Tervek és tények az új fociévadra

Legutóbbi helyezése alapján a Dévaványa és az Elek is érintett lehet a megye-egy feltöltésében. Fotó: Erdős Csaba

A következő évi bajnokságok rajtjához közeledve, rendre dilemmát okoz a szurkolók körében az új megyei idény tematikája. A legfőbb kihívást idén is az I. osztályú bajnokság „összeverbuválása” jelentheti az MLSZ területi igazgatósága számára, ami kihatással lehet az alsóbb szintekre. Szpisják Zsolt operatív vezetőnél arról érdeklődtünk, hogy állnak az új évad tervezését illetően.

– A közelmúltban végeztünk el egy előzetes felmérést, melyben arra voltunk kíváncsiak, hogy a klubok milyen csapatokat szándékszanak indítani a következő évben, illetve akadnak-e olyan nehézségeik, amik esetlegesen akadályozzák az elért eredményük szerinti szerepvállalást – mondta elöljáróban az igazgató. – A válaszok alapján arra konklúzióra jutottunk, hogy megvalósítható egy tizennégy csapatos bajnoki rendszer.
A vezető szerint a legnagyobb gondot idén is a kirakatosztály összetételének kialakítása jelenti, mivel nem minden kiírásra jogosult vállalja az indulást. Rendelkeznek ugyanakkor olyan egyesületek ígérvényeivel, ahol megfelelő létszám esetén, erőn felül beállnának a sorba.
– A kirakatosztályra vonatkozóan is tizennégy a „bűvös szám” – tette hozzá Szpisják Zsolt. – Amennyiben ezt a létszámot sikerül elérnünk – gyorsan hozzáteszem, közel járunk hozzá és feltett szándékunk –, akkor életképes lehet a tavalyi négyszintű rendszer. Mindez természetesen az A csoport létszámának jelentős szűkítését vonná maga után, mivel alulról nincs kellő hajlam a magasabb szintű megmérettetésre.
Lapunk értesülése szerint az I. osztályt tavaly alkotó kilences lehet a váza a következő évi mezőnynek is, a szétszéledő Végegyháza helyét azonban az NB III.-ból érkező Előre II. veszi át. Hozzájuk jönne tehát öt gárda a második vonalból, velük lenne teljes a tervezett mezőny. Mivel azonban a B-jelű csoportból csupán a Kondoros szándékozik élni a feljebb lépés lehetőségével, ezért könnyen megeshet, hogy az A csoport válik majd foghíjassá. Már pedig ebben az esetben a harmad- (megye II./B) és negyedosztályba (megye III.) biztosan több gárda nevez a tervezett 14–14-nél.

– Ha nem sikerül feltöltenünk a felsőbb két szintet, abban az esetben alul az ideális lebonyolításhoz szükségesnél huszonnyolcnál több csapat lesz a visszatérő Csárdaszállás és Sarkad miatt – pontosított az igazgató. – Látva ezt a tendenciát, továbbá az utaztatási költségek jelentős megnövekedését, vagy még az idén, de legkésőbb jövőre mindenképpen visszavezetjük a területi alapokra helyezett, kétcsoportos megye-harmadosztályt.
Arra a felvetésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a rosszabbik forgatókönyv érvényesül és idén sem sikerül összehozni a kisebb csapatok által optimálisnak tartott 14 tagú megye-egyet, a vezető a következőket nyilatkozta:
– Erre az esetre két opciónk van – mondta Szpisják Zsolt. – Amennyiben minimum nyolc csapat megmarad, úgy el tud indulni az önálló megye-egy, igaz a második vonalból több csapat esik ki, ami dominóelv szerint a B csoportot és a III. osztályt is érinti. Ha viszont nyolc elsőosztályú gárda sem marad, akkor kvalifikációs bajnokságot írunk ki a megye-egyes és a megye-kettő A csoportjára jogosult együttesek számára. Hosszútávon azonban ez nem jelenthet megoldást. Ezért is vettük fel a kapcsolatot az MLSZ jogászával, hogy jogilag milyen szankciókat lehet alkalmazni a feljutást nem vállaló csapatokkal szemben minden osztályt érintően. Gondolok itt a pénzbüntetésre, büntetőpontra, avagy a visszasorolásra.