Szoboszlóról érkezik edző Okányba

Szabó László és Ökrös Sándor egyelőre a tavaszi idény időtartamárag csapott tenyérbe

Megtalálták a leköszönő Démusz Zsolt edző utódját az Okány KSK labdarúgócsapata vezetői. A megye I. osztályú bajnokság harmadik helyén telelő újonc szakmai irányítását egy tapasztalt hajdúsági szakember veszi át.

A sárréti együttes őszi szereplését figyelembe véve meglepetés erejével hatott, hogy a sportkör vezérkarának edző után kellett néznie a pontvadászat „félidejében”. Ráadásul nem könnyű megfelelő jelöltet találni a téli időszakban. Nem csoda, hogy az okányiaknak ki kellett mozdulniuk a Viharsarokból. Ökrös Sándor elnök végül a 63 esztendős Szabó Lászlóval állapodott meg, aki tavaly a Hajdúszoboszlói SE gárdáját juttatta fel az NB III-ba.
– Úgy gondoltuk, hogy a rutinos csapatunk élére egy tapasztalt edző kell, így jutottunk el az éppen pihenő szakemberhez, akinek ismertük a munkásságát. Azt várjuk tőle, hogy a kvalitásaival megtarthassuk az őszi lendületet és lehetőség szerint a kiharcolt pozíciót is – mondta a megállapodás megkötését követően az okányi gárda első embere.
Az UEFA B licences végzettséggel rendelkező Szabó László játékos pályafutása során NB II-es és NB III-as csapatokban szerepelt. Edzőként a szoboszlói éra előtt több megye I. osztályú hajdúsági és bihari együttesnél dolgozott eredményesen, a Hajdúböszörménnyel a harmadosztályt is megjárta.
– Örültem a megkeresésnek, mert a fél éves pauza után már hiányzott az klasszikus edzői munka, és érdekes kihívásnak találom az okányi lehetőséget. A terveink, céljaink változatlanok, mint amit a vezetőség korábban is kitűzött. Az alapvető igény a felsőházi tagság, de mivel a csapat remek őszt produkált, így akár az éremszerzés is jogos elvárás lehet, amiért mindent meg is teszünk tavasszal – fogalmazott a mester, aki január 8-án ismerheti meg játékosait az újévi disznótoros csapatépítő program keretében.

B. M.


error: Content is protected !!