Szakmai szemmel a megye II/B osztály

A méhkerékiek megtartották, a végegyháziak visszaállították a respektjüket. Fotó: Markovics Bence

A staféta rovat lényege, hogy minden megyei labdarúgó bajnoki forduló történéseiről elmondja a véleményét egy-egy csapat trénere, aki azután tovább adja a képzeletbeli váltóbotot valamelyik kollégája számára. A megye II/B osztályban a tizedik hétre eső párharcok kapcsán Farkas Gyula (Köröstarcsai KSK) formált véleményt, aki Galát Pálnak (Kardos KSK) „passzolta” a jelképes labdát.

OMTK-Rákóczi–Békési FC 8–3 (4–2)
Az Orosháza évek óta meghatározó csapat, bár a Békés is képes meglepetésekre, ezúttal nem tudták pótolni hiányzó embereiket, ennek a hatása lehetett a sok kapott gól.
Mezőmegyer SE–Újkígyós FC 4–1 (1–0)
Más célokért küzd idén a két csapat, a kígyósiak bizonyára szerettek volna bizonyítani egykori edzőjüknek, és az eredmény alapján nem is vallottak szégyent.
Kardos KSK–Eleki USE 4–4 (1–1)
Az egymás elleni mérkőzés tapasztalataiból kiindulva, az Eleket tartottam a három pont várományosának. Mi rendesen megszenvedtünk ellene, de úgy tűnik, hogy a Kardos kezdi utolérni magát. Érdekes végjáték lehetett a három góllal és a két kiállítással… A stafétát Galát Pálnak küldöm.
Csorvási SK–Köröstarcsai KSK 3–1 (2–1)
Érdekes mérkőzést játszottunk, már az első félidőben eldönthettük volna a meccset a kontráink révén, de több esetben hibáztunk el ordító helyzeteket és emiatt meg kellett bűnhődnünk. A második félidő első negyedórájában az öltözőben maradtunk, a jó állománnyal rendelkező csorvásiak pedig ebben az időben bebiztosították a sikerüket. A meccs utolsó negyedében hiába találtunk magukra, már nem tudtunk érvényesülni.


Kevermes SE–Medgyesbodzás SE 1–6 (1–4)
Papírformának tekinthető az eredmény. A remekül összeválogatott bodzási együttes Kevermesen sem torpant meg, számára alighanem a hétvégi Mezőmegyer elleni rangadó lesz igazi erőfelmérő.
Gádorosi LSE–Végegyházi SE 1–2 (0–0)
Gádorosról nem könnyű pontot rabolni, mert otthonában rendezett képet fest a gárda. A végegyháziaknak ez most mégis maradéktalanul sikerült, köszönhetően annak, hogy rendelkeznek egy kiváló támadóval, aki az egyéni képességeivel a vendégek javára billentette a mérleg nyelvét.
Kaszaper FC–Battonyai TK 1–1 (1–1)
A Battonya kiváló csapat, de valamiért gödörbe került és ez a döntetlen segíthet neki kilábalni onnan, mivel a Kaszaperben is több van annál, mint amit a tabellán elfoglalt jelenlegi helyezése mutat.
Méhkeréki SE–Lőkösháza KSK 4–1 (1–1)
A Méhkerék a kezdeti kihagyások után remekül összeállt, így most esélyesként várhatta a Lőkösházát. A vendégek egy félidőn keresztül remekül tartották magukat, szünet után viszont a hazaiak gyorsan dűlőre vitték a dolgot.