Termékenyek voltak a vendégcsapatok

Az orosházi csapat Miszlai László szünet butáni gyors duplájával mindhárom pontot hazavitte Gyuláról. Fotó: Rusznyák Csaba

A pénteki szénási nyitó mérkőzéshez hasonlóan a vendégek dominanciája jellemezte a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati párharcait. A negyedik játéknapon csak a Végegyháza jutott pontokhoz a hazai fellépők közül, igaz a dolgát alaposan megnehezítette a Szeghalom. Gyulán, Jaminában és Sarkadon az eredmények alapján valamivel biztosabb volt a látogatók sikere.

Gyulai TFC–Orosházi MTK-ULE 0–2 (0–0)
Gyula, 100 néző. Vezette: Barta Tibor.
Gyula: Jakab – Nagy S., Piss, Farkas Á., Nyéki (Repisky), Radics, Kovács Zsombor (Zsilák Mátyás), Vágási (Kártyás), Kovács Zsolt, Varga Z. (Lőrinczi), Nagy G. (Bondár). Edző: Sajben Gábor.
Orosháza: Marunák – Huszár, Kasuba, Szabó Ákos, Harangozó (Csőke), Darida, Endrefalvi (Papp M.), Miszlai (Szabó Á.), Nagy Zs. (Fehér), Gedó, Selmeczy. Edző: Buza Barnabás.
Gólszerző: Miszlai (48., 52.).
A rangadó első félideje kiegyenlített, hullámzó játékkal telt. Mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek a vezetés megszerzésére, ám a kapuvas két-két alkalommal is kisegítette a kapusokat. A második játékrész elején a vendégek Miszlai két villanásával tetemes előnyre tettek szert. A gyulaiak cserékkel próbáltak frissíteni, aktívabbak maradtak, de a vendégek jól lezárták a területeket, így nem hagytak magukon fogást. Így is szorosabb lehetett volna a végjáték, amennyiben Radics pontosabban céloz a Repisky ellökéséért megítélt büntetőnél, de az kimarad, vele együtt pedig a pontszerzésbe vetett hit is elszállt hazai oldalon. Az orosháziak négy kör után pontveszteség nélkül vezetik a mezőnyt. (V. Gy.)


Jamina SE–Szarvasi FC 1–3 (1–1)
Békéscsaba, 200 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Jamina: Démusz – Horváth M., Okos, Sinkó, Szaszák (Lipták-Pikó, Zelenyánszki K.), Papp D. (Kurta), Villám, Gál, Ökrös, Németh T., Bencsik Cs. Edző: Pozsár Gábor.
Szarvas: Somogyi P. – Furár, Bány, Pilán R. (Simon), Styecz B. (Zima), Barna (Kerekes), Deli, Kiri M. (Polonszki), Zahorán, Pilán M., Czvalinga (Magyar). Edző: Somogyi János.
Gólszerző: Bencsik Cs. (29.), ill. Styecz B. (45.), Czvalinga (57.), Furár (74.).
Az első 45 perc kiegyenlített játékot hozott, bár a Szarvas próbálta ráerőltetni játékát a hazaiakra. Néhány helyzete is akadt, de a Jamina szerzett vezetést egy kapu előtti kavarodás után. Már-már a szünetet várták a játékosok, amikor egy vitatott labdaszerzés után egyenlített a vendégcsapat. A második félidőben egyértelműen a jobb erőben lévő látogatók kezdeményeztek többet, de ahhoz hogy megnyerjék a mérkőzést, szükségük volt a jaminaiak fáradtságából adódó átadási hibákra is. Ezekre kíméletlenül lecsaptak, a meccs hajrájára pedig a fizikai fölényük is kidomborodott. (O. B.)

Végegyházi SE–Szeghalmi FC 3–2 (2–2)
Gyula, 60 néző. Vezette: Telek András.
Végegyháza: Nagy B. – Répási, Dócza, Gazsi (Balogh M.), Rajsli, Lugasi M., Bojtos, Katona (Simó), Bagyinszki (Péli), Tanner (Kocsis), Bozsó (Mátó). Edző: Balázs József.
Szeghalom: Vastagh – Tatár, Cserna R., Mező, Papp Zs., László L., Hajdu (Komódi), Polonio-Guerreiro, Darányi, Seres (Marton), Takács J. Edző: Boruzs István.
Gólszerző: Lugasi M. (14.), Bojtos (30.), Balogh M. (72.), ill. László L. (4.), Seres (33.).
Jó iramú találkozót láthatott a publikum, mindkét csapat sok mozgásos játékra késztette a másikat. Egy védelmi hibát kihasználva már az elején megszerezte a vezetést Szeghalom, amely védekezésre rendezkedett be. Fokozta a nyomást a Végegyháza és félórányi játék után már az előny is nála volt, de Seres egy szép lövéssel hamarjában egalizált. Szünet után a győztes gól megszerzéséig a vendéglátó gárda dominált, a maradék időben viszont a sárrétiek mindent egylapra feltéve rohamoztak, de a próbálkozásait eredményesen verte vissza a védelem, így született meg a hazaiak sikere. (O. I.)


Sarkadi KLE–Medgyesbodzás SE 1–4 (0–3)
Sarkad, 100 néző. Vezeti: Gyuga Zsolt.
Sarkad: Kurta – Szalazsán, Képíró (Kálló), Oláh G., Kovács I. (Diósi), Jánki I., Komlósi, Mezei (Szabó G.), Kollát, Kiss G. (Szilágyi L.), Erdei. Edző: Balogh Csaba.
Medgyesbodzás: Véha – Turcsek, Dunai (Kovács K.), Nagy L., Nagy K. (Oláh A.), Kelemen (Szabó Sz.), Mazán B., Kovács Zs. (Jepure), Varga V., Novák, Juhász (Sódar). Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Jánki I. (89.), ill. Novák (31.), Nagy L. (35.), Dunai (41.), Varga V. (50.).
Az első félidő közepéig kiegyenlített játék folyt a pályán. Félóra múltán egy kontrából szerzett vezetést a vendégcsapat, azt követően a Kinizsi kinyílt, így a bodzásiak labdaszerzésekből stabil előnyre tettek szert a szünetig. A Sarkad a második félidőben támadólag lépett fel, mindent megpróbált, hogy szorosabbá tegye a találkozót, de egy ellenakció végén a vendégcsapat lezárta a meccset. A nagy küzdelem ezután sem csillapodott, a hazaiak iparkodása a végén szépítő gólt eredményezett. (Gy. F.)

További eredmények, sorsolás, tabella:


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!