Tovább javítanának Kevermesen

Bár Horváth Sándor kapust gyakran hagyták kiszolgáltatott helyzetben a társak, azért a lőtt gólok tekintetében is átlag felett produkált a kevermesi csapat. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Nehezen indult az év a kevermesi labdarúgók számára, igaz – mint utóbb kiderült – a sorsolás jóvoltából a csoport legjobbjaival szemben indították a megye II/B osztályú bajnokságot. Ha az élmezőnnyel szemben nem is boldogultak, a többi riválissal eredményesebben vették fel a versenyt, ennek hatására a hetedik helyről várhatják a tavaszi második „felvonást”.

Az új idénynek már január derekától nekivágnak. A prológot esetükben is az OrosAblak-Békés Megyei Teremkupa jelenti majd, azt követően a téli alapozáshoz is hozzálátnak Botás Attila edző vezetésével. A tréningek monotonitását február során négy gyakorló mérkőzés töri meg. Nem terveznek jelentős változásokat, hiszen az őszi keretet alkalmasnak tartják a célok eléréséhez. A termékeny támadókkal rendelkező határ menti gárdát lőtt gólok tekintetében csak a listavezető Békés múlja felül egyetlen találattal, ezen tehát aligha kell változtatni. Annál inkább javításra szorul a védőmunka, hiszen csak az utolsó három helyen álló csapat kapitulált többször a kevermesieknél.
– Idő kellett a csapatépítéshez, eltelt néhány hét a bajnokságból, mire minden összeállt, de az évad második felére már jöttek az eredmények. Tavaszra is ezt a lendületet szeretnénk átvinni, és a mezőny első harmadában végezni. A sorsolásból eredően már az idény eleje vízválasztó lesz, sorra jönnek majd a „fajsúlyos” csaták, melyek meghatározhatják a folytatást – fogalmazott Botás Attila edző, aki egy-két új játékos érkezését reméli a házon belüli egészséges versenyhelyzet fenntartása érdekében.
Az első új fiú a dombegyházi származású 20 éves középpályás, Boldog Róbert lehet, aki legutóbb Lőkösházán szerepelt, de hosszabb leállás után kezdi újra a játékot.

B. M.

Az edzőmérkőzések tervezett időrendje
Február 5., szombat, 14.00: Kevermes SE–Végegyházi SE II
Február 12., szombat, 14.00: Végegyháza SE II–Kevermes SE
Február 19., szombat, 14.00: Kevermes SE–Csanádapácai EFC
Február 26., szombat, 14.00: Kevermes SE–Sarkadkeresztúri SE
Március 6., vasárnap, 14.30: Kevermes SE–Kaszaper FC (bajnoki)