Terítéken a tavaszi megyei focirajt

A bajnoki rajtot illetően a megye I. osztályban marad a március eleji korábbi terv. Fotó: Kozma Erik

Az MLSZ Békés Megyei igazgatósága felmérést végezett a csapatok körében. Egy kérdőív segítségével arra voltak kíváncsiak, a kluboknál miként hat a téli felkészülésre az energiaválság. A felmérés alapját az MLSZ Versenyigazgatósága indította el, lehetőséget adva minden megyének arra, hogy saját hatáskörben döntse el, halaszt-e a megyei bajnokságok tavaszi kezdési időpontjain.

A szondázás nem érintette a megye I. osztályú mezőnyt, ahol a bajnokok június eleji NB III-as osztályozói miatt nem igazán van lehetőség későbbi kezdésre. Mivel több megyei igazgatóság határozottan elutasította a halasztást, így az MLSZ Versenyigazgatósága itt nem változtat az eredeti programon.
– Egyetlen esetlen lehetne halasztani ezen a szinten, de meglehetősen körülményesen. Annak érdekében ugyanis a 20 megye I. osztályú bajnokság valamennyi klubjának egységesen támogatnia kellene írásban a versenykiírás módosítását, amire nincs esély. Hozzáteszem azt is, hogy egy hétnyi csúsztatás sem a felkészülésben, sem az energia költségekben nem jelentene releváns módosulást – indokolt Szpisják Zsolt (képünkön), az MLSZ helyi igazgatója.
A megye I. osztály tehát az eredetileg meghatározott március első szombatján indul, de vajon lejjebb is ilyen egyértelmű a helyzet? A második vonalnak számító megye II/A-csoportban azért nehéz elképzelni a halasztást, mert eleve 15 fordulót kell lebonyolítani, így mindenfajta késleltetés nélkül is június 10-ig tart az idény.
– Ebben az osztályban több egyesület jelezte, hogy halasztana, ha rajta állna. Amennyiben két héttel csúszna a kezdés, akkor június 24-én érne véget a bajnokság, amibe már beleesnének az általános iskolai ballagások, az azt követő nyaralások, illetve táborok. Tehát maximum egy héttel lehet érdemes később kezdeni, ami az energia felhasználás tekintetében itt sem hozna jelentős megtakarítást – ecsetelte a sportvezető.

A naptárt elnézve, több idő áll rendelkezésre a legalsóbb két szinten. A versenykiírás szerint a megye II/B-s és a megye III-as bajnokságban március 5-től május 28-ig tart a tavaszi évad, adott esetben tehát itt akár kéthetes csúsztatás is elképzelhető.
– A legalsóbb osztályokban érdekes a helyzet, a „B” csoportos csapatok többsége ugyanis halasztana, a megye-hármasok viszont inkább játszanának. Ennek szakmai okai lehetnek, hiszen a legalacsonyabb szinten kevesebbet edzenek, jellemzően kisebb fenntartású létesítményeket használnak – tette hozzá Szpisják Zsolt, aki szerint az érvek és ellenérvek mérlegelésénél nem lehetett figyelmen kívül hagyni egyéb versenyügyi problémákat sem.
Fontos szempont volt például a menetrend, amelyet nyáron az egyesületek kérései alapján állítottak össze. Ebben esetenként olyan speciális dolgok is helyet kapnak, mint közeli települések ellentétes sorsolása, vagy éppen kettős hazai mérkőzések rendezése. Arra a felvetésre, hogy szakmailag mikori kezdés a legideálisabb, illetve kialakult-e már valamilyen terv erre vonatkozólag, az igazgató a következőket nyilatkozta.
– Alapvetően nincs jó megoldás a halasztást illetően, hiszen mindegyik variációnak lennének érdeksérültjei. A társadalmi elnökség felé tett javaslatunk a felsőbb két osztályban az eredeti tervezet megtartását, a megye II/B és a megye-három esetében pedig esetlegesen kéthetes csúsztatást tartalmazott az évad kezdését illetően. Volt azonban egy B-verzió is, mely szerint nincs halasztás. Az elnökség pedig előzetesen ezt preferálja, noha a programot csak január közepén véglegesítjük – ismertette Szpisják Zsolt.
A sportvezető szerint hasonló nehézségek léphetnek fel az utánpótlás bajnokságokban. Ott a középiskolai, majd az általános iskolai ballagások, a nyaralási időszak, a besűrűsödő Ifjúsági Kupa küzdelmei lehetetleníthetik el azt, hogy a március 5-ei kezdést kitolják, ugyanakkor az U17-es és az U16-os játéknapok „összecsúszása” is menedzselhetetlen akadály lehet az egyesületek számára.

B. M.