem von le a Kondoros érdemeiből, sokkal frissebben és ötletesen játszott. Sajnos nem tudtuk felvenni a sebességet velük, és nagyobb arányú vereség is lehetett volna, ha a helyzeteit jobban használja ki a hazai csapat. A mi támadójátékunkról mindent elmond, hogy egy pontrúgás volt a legveszélyesebb lehetőségünk. Azt gondolom, mindkét gárda ott folytatja a bajnokságot, ahol jelen pillanatban tart. Remélem a folytatás sikeresebb lesz számunkra!

Dévaványai SE–Mezőhegyesi SE 1–1 (1–0)
A ványai csapat hazai pályán mindenkire veszélyes tud lenni. A nyilatkozatok arra utalnak, hogy a döntetlen reális volt. Az eddigi szereplése alapján mind a két csapat megérdemli a középmezőnyben való rájátszást.

Békési FC–Orosházi MTK-ULE 2–4 (1–1)
Itt is elmondható, hogy nem azonosak a célok. Ettől függetlenül a Békés derekasan helyt állt és a mérkőzés nagy részében neki állt a zászló. Gondolom az erőnléti különbség ütközött ki a találkozó utolsó negyedében, az orosházi csapatnak így sikerült maga javára billentenie az eredményt. Nagy küzdelem vár mindkét gárdára a rájátszásban.

Szeghalmi FC–Füzesgyarmati SK 2–1 (0–1)
Presztízscsata volt ez a javából, noha mindkét egyesület megélt már szebb napokat is. Ettől függetlenül a hazai csapatnak volt nagyobb a veszítenivalója, és fontos volt számára a győzelem. Gyarmati csapatnak sikerül vezetést szerezni, de hazai gárda a második játékrészben a maga javára fordította az eredményt és az edzőjük szavaival élve „végre” győzelmet ünnepelhettek, valamint a középmezőnyben maradást. A stafétát Fábián Ottónak küldöm Füzesgyarmatra.

Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC 1–5 (0–0)
Papírforma eredmény született. Az első játékrészben még tartotta magát a hazai együttest, utána viszont – talán a hétközi fordulónak is betudható – sima vendégsiker született. Más célokért küzdenek a felek és talán nem sértek meg senkit, de a szarvasi ennyivel jobb csapat.

A korábbi hetekben lehetőséget kapó edzők
14. forduló: Mazán Zoltán (Jamina SE)
15. forduló: Somogyi János (Szarvasi FC)
16. forduló: Janis János (Kondorosi TE)
17. forduló: Jakab Péter (Békéscsaba 1912 Előre II.)
18. forduló: Rotár Péter (Mezőhegyesi SE)
19. forduló: Oláh Ferenc (Szeghalmi FC)
20. forduló: Karászi László (Gyomaendrődi FC)
21. forduló: Bodzás Ádám (Orosházi MTK-ULE)

Eredmények, sorsolások, tabella: