Több, mint egy évet kapott a sarkadi focista

Mozgalmas keddi ülést tartott az MLSZ Területi Igazgatóság fegyelmi bizottsága (FEB). Játékosból, sportszakemberből is akadt jó néhány, akinek az ügye a grémium elé került, most lett feldolgozva az előző heti balhés Végegyháza–Mezőkovácsházi TE bajnoki mérkőzés „utózöngéje”, ráadásul még egy kirívóan sportszerűtlen eset is történt.

Ennek következtében a Sarkad labdarúgóját, Kacsala Norbertet több mint egy évig nem láthatjuk viszont a pályán. A játékos a kiállításakor szándékosan rálépett a játékvezető lábára, majd a mérkőzés lefújását követően is szidalmazta, illetve meglökte a sípmestert, ezért jövő év december végéig minden focival kapcsolatos tevékenységgel fel kell hagynia. Íme a tárgyalóteremből kapott határozatok tételes listáját.

Felnőtt
Bácsi Sándor Gábriel (Kétegyháza) 2, Deák Attila (Medgyesbodzás) 2, Balázs Zoltán (Vésztő) 2, Forgó Patrik (Kaszaper) 1, Sebestyén Antal (Szabadkígyós) 1, Sajti Bálint (Orosháza) 1, Földesi Dávid (Gádoros) 1, Vass Károly (Körösladány) 1, Petrovszki István (Mezőmegyer) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Kacsala Norbert 2022. december 31-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltva.

Utánpótlás
Lengyel Adrián Ákos (Mezőmegyer U19) 2, Kasza Sándor (Szeghalom U19) 1, Dan Kristóf (Szeghalom U17) 1, Szabó Milán Erik (Sarkad U17) 1, Jenei Róbert (Sarkad U17) 1, Egri Károly (Gyomaendrőd U19) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Mészáros Krisztofer Gábor (Atletico SE) 2021. december 31-ig a játéktól eltiltva.

Egyéb
A FEB Dobi Róbert (Gyulai TFC) sportszakembert 2021. november 3-ig, Kiss János (Jamina SE) sportszakembert 2021. november 10-ig minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltotta.
Vincze Gyula (Gyulai TFC) sportszakembert 1 soron következő bajnoki mérkőzésen a kispad használatától eltiltotta.
A Mezőkovácsházi TE-t 4 soron következő bajnoki mérkőzésen sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezte.
A Végegyházi SE-t 2, a Gyulai Termál FC-t 1 soron következő hazai bajnoki mérkőzésen sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezte.
Színes lapok miatt az Okány KSK 6000, a Kétegyházi SE 6000, a Mezőberényi LE 5000 forint pénzbüntetést kapott.

error: Content is protected !!