Szakmai szemmel a kvalifikációs bajnokság

Kéki Csaba lövését Pap Olivér próbálja blokkolni a Dévaványa–Sarkad találkozón. Fotó: Erdős Norman

A Békés megyei kvalifikációs labdarúgó-bajnokságban is elindítottuk a staféta rovatot, melyben minden csoport hétvégi történéseit egy szakvezető szemével tálaljuk, aki azután a következő fordulóra kiválasztja valamelyik kollégáját. A kilencedik fordulóban ifj. Szabó Zoltán (Szabadkígyósi SZSC), Ács Levente (Mezőhegyesi SE) és Berényi Tibor (Gyulai TFC) kommentálta a párharcokat.

A-csoport, 9. forduló

ifj. Szabó Zoltán

Békéscsaba 1912 Előre II.–Békéscsabai MÁV SE 4–0 (2–0)
Nem meglepő az eredmény, viszont elismerés a vasutasoknak, hogy meg tudták szorongatni az Előrét, amely több kulcsemberét pihentette. Nem véletlenül áll a MÁV a negyedik helyen, jó mérkőzéseket tud játszani a legjobbakkal is, a lilákról pedig tudjuk, hogy teljesen más szintet képvisel.
Kunágotai TE–Szabadkígyósi SZSC 1–5 (1–3)
Próbáltuk revansot venni a hazai gól nélküli döntetlenért, ahol nekünk tulajdonképpen nekünk semmi nem sikerült. Most ugyanez elmondható a Kunágotáról, bár az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét, mivel a hazai csapat is sok helyzetet dolgozott ki, csak a befejezéssel álltak hadilábon Multyán Csabi hiányában. A gólgyárosnak sok boldogságot kívánunk!
Dobozi SE–Orosházi MTK-ULE 0–4 (0–1)
Az eredmény tükrözi a két csapat jelenlegi állapotát. Az Orosháza összeállítását böngészve látszik, hogy bátran nyúlnak a fiatalokat és bíznak bennük, építve a jövő csapatát. Elismerésem a Doboznak, amely hatvan percig partiban volt, azt követően ütközött csak ki a nagyobb edzésmunka.
Tótkomlósi TC–Jamina SE 0–5 (0–2)
Ismerve a komlósiak képességeit, szorosabb eredményre számítottam. Hallomásból tudom, hogy Pozsár Gábornak nehézségei támadtak a csapat összeállításában, ezúton is gratulálok neki, hogy egy fiatal kapust dobott a mély vízbe, Borszéki Csabának pedig sok sikert kívánok a további karrierjéhez! A stafétát is a jaminai trénernek küldöm.


B-csoport, 9. forduló

Ács Levente

Okány KSK–Gyomaendrődi FC 3–2 (2–2)
A hazai csapat elkapta a „fonalat” és szépen gyűjti a győzelmeket. Előzetesen szinte az egész szakma négy közé várta őket, és ez mára már teljesen reális cél lehet Okányban, a rossz rajt ellenére is.
Csanádapácai EFC–Mezőhegyesi SE 0–9 (0–1)
Az első félidőben rendkívül görcsösen és ötlettelenül játszottunk. Szünet után már jobban alakultak a dolgaink, sikerült rendeznünk sorainkat és megérdemelt győzelmet arattunk.
Békésszentandrási HMSE–Szarvasi FC 1–4 (0–3)
Ahogy a hazai csapat edzője, Boér Zsolti is nyilatkozta, a két csapat nem ugyanazért a célokért küzd. A végeredményt látva, a tisztes helytállás megvolt a szentandrásiak részéről. A stafétát Boér Zsoltnak küldöm.
Mezőkovácsházi TE–Nagyszénás SE 2–4 (1–2)
A szénási csapat is olyan egységes, stabil kerettel rendelkezik, ami véleményem szerint megyei szinten ritka. Ezért nem is lepett meg, hogy az egyébként mindenkire veszélyes kovácsháziak otthonában is be tudta gyűjteni a három pontot.

C-csoport, 9. forduló

Berényi Tibor

Dévaványai SE–Sarkadi KLE 5–4 (5–2)
A ványaiak számára jól indult a mérkőzés, hamar tetemes előnyre tettek szert, viszont mint a két csapat korábbi derbijén, a padlón lévő ellenfél ezúttal is visszajött a meccsbe. Azt a bravúrt ugyanakkor nem sikerült elérnie, amit fordítva a ványaiaknak. A stafétát Benyovszki Róbertnek szánom.
Kétegyháza SE–Szeghalmi FC 3–18 (2–7)
A kétegyháziak nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen már az otthoni kiállás is problémát okoz nekik. Becsületükre legyen mondva, hogy ezt a mérkőzést végigjátszották. A Szeghalom sportszerűségét jelzi, hogy nem élt vissza létszámfölényével, de még így is fölényes győzelmet aratott.
Mezőberényi LE–Csabacsűdi GYLSE 1–2 (1–1)
Mindkét csapat masszív benyomást kelt, úgy vélem némi erősítéssel a megye I. osztályban is van jövőjük. A sok helyzettel tarkított, változatos mérkőzésen ezúttal a Csabacsűd felé billent a mérleg nyelve, de annyira kiegyenlített a csoport, hogy még mindig bármi előfordulhat a hátralévő hetekben.